Olimpia egy túszdráma árnyékában

A müncheni olimpia legismertebb és legtragikusabb felvétele

1972. szeptember 3-án, a müncheni olimpia kilencedik napjának hajnalán palesztin terroristák egy csoportja betört a fallal és drótkerítéssel gyengén védett olimpiai faluba, megtámadta az izraeli sportolók lakóépületét, és megölt közülük kettőt, másik kilencet pedig foglyul ejtett. A nyolc terrorista 18 órán át uralta a házat, kemény követeléseiket azonban a hatóságok nem teljesítették.

Végül sikerült elérniük, hogy egy helikopter elvitte őket a müncheni repülőtérre, ahonnan a túszaikkal együtt továbbrepültek volna egy arab országba. A bajor rendőrség azonban megakadályozta őket ebben,de a tűzharcban meghalt az összes izraeli túsz, a terroristák közül négy, valamint egy rendőr. A tragédia pontos körülményeit sohasem tisztázták, sőt, az első pillanatokban bejelentették, hogy az összes túsz megmenekült, és minden terroristát elfogtak.

Az olimpiát másnap félbeszakították és világi szertartással emlékeztek meg az elhunytakról. Brundage (aki hamarosan átadta a helyét Michael Morris Killanin ír bárónak) azonban úgy döntött, hogy a játékoknak folytatódniuk kell. Ettől az esettől kezdve egyre hatékonyabb és nyomasztóbb biztonsági apparátus segítségével biztosították az olimpiai falut és a versenyek helyszíneit, amelyek így leginkább bunkerekre kezdtek emlékztetni. Az izraeliek elleni támadás nem jelentette a játékok végét, de új helyzetet teremtett: a sport világa elkezdett félni. A játékok befejezését követően az izraeli titkosszolgálat megkezdte a hajszát a túszdrámát túlélő terroristák és a merényletet szervező bűnözők után. Munkájukat az olimpiáéhoz hasonló eredmények, táblázatok és rekordok jellemezték.

Az olimpia másik nagy botrányát a dopping megjelenése jelentette: az amerikai De Mont megnyerte a 400 méter gyorsot, de a doppingvizsgálatok után elvették tőle az aranyát, bár azt állította, hogy csakis tévedésből vehetett be ajzószert.

Münchenben hat első helyet szerzett a magyar csapat, ám ezúttal nem a diadalokról, sokkal inkább az elvesztett aranyakról szólt nekünk az olimpia. Csapatunk 13 ezüst- és 16 bronzérmet hozott haza, nagy esélyeseink (többek között Gyarmati Andrea, Wichmann Tamás, a férfi vízilabda-válogatott) elvéreztek a német városban. Ugyanakkor a rég várt sikereket is megadta München: a csapatban kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Balczó András egyéniben is a csúcsra ért, a súlyemelő Földi Imre két ezüst után állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Férfi párbajtőrözőink ismét dupláztak: dr. Fenyvesi Csaba és a csapat is diadalt aratott. Az ökölvívó Gedó György felújította a magyar ökölvívás Tokióban megszakadt hagyományait, míg a birkózó Hegedűs Csaba a magyar sport századik olimpiai bajnokságát nyerte.

A müncheni olimpia legjellemzőbb képe volt az, amelyen a palesztin terrorista kihajol az olimpiai faluban elfoglalt épület ablakán, ahol fogva tartották az izraeli túszokat. A televíziónak köszönhetően az egész világ látta ezt a felvételt, és világossá vált, hogy a két helyzet mennyire vonzza egymást. Az olimpia a televíziózásnak köszönhetően vált az egész világ számára érdekes eseménnyé, de pontosan a rengeteg néző miatt válhatott a terroristák számára is vonzó célponttá. Az olimpiai mozgalom abban a pillanatban jött rá saját fontosságára, amikor egy véres merénylet áldozatává vált. Az olimpia nagykorúvá, naggyá érett, a résztvevők tudták, hogy mostantól az egész világ – és nem csak a szponzorok – érdeklődésére számíthat.

Ott, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy a sport nem képes kordában tartani a saját növekedését, ellenőrzése alatt tartani azokat a jelenségeket, amelyeket életre hívott. Az egyetlen lehetséges válasz erre az volt, hogy folytatni kellett a játékokat a halottak ellenére is, mert a terroristák így nem érhették el a céljukat, nem szakították miattuk félbe az olimpiát. Sokan úgy vélik, bármilyen ellentmondásos is, hogy a terrorakció rendkívüli módon megerősítette az olimpiai mozgalmat, megkerülhetetlenné, szükségessé tette a játékokat. A münheni olimpia a sport győzelmét jelentette, bár szörnyű árat kellett fizetni ezért a győzelemért, a túlélésért.

München, 1972

XX. kiírás: 1972. augusztus 26–szeptember 11. Résztvevő országok száma: 121 Benevezett sportolók: 7134 (6075 férfi, 1059 nő) Sportágak száma: 21 (195 versenyszám) Atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, gyeplabda, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, torna, vitorlázás, vívás, vízi sportok

Atlétikában, mivel az afrikaiak számára már nem jelentett előnyt a terep, mint Mexikóban, középtávon az északiak, pontosabban a finnek visszavágtak: Vasala 1500-on, Viren 5000-en és 10 000 méteren nyert. A maratoni egy Münchenben született amerikaié, bizonyos Frank Shorteré lett, akinek  apja a németeket lerohanó hadsereg katonájaként került az országba. A verseny hajrájában egy német fiatalember kijátszotta a biztonsági őröket, bemászott a pályára, és úgy tett, mintha ő is sportoló lenne, majd elsőként futott be az olimpiai stadionba. Természetesen, rájöttek, hogy csaló, ám tette a szeptember 3-ai események fényében különösen ijesztőnek tetszett. Bikila tolókocsiból nézte az utódok küzdelmét, mert állítólag autóbalesetet szenvedett hazájában.

A sprintszámokban egy szovjet színekben versenyző ukrán, Valerij Borzov aratott. Az amerikai Hart, aki legyőzhette volna, elnézte az egyik előfutam időrendjét, így versenyzés nélkül kiesett. Borzov a 100 mellett a 200-at is megnyerte. A müncheni olimpián rengeteg új technika és számos nagy egyéniség mutatkozott be, ám még mindig érezhetők voltak a négy évvel korábbi mexikóvárosi tiltakozáshullám utózöngéivel. Emlékezetes volt például a 400 méteren dobogós Matthews és Collett beszélgetése az emelvényen az amerikai himnusz alatt, akik Smith és Carlos tettét próbálták meg felidézni.

Nem rejlett viszont szimbolikus értelem abban, hogy David Wottle, a 800 métert fantasztikus hajrában megnyerő amerikai a himnusz alatt is viselte legendás sapkáját: egyszerűen elfelejtette levenni. Wottle ráadásul nem csak magáért nyert, hanem honfitársáért, Jim Ryunért is, aki egy szerencsétlen esés miatt nem ért célba 1500-on. Emlékezzünk meg az ugandai John Akii-Buáról is, aki megnyerte a 400 méteres gátfutást, majd győzelmét negyven afrikai testvérének ajánlotta. A női számokban a németek domináltak: a 100 és a 200 aranyát az NDK-s Renate Stecher érdemelte ki, távolban az NSZK-beli Heidemarie Rosendahl, magasban honfitársnője, Ulrike Meyfarth diadalmaskodott.

Az úszómedencében egy amerikai fogtechnikus, Mark Spitz került reflektorfénybe: egyetlen olimpia alatt szerzett hét aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonja lett. (1912-ben Nadi, 1924-ben Nurmi állt meg öt aranynál.) A filmsztár mosolyú Spitz gyorsban és pillangóban verhetetlennek bizonyult, mellette begyűjtötte a három váltó első helyét is. Mivel zsidó számazású volt, az izraeli sportolókat ért támadás után a német rendőrség eltüntette az olimpiai faluból. Az úszónők között a 15 éves ausztrál Shane Gould lett a királynő három arany, egy ezüst- és egy bronzéremmel.

Számos sokkoló vagy épp világraszóló esemény is történt Münchenben. Sokkolta a világot, hogy a kosárlabda döntő utolsó másodpercében, amikor már biztosnak tűnt az amerikai csapat győzelme, a szovjetek egy kosárral megfordították a meccset – ez volt az USA első veresége, egyben a szovjetek első sikere. Az ökölvívás nehézsúlyú döntőjében a román Alexe nem állt ki Teofilo Stevenson ellen, hogy ne kelljen farkasszemet néznie a kubai szörnyű ökleivel. A torna világában a szovjet Olga Korbut megnyitotta a ,,bonsai-akrobaták“ korszakát. Mark Phillipsről, a háromnapos csapatversenyt megnyerő angol gárda tagjáról kiderült, hogy Anna királyi hercegnő imádottja, akihez később hozzá is ment feleségül. (Később elváltak, Philips pedig 1988-ban olimpiai bronzot szerzett ugyanebben a számban.)

Az 1972-es müncheni olimpiának volt még egy fontos aspektusa: utat nyitott az elkövetkezendő évek hihetetlen gazdasági fejlődésének. Ez az olimpia bizonyosságul szolgált a későbbi szervezőknek, hogy a játékokat mindig meg fogják rendezni, még ha rendkívüli biztonsági intézkedések közepette is. A következő három kiírás – 1976. Montreal, 1980. Moszkva, 1984. Los Angeles – ugyan a politikai bojkott áldozatává vált, és a politikai mellékzöngék miatt alig lehetett észrevenni a fejlődést, amikor azonban 1988-ban a két Korea között dúló háború ellenére Szöulban újra együtt ünnepelt csaknem az egész olimpiai család, rá kellett jönni, hogy ehhez szükség volt az elmúlt 16 évben megszerzett biztonságra.

München – bár drágán, vérrel fizetett érte – bebizonyította, hogy a sport fölötte áll mindennek és mindenkinek, ami vagy aki megpróbálja befolyásolni vagy megtörni. Ezért vélik sokan úgy, hogy a játékok 1972-es kiírása döntő fordulatot jelentett az olimpiák történetében. Az olimpiai eszme diadalt aratott a világ legsúlyosabb problémái felett, és különösebb kompromisszumok nélkül járta tovább a maga útját. Egyszerűen a nagyobb biztonságot választotta, ami meglehetősen emberinek és tökéletesen kivitelezhetőnek bizonyult.

  ÉREMTÁBLÁZAT:

ORSZÁG	ARANY	EZÜST	BRONZ
SZOVJETUNIÓ (URS)	50	27	22
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)	33	31	30
NÉMET DEM. KÖZT. (GDR)	20	23	23
NÉMET SZÖV. KÖZT. (FRG)	13	11	16
JAPÁN (JPN)	13	8	8
AUSZTRÁLIA (AUS)	8	7	2
LENGYELORSZÁG (POL)	7	5	9
MAGYARORSZÁG (HUN)	6	13	16
BULGÁRIA (BUL)	6	10	5
OLASZORSZÁG (ITA)	5	3	10
...	...	...	...