szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Múlt héten milliók izgultak egy Colorado államból elveszett 6 éves gyerek életéért, aki szülei szerint bemászott a család kísérleti hőlégballonjába, amely elszabadult. Az aggódó tömegek mellett már akkor feltűnt néhány szkeptikus lélek, akik azt állították, az egész csak kitaláció a médiafigyelem érdekében. Nekik lett igazuk.

Mit csinál az ember, amikor nagyon szeretne híres lenni, de nem rendelkezik semmilyen különösebb tehetséggel? Jelentkezik mindenféle tévés műsorokba és reménykedik, hogy beválogatják. Ezt tette Richard és Mayumi Heene is, akik kétszer is szerepeltek egy amerikai feleségcserelő reality programban, de úgy érezték, több jár nekik a hírnévből. Egészen pontosan saját műsort akartak, amelynek ők és három gyermekük a főszereplője, de egymás után két tévétársaság is elutasította ötletüket. Úgy döntöttek tehát, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat és maguk teszik híresség magukat, ha már a tévések nem látnak bennük elég fantáziát.

Múlt csütörtök délután érkeztek meg az első hírek a Heene család szerencsétlenül járt 6 éves kisfiáról, aki bemászott a család saját gyártású, kísérleti hőlégballonjába, majd véletlenül elindította azt. A rendőrség és a helyi média összefogásával próbálták az elszabadult ballont utolérni, befogni, de nem sikerült. Végül a tákolmány magától földet ért, ám a kisfiút nem találták sehol. Később kiderült, hogy a gyerek a keresés hat órája alatt végig a garázsban rejtőzött egy dobozban.

Néhány cinikusnak nevezett netes hozzászóló kezdettől fogva feltételezte, hogy az egész ballonsztori szimpla átverés. Voltak, akik egyszerű gyerekcsínynek tartották, mások a szülők kezét látták a dologban. A helyi média után az országos csatornák is elkezdtek érdeklődni a figyelem középpontjába került család iránt és az egyik interjúban a “ballonfiú” csúnyán elszólta magát. “Azt mondtad, egy show miatt csináljuk.” - válaszolta a gyerek apja sürgető kérdéseire, miért nem jött elő, amikor keresték.

A kisfiú később többször is rosszul lett, amikor élő adásban vonták kérdőre a szülők és a riporterek, de az apa nyugodtan tovább nyilatkozott miközben a gyerek hányt. A hoaxt gyanító vélemények pedig felerősödtek. A rendőrség először megvédte a családot és azt állították, a baleset nem lehetett átverés, később azonban újabb információk láttak napvilágot.

Kiderült Heene-ék erőteljes vágya a saját valóság show iránt, és jelentkezett az apa egy volt segítője, aki részt vett a hoax kitervelésében és előkészítésében. Robert Thomas a Gawker nevű honlapnak elmondta, hogy az ufo külsejű ballon létrejöttének célja a médiafigyelem felkeltése volt a későbbi saját műsor érdekében. Thomas azt állítja, álmában sem gondolta volna, hogy Heene saját fiát is belevonja az átverésbe.

A rendőrség tovább folytatta a vizsgálódást, melynek eredményeképpen a sheriff végül sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a “ballonfiú” története már hivatalosan is hoaxnak minősül. A hatóságok próbálnak megfelelő bizonyítékokat összeszedni, hogy vádat emeljenek a szülők ellen. Felmerült a kiskorú veszélyeztetése, a hatóságok megtévesztése, de a sheriff egyiket sem érezte elég komolynak, ezért most a szövetségiekkel konzultál, hátha találnak valami más lehetőséget.

Heene-én nem tűnnek ijedtnek és bármennyire is dühösek most rájuk sokan, a rendőrök mellett a nézők is, könnyen előfordulhat, hogy mégis csak elérik, amit akartak.

KM

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez

Megölték a medvét, ami két napra bevette magát egy szupermarketbe

Megölték a medvét, ami két napra bevette magát egy szupermarketbe

Agyrázkódást kapott a TikTok influenszer, aki becipzározta magát egy bőröndbe és felborult

Agyrázkódást kapott a TikTok influenszer, aki becipzározta magát egy bőröndbe és felborult

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet