Az utóbbi években több száz külföldi játékos fordult meg hazánk labdarúgó bajnokságának első osztályában. Közülük néhányan jelentős nemzetközi tapasztalattal, levezetni érkeztek (no meg a busás fizetésekért). Viszont legnagyobb részben szláv vagy afrikai tucatlégiósok árasztották el hazánk élvonalbeli labdarúgó-bajnokságát. Olyanok, akik bőven nem ütötték meg még az NB I-es szintet sem. Akadnak azonban kivételek is. Az alábbi tíz játékos pályafutása igazán csak a magyarországi kaland után kezdődött el. Annyira, hogy európai topbajnokságokba, topcsapatokba tudták beverekedni magukat.
Mbaye Diagne, szenegáli – Galatasaray (török első osztály)
A 193 cm magas, szenegáli csatár 2015 augusztusában érkezett a Megyeri útra. Az újpestiek a Juventustól szerezték meg, ahol a felnőtt csapatban egyszer sem lépett pályára. És micsoda igazolás volt! 14 bajnokin, 11-szer volt eredményes. Az őszi szezon utolsó fordulója után, ahol a Ferencvárost az ő góljával győztek le 1-0-ra, azt nyilatkozta szerényen, hogy ő lesz az NB I gólkirálya, majd néhány héttel később Kínába igazolt. (Tegyük hozzá, hogy az Újpest sem járt ezzel olyan rosszul: közel 2 millió eurót kapott érte, bár ebből az összeg felét a Juve kapta meg.) A kínai kaland nem igazán jött be neki, így tavaly télen visszatért Európába, a török élvonalban szereplő Kasimpasa csapatához. Itt aztán nagyon bekezdett: 17 meccsen 12 gól és nyáron olyan csapatok keresték, mint az angol Premier Leagueben szereplő Bournemouth. Jó teljesítményének köszönhetően hazája nemzeti válogatottjában is bemutatkozhatott. Végül maradt a Kasimpasában, ahol ősszel 17 meccsen 20 gólig jutott a Süper Ligben. Január 30-án pedig 10 millió euróért cserébe a török nagyágyú Galatasaray játékosa lett. Könnyen elképzelhető, hogy a szezon végén ő lesz a török bajnokság gólkirálya, persze, ha nem igazol ismét Kínába.
Joseph Paintsil, ghánai – Genk (belga első osztály)
A ghánai szélső egy évet töltött Magyarországon, a Ferencvárosnál. Igaz, majdnem csak fél év lett belőle, mert az 2017–2018-as szezon telén komoly vita alakult ki körülötte. A Tema Youth csapatától csak kölcsönbe érkezett Paintsil nem érkezett vissza a szabadságáról, és a belga Genk bejelentkezett érte. Ezután a játékos ügynöke elkezdte keverni a lapokat. Hamis maláriás betegségről szóló papírokkal operált, de végül beleegyezett, hogy patronáltja a Fradihoz térjen vissza télen. 25 meccsen 10 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, képességei és teljesítménye alapján rendre felfelé lógott ki csapatából. Kölcsönszerződése június 30-án lejárt és így visszatért a ghánai egyesületéhez, ahonnan 2018 nyarán 3 millió euróért a korábban is érdeklődő, belga Genkhez igazolt. A jelenlegi szezonban belga bajnokságban 2 gól és 2 gólpassz, míg az Európa Liga csoportkörében 2 gólt szerzett, csapata pedig továbbjutott a legjobb 32 közé.
Enisz Bardhi, macedón – Levante (spanyol első osztály)
2014 augusztusában írt alá Újpestre az akkor még csak 19 éves macedón középpályás Enisz Bardhi. A szurkolók nagyon hamar a szívükbe zárták a technikás játékost, aki évről évre fejlődött. Második szezonjában 6-szor, harmadik szezonjában 12-szer volt eredményes. Sőt, az egy tucat gólja mellé 7 darab gólpasszt is jegyzett. Időközben a macedón válogatottban is bemutatkozott. Ekkor jelentkezett be érte a La Ligában szereplő Levante. 1,5 millió euróért igazolt Spanyolországba, ahol az első évében valósággal berobbant. Élményszámba menő szabadrúgásgóljai és átlagon felüli támadóintelligenciája sokat segített a bennmaradást simán kiharcoló Levantén. Illetve a valenciai csapat volt az egyetlen, amelyiktől a Barcelona kikapott a bajnokságban. Az 5-4-es találkozón Bardhi duplázott. A 2018-19-es idényben azonban már közel sem megy annyira jól a macedónnak, de jelzésértékű, hogy 20 meccsen lépett pályára, és csak kétszer cserélték le.
Marko Dmitrovics, szerb – Eibar (spanyol első osztály)
A helyszín ismét Újpest. 2013-ban érkezett a klub nélküli szerb hálóőr, a budapesti csapat elsőszámú kapusa ekkor Balajcza Szabolcs volt. Első évében 12 NB I-es meccsen védett, ezeken 19-szer kapitulált, mindössze háromszor őrizte meg kapuját a góltól. Nem csoda, hogy a következő szezont Balajczával kezdte az Újpest. Miután Dmitrovics nem kapott szerepet, a Roland Duchatelet (az Újpest tulajdonosa) kötelékeihez tartozó angol Charltonhoz került ingyen. Miután ott sem kapott sok lehetőséget, a spanyol másodosztályú Alcorconhoz ment kölcsönbe, ahol remek formában védett. 2016 nyarán ingyen csatlakozott, immár végleg a spanyolokhoz. 41 bajnokin 19-szer nem kapott gólt és ezzel felhívta magára a La Ligás Eibar figyelmét, amely 1 millió eurót fizetett érte. Jó teljesítményét jelzi, hogy csak akkor hagyott ki La Liga mérkőzést, ha sérült volt. Nyáron állítólag a Barcelona is kinézte magának a szerb kapust, de pletyka szinten maradt a hír. Megjárta a 2018-as világbajnokságot is, igaz, ott csak a kispadon ülhetett, ám ötször már ő védte déli szomszédunk kapuját. Amennyiben továbbra is így teljesít, lehet, hogy nem csak pletyka lesz a Barcelona érdeklődése.
Muhamed Besics, bosnyák – Middlesbrough (angol másodosztály)
2012-ben ingyen jött a Fradiba, Hamburgból. A megalkuvást nem tűrő stílusáról, kemény védekezéséről ismert játékos nagy kedvenc a mai napig az Üllői úton, pedig már lassan öt éve nem a csapat tagja. Egy-egy gólja és gólpassza az NB I-ben nem tűnhet soknak két szezon alatt, mégis az FTC legjobbja volt. Sokan felkapták a fejüket 2014 nyarán, amikor bekerült a bosnyák vb-keretbe. És nem csak nyaralni vitték Brazíliába, mindhárom találkozón pályára lépett a csoportból kieső bosnyákoknál. A világbajnokság után rengetek kérője akadt, főleg Angliából. Az Everton végül 4,8 millió euróért szerezte meg, ami a mai napig a legtöbb pénz, amit valaha NB I-es labdarúgóért fizettek. Első idényében hamar alapember lett, majd később egyre inkább kezdett kikopni a liverpooliaktól. Sorozatos sérülések hátráltatták, és kétszer is kölcsönadták a Championshipben vitézkedő Middlesbrough-nak, ahol jelenleg is szerepel. 2018-19-es kiírásban két alkalommal talált be, ami nála eddig egyéni rekord, emellett rendszeresen szerepet kap a bosnyák válogatottban. A most 26 éves futballistát 5 millió euróra becsüli a Transfermarkt.
Somalia, brazil – al-Sabab (szaúd-arábiai első osztály)
A brazil játékos 2011-ben került hazájából a Ferencvároshoz. Először kölcsönbe, majd 300 ezer euróért végleg a csapat játékosa lett. A középpálya belsejében és jobb oldalán egyaránt bevethető Somalia 93 meccsen lépett pályára az NB I-ben. 14 gólja és 8 előkészítése négy szezon alatt jött össze. 2015-16-os idényt még a Fradinál kezdte, de három forduló után már a francia első osztályú Toulouse-hoz igazolt. A franciák 2,4 millió eurót adtak érte, igaz a topbajnokságban már egy sorral hátrébb szorult, leginkább jobbhátvédként számítottak rá, de ott is szépen helytállt. 2015 és 2018 nyara között 84 Ligue 1 mérkőzésen csak egy találatot szerzett. Nyáron létszámfelettivé vált és a szaúdi bajnokságba szerződött, az al-Sabab együttesébe. A most 30 éves Somalia értéke 2 millió euró körül mozog.
Cristian Ramírez, ecuadori – Krasznodar (orosz első osztály)
Az ecuadori balbekken már az NB I-be való érkezése után érezni lehetett, hogy más szinten futballozik. Előtte másfél évig volt Düsseldorfban, majd onnan fél évet kölcsön Nürnbergben, és bár ez idő alatt a Bundesligában nem lépett pályára, de hazájában már válogatott játékos volt. 2015 januárjában a Ferencvároshoz jött kölcsönbe először magyar csapathoz. Jó játéka, átlagon felüli gyorsasága és technikai képzettsége viszont meggyőzte a IX. kerületieket, hogy szerződtessék is Ramírezt. 360 ezer eurót kellett kiadni a védőért, de nem hiába. Magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes lett a Fradival, az ecuadori nemzeti csapatba pedig rendszeresen meghívót kapott. 2017 telén viszont eljött a váltás ideje. A Fradi nem szerette volna elengedni, de az orosz bajnokságban szereplő Krasznodar 1,5 millió eurós ajánlatára nem tudott nemet mondani. Új csapatába nagyon hamar beilleszkedett, lendületes játékával az orosz Premijer Ligában is megállta a helyét, olyannyira, hogy tavaly még a Fenerbahce is bejelentkezett érte. 6,5 millió eurós jelenlegi ára a Krasznodar öt legértékesebb játékosa közé emeli, emellett csapatával rendszeresen szerepelhet az európai kupasorozatokban. Idén az Európa-liga legjobb 32 csapata között találjuk meg a Krasznodárt.
Zé Luís, Zöld-foki Köztársaság – Szpartak Moszkva (orosz első osztály)
Zé Luís szintén az orosz Premijer Liga játékosa, de ő a fővárosi Szpartakban futballozik lassan négy éve. A Zöld-foki-szigetekről származó támadó csak egy szezont élt meg a magyar élvonalban. A csatársor bármelyik pontján bevethető, jó felépítésű Zé Luís 26 fellépésén kilenc gólt ért el. Az akkor még Videoton néven futó székesfehérvári csapat játékosa csak kölcsönben szerepelt a 2013-14-es bajnoki idényben. A portugál Braga játékosaként a következő szezonban szerzett nyolc találata elég volt ahhoz, hogy felkeltse a Szpartak érdeklődését, és 6,5 millió euróért leigazolja. Zé Luís azóta bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is. Mindkét sorozat csoportkörében szerzett gólokat. Most 7 millió eurót ér.
Artjoms Rudnevs, lett – visszavonult
A Zalaegerszeg gólvágója volt, megjárta a Bundesligát, sajnálatos sérülései miatt mégis 30. születésnapja előtt abbahagyta a labdarúgást. A lett csatár pályafutása otthon kezdődött, de 2009 telén a ZTE kedvéért Magyarországra érkezett. Másfél év alatt 30 bajnokin 20 gólt szerzett, ami bámulatos mutató volt az egyébként középcsapat zalaiaknál. 2010 augusztusában 600 ezer eurót fizetett érte a Lech Poznan. A lengyel csapat Juventus elleni Európa-liga találkozóján, amelyik egyébként az első nemzetközi kupameccse volt, mesterhármast ért el. 11 bajnoki gólja mellett nagy szerepe volt abban, hogy a Lech a Juventust megelőzve továbbment csoportjából, a legjobb 32 között pedig attól a Bragától kaptak ki, amelyik döntőig menetelt. A következő évet lengyel gólkirályként zárta 22 góllal, innen egyenes út vezetett a Bundesligába, 3,5 millióért került Hamburgba. Csapata összes bajnoki találkozóján szerepelt és 12-szer talált be. Viszont jöttek a makacs sérülések. Egyre kevesebb idő jutott neki Hamburgban és egy hannoveri kölcsönjátékot követően 2016-ban ingyen ment Kölnbe. Sérülései miatt itt sem tudott kiteljesedni és 2017 szeptemberében, 29 évesen visszavonult a labdarúgástól. A profi futballtól való korai búcsú ellenére 108 Bundesliga mérkőzésen lépett pályára, ezeken 22 gólt és 18 gólpasszt jegyzett.
Matthew Lowton, angol – Burnley (angol első osztály)
Felsorolásunk kakukktojása. Nem biztos, hogy akár a legelvetemültebb fradisták emlékeznek az angol bekkre. Az akkor 19 éves Lowton és három társa 2009-ben került a Ferencvároshoz, az angol testvéregyesülettől, a Sheffield Unitedtől. Akkoriban Bobby Davison volt az edző, aki nem igazán dobta be a fiatal balhátvédet, jobbára csak az NB II-es második csapatban és Ligakupa-mérkőzéseken kapott lehetőséget. 5 magyar élvonalbeli bajnokival a lábában tért vissza Angliába, ahogy Bobby Davison távozása után szinte minden angol játékos. Sheffieldben lehúzott még három évet az angol harmadosztályban, majd a Premier League-ben szereplő Aston Villa igazolta le csaknem 4 millió euró értékben. Három év alatt 72 Premier Leauge-fellépése volt. A birminghamieknél első idényében két találatot jegyzett, a Stoke City elleni bombája pedig az év gólja lett. Az utolsó szezonjában már nem volt alapember és a csapata is kiesett. Az angol bekk azonban nem tartott a Villával a Championshipbe, a Burnley 1,4 millió euróért megvette. Itt tovább gyarapította pályára lépéseinek számát a PL-ben, egy híján 150 találkozóval büszkélkedhet. A jelenlegi idényben 15 mérkőzésen lépett pályára. Értékét 5 millió euróra becsülik.
*
A Transfermarkt adatai alapján a 2018-19-es szezonban most 116 légiós van az NB I-es csapatoknál. Közülük talán egy kezünkön meg tudjuk számolni, kik azok a fiatal, tehetséges játékosok, akik a fentiekéhez hasonló utat járhatnak be az elkövetkezendő években. Pedig a tehetősebb élcsapatok (MOL Vidi, Ferencváros) sokkal tudatosabban szerződtetik külföldi játékosaikat, mint az elmúlt 10 évben. Sokkal profibb a megfigyelési mód, a kiválasztási folyamat és egyre több szakember dolgozik azon, hogy kisebb hibaaránnyal szerződtessék a légiósokat. Csak míg Európa többi részén ez már több mint 15 éve így működik, nálunk csak nemrég kezdtek bele ebbe a munkába.