szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Belopózott egy nő a berlini állatkert fókáinak medencéjébe hétfő este, zárás után, hogy együtt úszhasson az állatokkal. A nő fürdőruhára vetkőzött és bement a fókamedencébe. Távolabb egy férfi fényképezte őt – idézett egy szemtanút kedden a német Bild.

Az állatkert személyzete nem tudta lefülelni a nőt, de ha sikerült volna, átadták volna a rendőrségnek – mondta Ragnar Kühne igazgató. "Súlyos sérüléseket szenvedhetett volna, ha a fókák megharapják" – tette hozzá.

A nő este fél nyolckor úszott a fókákkal, fél órával azután, hogy a látogatókat kitessékelték zárás előtt.

"Tiszteletben kell tartani az embereknek mind a vadon, mind a fogságban élő állatok jólétét is. Nagy felelőtlenség volt behatolni lakóterületükre" – mondta Doerte von der Reith állatvédelmi szakember.

Az állatkert két fókája, Gloria és Grania még fiatal, a hannoveri állatkertből érkeztek Berlinbe 2013-ban. A felnőtt fókák egy-három méteresre nőnek.

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban