szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Aki egyszer nem tudja eredményesen végigvinni a vezetői vizsgát, annak jó esélye van, hogy másodszorra sem fog menni.

Aki egyszer nem tudja eredményesen végigvinni a vezetői vizsgát, annak jó esélye van, hogy másodszorra sem fog menni. De ami a legmegdöbbentőbb tény a statisztikák alapján: minél többször vall valaki kudarcot, annál kevésbé valószínű, hogy sikeresen vívja meg a következő "harcot".

(képünk illusztráció)

Hogy konkrétumokat is mondjunk: idén csaknem 300 angol gyürkőzött neki tizedszer az autóvezetési vizsgának. Az eredmény: több mint 200 megint megbukott, csak 88 szerezte meg a jogosítványt. 67-en voltak, akik épp tucatszorra rugaszkodtak neki a megmérettetésnek. Közülük mindössze 11-en vannak, akiknek sikerült, azaz még tucatnyian sem, hatból mindössze egynek nem kell folytatnia, vagy végképp feladni a próbálkozást.

A statisztikák szerint az első három nekirugaszkodásnál a vizsgázók 46-47 százaléknak sikerül a dolog, utána szépen romlik a hányad. A negyedszerre próbálkozók közül 44 százaléknak sikerül a vizsga, az ötödszörre menők 41 százaléka örvendezhet. A "hatodikosoknak" már csak a harmada nem bukik - újból. Érdekes, hogy a tizennegyedszerre is nekivágók fele átment az idén átment a vizsgán, a 15. alkalommal nekiveselkedők közül viszont egy se.

A brit bukáskirálynő - az elméleti részből - egy 26 éves nő, aki 90-szer vallott kudarcot - eddig. A gyakorlat antikirálya ugyanakkor egy férfi, ő 36-szoros "vesztes" - adta hírül a The Daily Telegraph.

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból