szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Háromezer éve élt templomi énekesnő sírját tárták fel egyiptomi és svájci régészek a Királyok Völgyében. A sírt véletlenül fedezte fel a Bázeli Egyetem expedíciója, amelynek tagjai Felső-Egyiptomban, Luxor mellett folytatnak feltárásokat.

A felirat szerint a sírban a XXII. dinasztia (Kr.e. 945-712) idején élt Nehmész Basztet, Ámon Ré főpapjának lánya alussza örök álmát. Neve tanúsága szerint az énekesnő a macskaként ábrázolt Basztet "védelme" alatt állt, "akit" az óegyiptomiak a szerelem, a vidámság és a zene istennőjeként tiszteltek. A leletek alapján a régészek úgy vélik, hogy az elhunyt a Karnaki Templomban énekelt. A sírban talált tárgyak tanúsága szerint a temetkezés nem a templomi énekesnő számára készült, hanem négyszáz évvel korábban, eredeti tulajdonosa azonban nem ismert. Ez a 64. sír, amelyet a Királyok Völgyében felfedeztek.

Manszúr Boraik, az egyiptomi legfelsőbb régészeti tanács vezető tisztségviselője igen fontosnak nevezte a leletet. A sír azt bizonyítja ugyanis, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben nemcsak az uralkodócsaládok tagjai leltek végső nyughelyre a Királyok Völgyében.

"Nehmész Basztet halálának idején Egyiptomot líbiai fáraók irányították, ám a Thébában működő főpapok függetlenek voltak. Tisztségük lehetővé tette számukra és családtagjaik számára, hogy a királyi nekropoliszban temetkezzenek" - hangsúlyozta Boraik, aki szerint a koporsó érintetlen maradt.

Amikor a hét folyamán felnyitják, nagy valószínűséggel megtalálják benne Nehmész Basztet múmiáját az arcát fedő aranyozott maszkkal együtt.

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál