Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Svédországgal hazai pályán, Azerbajdzsánnal idegenben játszik Marco Rossi csapata.
Júniusban két felkészülési mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott: az elsőt hazai pályán Svédország, a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben.
A svédekkel június 6-án, a Puskás Arénában csap össze Marco Rossi csapata. A svéd válogatott jelenleg a FIFA-világranglista 27. helyén áll, azaz három pozícióval előzi meg a magyarokat. A második júniusi mérkőzésen, 10-én pedig az az azeri válogatott lesz az ellenfél idegenben, amely jelenleg a 117. a világranglistán.
Azért erre a két csapatra esett a választásunk, mert olyan ellenfelekkel szerettünk volna focizni, akikkel a vb-selejtezőkre történő felkészülés szempontjából hasznos meccseket tudunk játszani
– mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi szövetségi kapitány.
„A svéd válogatottról szerintem mindenki tudja, hogy nagyon jó csapat. Most jutottak fel a Nemzetek Ligája B csoportjába, és több játékosuk is van, akik nemzetközi szinten is kiemelkedők és jól ismertek. Rugalmasan váltanak több játékrendszer között, de többnyire három védővel játszanak, ami nekünk az Írország és Örményország elleni felkészülés szempontjából is hasznos, de egyébként a portugál válogatott is ezt a felállást alkalmazza. Azerbajdzsán hasonló stílusban játszik, mint Örményország, és játéktudásban is hasonló szinten vannak, így az ellenük játszandó mérkőzés főleg az örmény válogatott elleni felkészülésünket fogja segíteni” – részletezte Rossi.
A két felkészülési mérkőzéssel teljessé vált a válogatott 2025-ös programja, a Magyar Labdarúgó-szövetség pedig meghatározta, mely találkozókon gyűjthetnek pontokat a Szurkolói Klub tagjai. Eszerint a Törökország, a Svédország és az Örményország elleni hazai válogatott találkozók, továbbá a MOL Magyar Kupa-döntője az, amelyek után 100-100 pontot írnak jóvá a mérkőzésre jegyet vásárló és azzal a stadionba be is lépő drukkerek számára.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.