szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az épp arra járó Dustin Hoffman mentette meg egy londoni férfi életét, aki kocogás közben kapott szívrohamot.

A keddi brit sajtó által nagy terjedelemben ismertetett eset a londoni Hyde Parkban történt, ahol a 27 éves Sam Dempster éppen szokásos reggeli futóedzését tartotta. Kocogás közben azonban szívroham érte, és eszméletét veszítve összeesett.

Nagy szerencséjére a hatalmas - és kora reggelente általában meglehetősen kihalt - parkban éppen akkor sétált arrafelé Dustin Hoffman, és látta, hogy mi történt. A 74 esztendős hollywoodi világsztár azonnal akcióba lépett: hívta a mentőket, és kiérkezésükig is igyekezett minden tőle telhetőt megtenni Dempster életben tartásáért.

A veterán színész a helyszínen maradt azután is, hogy a mentők megérkeztek, és amikor a súlyos állapotba került fiatal kocogó szívét sikerült ismét stabilan működésbe hozni, kifejezte elismerését a mentősöknek, közölve: "Nagyszerű munka volt, fiúk".

Az ügyvédként tevékenykedő Dempster a Sunnak elmondta, hogy semmire nem emlékszik az életveszélyes kalandból, azt is a mentősök mondták el neki, hogy Dustin Hoffmannak köszönheti életét.

A színésznek egy tízmillió font (3,6 milliárd forint) értékűre becsült luxuslakása van a Hyde Parkhoz közeli, előkelő Kensington negyedben, és gyakran látni őt, amint a parkban sétál.

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja