szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megkezdődött szerdán az antiszemita kijelentésekkel vádolt John Galliano divatdiktátor pere a párizsi büntetőbíróságon.

Miközben a fotósok a főbejáratnál vártak rá, a Dior egykori divattervezője feketébe öltözötten, matt zakóban és fényes nadrágban egy szomszédos ajtón át lépett be a tárgyalóterembe. John Galliano rasszista és antiszemita sértegetés miatt áll a bíróság előtt, két szóváltás után perelték be, az egyik 2010 októberében történt, a másik 2011 februárjában, a párizsi Marais negyed egyik bárjában. Ha a bíróság bűnösnek találja, hat hónapig terjedő börtönbüntetéssel és 22 500 euró (6 millió forint) pénzbüntetéssel is sújthatják.

Az első felperes, Geraldine Bloch azt állítja, hogy a brit divatdiktátor 2011. február 24-én a Perle (Gyöngy) söröző teraszán zsidó származására utaló kifejezéssel becsmérelte őt, barátja, Philippe Virgitti szerint pedig az ő ázsiai származására tett mosdatlan kifejezést. Az eset után az effajta reklámra korántsem vágyó Dior divatház azonnal felmondott a divattervezőnek. 

AP

 A bíróság szintén szerdán dönt egy másik panasz ügyében. Egy 48 éves Fatiha nevű hölgy szintén azt állítja, hogy a divatdiktátor ugyanabban a sörözőben nyomdafestéket nem tűrő antiszemita szitkokkal sértegette őt 2010. október 8-án. A Dior tulajdonában lévő Galliano divatház a per ellenére továbbra is jó fogadtatásban részesül a sajtó és a vásárlók részéről, és készül az egyik párizsi magánpalotában tartandó pénteki férfidivat-bemutatóra – mondta el a cég szóvivője.

A szerdai tárgyalással kapcsolatban a divatház közölte: egy emberről, nem pedig a cégről van szó, amely tavasszal felmondott a tervezőnek. A pénteki lesz a második kollekció, amelyet a divatház immár Galliano nélkül mutat be. Márciusban, a botrány kellős közepén divatbemutató helyett beérték egy szalonban tartott szűk körű, ám nagysikerűnek bizonyult prezentációval.

 

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye