szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyertyatartót vágtak kedden Beatrix holland királynő "aranyhintójához", miközben trónbeszéde megtartása végett a hágai parlamenthez hajtatott - a királynő sértetlen maradt.

A királynő aranyozott hintójához egy férfi gyertyatartót hajított. Senki sem sérült meg. A rendőrség nyomban őrizetbe vette a támadót, egy 29 éves holland állampolgárt. Szemtanúk szerint a férfi a tömegből előbb üvöltve szitkozódni kezdett, majd a többiek feje felett hajította el a nehéznek tűnő gyertyatartót. Ezt követően a tömegből néhányan azonnal lefogták, előrevitték és átadták a rendőröknek. 

A Telegraaf holland újság honlapja rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy a férfi  korábban pszichiátriai kezelésen  esett át.  Beatrix  - szintén egy szemtanú elmondása szerint - láthatóan nagyon megijedt, bizonyára eszébe ötlött a két korábbi, ellene irányuló  támadás. Tavaly  április 30-án, a hivatalos születésnapján Apeldoornban egy autós hajtott a királyi családot szállító jármű felé és halálra gázolt hét ünneplőt. Idén tavasszal pedig egy amszterdami megemlékezésen pánikot váltott ki egy elmebeteg férfi üvöltözésével és az egymást letaposó, lázasan menekülők között több mint félszáz sérült maradt a téren.

Beatrix nem sokkal az incidens után megtartotta a kormány jövő évi költségvetési tervét ismertető beszédét, amelyet a hagyományok szerint az uralkodó minden évben szeptember harmadik keddjén mond el a törvényhozás két háza előtt.

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás

A Központ mellett egy másik helyet is bezártak a bulinegyedben

A Központ mellett egy másik helyet is bezártak a bulinegyedben

210-zel száguldó SUV-t kaptak el a rendőrök

210-zel száguldó SUV-t kaptak el a rendőrök