Josinori Sakai az olimpiai lánggal a tokiói nyitóünnepségen

A japán szervezőzseniről sokat elárul az, hogy még erős ventillátorokról is gondoskodtak, hogy minden helyszínen lobogjanak a résztvevő országok zászlói. Észak-Korea és Indonézia politikai okokból bojkottálta az első ázsiai olimpiát, és bár Brundage, az NOB elnöke eléggé elítélhető módon nem nyilvánított egyértelmű véleményt, még ő sem tudta megakadályozni a pretóriai sportolók kizárását.

Így tehát Dél-Afrikát, azt az országot, ahol törvény mondta ki a rasszok közötti egyenlőtlenséget, távol tartották a játékoktól. Részt vehetett ellenben Afrika több más országa, amelyek először jelentek meg a nemzetközi sporteseményen, és feltűntek olyanok is, amelyek – mint például Zambia – ekkor nyerték el a függetlenségüket.

Az atlétikai stadionban két király uralkodott. Az egyikük, Bob Hayes, a 100 méter amerikai győztese, később valószínűleg jóval 10 másodperc alá tornázta volna a szám világcsúcsát, ha nem csábítják el az amerikai futball vonzó dollárszázezrei. A másikukat, a szovjet Valerij Brumel magasugrót egyenesen a „mozdulatok hercegének“ nevezték, és az elegáns technika, a nemes harc megtestesítőjeként tisztelték. Pályafutása sajnos, egy évvel később egy súlyos motorbaleset következtében derékba tört. Középtávon az új-zélandi Peter Snell tarolt, aki római 800-as győzelme után duplázott, 800-on és 1500-on is nyert. Livio Berruti, a 200 méter római győztese viszont nem tudta megvédeni a címét. Csupán az ötödik helyre futotta erejéből, és bár ez volt a legjobb európai eredmény, hazatértekor semmibe vették.

Róma után Tokióban is újabb öttusaelsőségnek örülhettünk: Török Ferenc nyerte meg az egyéni versenyt, aki később szövetségi kapitányként is olimpiai aranyakat szerzett a magyar sportnak. Vívásban fantasztikus sorozatot produkáltak a hazai versenyzők. Bár csapatban nem tudott a dobogóra állni kardválogatottunk, egyéniben Pézsa Tibor folytatta a magyarok immár kilenc olimpián át tartó veretlenségi sorozatát. Női tőrvívásban Rejtő Ildikó és a csapat is nyert, valamint férfi párbajtőr válogatottunk szintén diadalmaskodott. Lövészbajnokaink méltó utódaként ezúttal Hammerl László emelkedett ki a mezőnyből, és a kisöbű puska fekvő számában világcsúccsal győzött.

Birkózásban a pehelysúlyú Polyák Imre három olimpiai ezüstérem után végre a csúcsra ért, nehézsúlyban pedig „Pici“, a 110 kilós Kozma István vehette át első aranyérmét. A visszaemlékezések szerint „Pici“ ünneplésekor három dobóatlétánk, Zsivótzky, Eckschmidt és Varjú próbálta meg feldobni őt a levegőbe, de a reménytelen kísérlet után beérték a vállveregetéssel. További aranyat szerzett labdarúgócsapatunk és a férfi vízilabda-válogatott is. Utóbbiban Gyarmati Dezső a legeredményesebb vízilabdázónk lett három arany, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmével. Bár a 37 éves versenyzőnek ez volt az utolsó olimpiája, 1976-ban, Montrealban szövetségi kapitányként még hallhattunk róla.

Tokió, 1964

XVIII. kiírás: 1964. október 10–24. Résztvevő országok száma: 93 Benevezett sportolók: 5151 (4473 férfi, 678 nő) Sportágak száma: 19 (163 versenyszám) Atlétika, birkózás,  cselgáncs, evezés, gyeplabda, kajak-kenu, kerékpár, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, torna, vitorlázás, vívás, vízisportok

A vívásban a latin országok leszerepeltek, sem az olaszok, sem a franciák nem szereztek aranyat – hasonlóra addig nem volt példa a játékok történetében. Mindez azonban aligha ért fel a japánok fájdalmával: a házigazdáknak köszönhetően a cselgáncsot felvették az olimpiai sportágak közé, de a legértékesebb aranyat, a nehézsúly első helyét nem hazai versenyző, hanem a kétméteres holland óriás, Antonius Geesink nyerte meg, aki leiskolázta az évszázados múltra visszatekintő japán dzsúdóiskolát a mérkőzésen. A japánok az olimpián ekkor debütáló röplabda női aranyérmével vigasztalódhattak, valamint a Csukarin és Saginjan utódjának tekinthető tornász, Endo győzelmének örülhettek.

A medencében egy amerikai úszó, a Neptun fiának becézett Don Schollander játszotta a főszerepet. Könnyen tehette, hiszen mind az úszás, mind a szereplés a vérében volt: az édesanyját több Tarzan-filmben is a Jane-t alakító színésznő úszódublőrének szerződtették. A négy aranyat érő Schollander név ekkor sokak számára egyet jelentett a gyorsúszással. A ringben egy igazi sztár emelkedett ki a vad csatákból: az amerikai Joe Frazier, aki később Cassius Clay legfőbb riválisa lett a profik között.

Az 50 kilométeres gyaloglás versenyében az olasz Abdon Pamich a tévékamerák kereszttüzében megállt, mert… szólította a természet. Ezzel a rendkívül emberi tettel beírta magát a sporttörténelembe, pedig a java csak eztán következett: miután visszatért a pályára, utolérte az élen haladó brit Nihillt, és megnyerte a versenyt. Az etióp Bikila megismételte korábbi maratoni sikerét – ezúttal cipőben.


  ÉREMTÁBLÁZAT:

ORSZÁG	ARANY	EZÜST	BRONZ
EGYESÜLT ÁLLAMOK (USA)	36	26	28
SZOVJETUNIÓ (URS)	30	31	35
JAPÁN (JPN)	16	5	8
EGYESÜLT NÉMET CSAPAT (EUA)*	10	22	18
OLASZORSZÁG (ITA)	10	10	7
MAGYARORSZÁG (HUN)	10	7	5
LENGYELORSZÁG (POL)	7	6	10
AUSZTRÁLIA (AUS)	6	2	10
CSEHSZLOVÁKIA (TCH)	5	6	3
NAGY-BRITANNIA (GBR)	4	12	2
...	...	...	...

* 1956-ban, 1960-ban és 1964-ben az NDK és az NSZK közös csapattal vett részt az olimpián