Máris visszakapták az elkobzott Audikat az ETO-nál
Csak négy napig kellett nélkülözniük céges autóikat a Győri ETO focistáinak. A sportolóktól a Mezőkövesdtől elszenvedett vereség után vették el a kocsikat.
Csak négy napig kellett nélkülözniük céges autóikat a Győri ETO focistáinak. A sportolóktól a Mezőkövesdtől elszenvedett vereség után vették el a kocsikat.
Portugália partjainál kellett kikötnia a magyar kajakpárosnak, miután technikai problémák merültek fel az út során. Az indulásuk óta ez volt a második ilyen eset.
Amint várható volt, a férfi kardozók és a női tőrözők csapatversenye marad ki a 2016-as Rio de Janeiró-i olimpia vívóprogramjából. Az ötkarikás műsorba a világbajnokságok 12 versenyszámából csak tíz fér be. A 2008-as pekingi játékokon a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők, a 2012-es londoni olimpián pedig a férfi párbajtőrözők és a női kardozók csapatversenyét nem rendezték meg, így most a férfi kardozókon és a női tőrözőkön volt a sor.
A francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval vág neki a 2014-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak a Lotus istálló. A brit csapat hivatalos honlapján jelentették be pénteken, hogy a Ferrarihoz átigazolt finn Kimi Räikkönent Maldonado váltja, Grosjean szerződését pedig meghosszabbították.
A hatóságok leállították a jövő évi labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésének otthont adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadion építésén dolgozó valamennyi darut, miután szerdán leszakadt a tetőszerkezet egy darabja, s a balesetben két ember életét vesztette.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának sztárjátékosa a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után a szombati spanyol bajnoki találkozón sem léphet pályára.
Nagy elődje, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher azt mondta, nem lehet könnyű Sebastian Vettel csapattársának lenni a Forma–1-ben.
Nem is látta, amikor Zidane lefejelte Materazzit a 2006-os vébédöntő bírója, és egy kis cselt is be kellett vetnie, hogy a nézőknek megindokolja a döntést. Horacio Elizondo egy interjúban vallott a legendás döntőről.
Távozik hivatalából Adriano Galliani, a jelenlegi idényben gyengélkedő AC Milan labdarúgóklub alelnöke. Barbara Berlusconi, a klubtulajdonos Silvio Berlusconi lánya – egyben elnökségi tag – az utóbbi hetekben többször is változást követelt az egyesület vezetésében.
Pénteken ünnepli 40. születésnapját Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója, a legendás "1992-es osztály" utolsó képviselője.
Fejenként 300 ezer euró (90 millió forint) üti a markát a német labdarúgó-válogatott tagjainak, ha megnyerik a jövő évi, brazíliai világbajnokságot. A szövetség pénteki közlése szerint ebben az összegben állapodtak meg Philipp Lahm csapatkapitánnyal és az együttessel.
Az angol focibajnokság egyik alsóbb osztáyában szereplő Gillingham védője, Adam Barrett elképesztő gólhelyzetet hagyott ki kedden este a Stevenage elleni meccsen.
Együtt ünnepelte a focilegenda Diego Maradona a helyiekkel az Egyesült Arab Emírségek 42. nemzeti ünnepét. A legendás játékos korábban dolgozott is az országban.
Ötvenezer dolláros büntetést kapott Jason Kidd, az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Brooklyn Nets vezetőedzője, mert "taktikai okokból" szándékosan vizet öntött a pályára.
A varsói rendőrség őrizetbe vett 120 Lazio-szurkolót csütörtökön este, mivel az olasz futballklub szimpatizánsai kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendőrautókat a Legia Warszawa elleni Európa Liga-mérkőzés előtt.
Brassó és Lausanne nyújtott be pályázatot a 2020-as, harmadik téli ifjúsági olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtökön hozta nyilvánosságra a városok nevét.
Nem súlyos Philipp Lahm sérülése, így a Bayern München német válogatott futballistájának várhatóan csak egy hetet kell kihagynia.
A legfrissebb vizsgálatok szerint jó ütemben halad Lionel Messinek, az FC Barcelona argentin futballistájának felépülése.
Március 18-ig, a paralimpiai játékok befejezéséig nem pihenhetnek a szocsi téli olimpia előkészítéséért és lebonyolításáért felelős orosz tisztviselők – mondta csütörtökön Szocsiban Vlagyimir Putyin. A Vedomosztyi című orosz lap tudósítása szerint az orosz államfő ezzel érzékeltette, hogy az érintetteknek az újévi ünnepek idején sem pihenhetnek.
Elképesztő szabadrúgásgólt lőtt Gareth Bale, a Real Madrid fiatal játékosa a török Galatasaray elleni szerda esti BL-találkozón.