Fotó: kibújtak a bébi szurikáták odújukból
A bécsi schönbrunni állatkert három apró szurikáta-csemetéje egy hónapos korában dugta ki először orrát a fészekből. Íme a fotók.
Olyanok, mint a Jégkorszak című mesefilm második részében feltűnt idétlen testvérpár, pedig nem oposszumok, hanem szurikáták. Sőt, a bécsi schönbrunni állatkertben hármasban látták meg a napvilágot az aranyos állatkák, akik már csecsemő-korukban is ugyanúgy balanszíroznak két lábon, mint a felnőtt-szurikáták.
„Február 6-án csupaszon és vakon születtek, most pedig elhagyják a védelmező odút, hogy felfedezzék az állatkert minden zegét-zugát“ – nyilatkozta Dagmar Schratter, az állatkert igazgatónője. A szemtelenül kíváncsi állatok gondtalanul játszanak, feltúrják a homokot és felforgatják az egész állatkerti kolóniát. Bár még anyatejen élnek, hamarosan leválnak anyjukról és átszoknak a rovar-csemegére.
A szurikáták – más néven négyujjú manguszták – a mongúzfélék családjába tartoznak. Csapatokban élnek, ahol csemetéiket közösen nevelik, így néhány nappal születésük után már nem csak anyjuk az egyetlen állat, akihez kötődnek. A szurikáták között eleve jó a munkamegosztás: van aki bébiszitterként, van aki vadászként és van aki őrszemként találja meg a helyét.