szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Feltörték az 1922-es Nosferatu című némafilm rendezőjének sírját Németországban és elvitték a filmes koponyáját.

Ellopták minden idők egyik leghatásosabb némafilmje, a Nosferatu című horror rendezőjének, a német Friedrich Wilhelm Murnaunak (1888-1931) a fejét a családi sírkamrából egy Berlin melletti temetőben.

A stahnsdorfi sírkert igazgatóságának keddi tájékoztatása szerint az ismeretlen tettesek célja egyértelműen a rendező koponyájának megkaparintása volt, mert Murnau fivéreinek koporsója érintetlen maradt. A lopást hétfőn kora reggel fedezték fel, a rendőrség halottgyalázás és lopás ügyében indított vizsgálatot. Sajtóértesülések szerint a nyomozók viaszmaradványokat találtak, amelyeket a tettesek hagyhattak a kriptában, így nem kizárt, hogy okkult háttere van a morbid bűnügynek. 

Mivel nem ez az első eset, hogy ismeretlenek behatoltak a kriptába, a temetőigazgatóság a sírkamra befalazását, illetve a filmrendező más helyen való eltemetését mérlegeli.

Murnau leghíresebb filmje az 1922-ben forgatott Nosferatu, amelyet Bram Stoker Drakulája ihletett. A fekete-fehér némafilm a Kárpátok vérszívó vámpírjának, Drakula grófnak (a filmben Orlok grófnak) a történetét meséli el, mintákat adva a filmtörténet számos későbbi vámpírfilmjének ábrázolási megoldásaihoz.

null
„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából