szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szombattól házasságot köthetnek azonos nemű párok is Nagy-Britanniában. Az anglikán egyház is elfogadta a helyzetet. Nagy-Britanniában többé nem számít, hogy valaki melyik nemhez vonzódik; az állam egyenjogúként ismeri el minden pár kapcsolatát - mondta David Cameron miniszterelnök.

Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály már tavaly július közepén megszületett, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette. A törvény szombaton, helyi idő szerint nulla órakor lépett életbe, és több pár azonnal élt is a lehetőséggel: több helyen kinyitottak a tanácsok anyakönyvi hivatalai, hogy lebonyolítsák az azonos nemű párok első polgári házasságkötési ceremóniáit. A törvénymódosítás nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében.

A módosítást a brit Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték, és a törvénymódosítási folyamatot nem támogatták a brit egyházak sem.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő - már a törvényalkotási folyamat korai szakaszában bejelentette, hogy nem tud pártolni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán világunió legfőbb vallási méltósága mindazonáltal a törvény életbelépése alkalmából a BBC-nek kijelentette, hogy miután a törvény megváltozott, az anglikán egyház "elfogadja a kialakult helyzetet".

Az anglikán unió hivatalosan kérte, hogy az egyes egyházközösségek álljanak ki az egymással házasságot kötő azonos nemű tagjaik mellett, az anglikán lelkészek viszont nem léphetnek ilyen házasságra. A BBC értesülése szerint azonban több homoszexuális anglikán pap dacolni készül ezzel a tiltással. Nem támogatja az azonos neműek házasságát a brit katolikus egyház sem.

David Cameron konzervatív párti miniszterelnök ugyanakkor a brit leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű (LGBT) közösség legnagyobb online hírportálja, a Pink News számára írt cikkében fontos pillanatnak nevezte az azonos neműek házasságkötését engedélyező törvény életbelépését. Cameron szerint végre mindenki azonos joggal léphet házasságra, és Nagy-Britanniában többé nem számít, hogy valaki melyik nemhez vonzódik; az állam egyenjogúként ismeri el minden pár kapcsolatát.

A brit miniszterelnök szerint "nem felmérhető" mindaz a szeretet, támogatás, stabilitás és boldogság, amelyet a házasság kínálhat, és az államnak ezt soha senkitől nem szabad megtagadnia pusztán a szexuális irányultság alapján. Ha a törvény az egymást szerető emberek közé áll, akkor a törvény szorul módosításra - hangsúlyozta a brit kormányfő.

Az új jogszabály egyelőre Angliában és Walesben hatályos; Skóciában várhatóan októberben lép életbe. A Nagy-Britanniához nem tartozó, de vele együtt az Egyesült Királyságot alkotó Észak-Írország nem tervez hasonló törvénymódosítást.

Saját gyermekét rabolta el és akarta Pécsről Budapestre szöktetni egy apa

Saját gyermekét rabolta el és akarta Pécsről Budapestre szöktetni egy apa

Baleset miatt lezárták az M7-es autópályát

Baleset miatt lezárták az M7-es autópályát

Ezeket a rekordokat tényleg senki nem tudja megdönteni! Legalábbis most még ezt hisszük

Ezeket a rekordokat tényleg senki nem tudja megdönteni! Legalábbis most még ezt hisszük

Csak most derült ki valami jó a szörnyű pusztítást okozó, dinoszauruszokat elsöprő aszteroidáról

Csak most derült ki valami jó a szörnyű pusztítást okozó, dinoszauruszokat elsöprő aszteroidáról