szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Való Világból megismert valóságshow-szereplő, VV Fecó most dinnyét árul, és azt mondja, végre rendbejött anyagilag.

Az RTL Klub Való VIlág című valóságshow-jában szerepelt VV Fecó, a tévézés után azonban többször is anyagi gondjai akadtak. Londonban is próbált munkát találni, ám ott sem járt sikerrel, most azonban a Blikk úgy tudja, dinnyeárusítással a család havonta akár 3-400 ezer forintot is megkeres.

Az egykori sztár azt mondta, feleségével két helyen árusítanak, ő naponta két-három mázsát, felesége pedig másfél-két mázsát ad el. "Kilóját 50 forintért veszem, a duplájáért pedig eladom. Június végétől csináljuk, terveink szerint szeptemberig" - mondta a lapnak VV Fecó, akit tavaly 150 ezer forintra büntetett meg az adóhatóság, mert nem adott számlát.

Az egykori sztár azt mondta, nagyon élvezi a dinnyeárusítást, de szeptembertől még nem tudja, hogy hol fog dolgozni, lehet, hogy visszatér a gyárba, ahol korábban dolgozott.

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért