Elkészült az augusztusi budapesti atlétikai vb versenypályája – fotók
Szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.
Szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.
MTI
MTI
hvg.hu
Kiállítása után, majd a meccs végén is nekiment a bírónak Busai Attila vasárnap, ezért hat évre eltiltotta az MLSZ.
MTI
Miura Kazujosi nem képes leállni, 56 évével ő a legidősebb játékos, aki valaha pályára lépett portugál bajnoki mérkőzésen.
hvg.hu
Nem sikerült jól a visszatérése Dárdai Pálnak a Hertha BSC kispadjára, egy négyest kaptak otthon.
MTI
A belépőkért először jelentkezni kell, azután sorsolás következik.
hvg.hu
Az úszó édesanyja azt írta: nem céljuk botrányt okozni, csak tiszta és átlátható eljárást szeretnének az ügyben, „mindenféle kamukázás nélkül”.
hvg.hu
A portugál csatárnak Lionel Messi nevét skandálták az ellenfél szurkolói, amire a felvételek alapján a nemi szervét fogdosva „válaszolt”. A klubja viszont érdekes magyarázattal állt elő.
hvg.hu
Ha a magyarázat, a benyújtott bizonyítékok, az orvosi védekezés világos, egyértelmű és jól dokumentált, akkor a WADA szakértői elfogadják. Az úszó esetében azonban masszívan fenntartották a véleményüket – mondta a Magyar Antidopping Csoport vezetője.
A Real Madrid és a Milan vár rájuk.
MTI
Sós Csaba szerint az úszó karrierje komoly veszélybe került.
MTI
Az olimpiai bronzérmes úszónak meggyőződése, hogy beigazolódik: soha nem alkalmazott tiltott anyagot vagy módszert, és doppingvétséget sem követett el.
hvg.hu
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntése értelmében az orosz férfi válogatott nem vehet részt a jövő évi olimpiai kvalifikációs tornákon, azaz a párizsi játékokon sem lesz ott.
MTI
A negyeddöntő visszavágóit rendezik a héten a BL-ben, két továbbjutó már megvan.
MTI
MTI
hvg.hu
Németh Zsanett, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó országot vált – tudta meg a Metropol.
hvg.hu
Közel egy évtizeden át szinte minden nagy tornáról éremmel a nyakukban tértek haza a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, akik a sporttörténelemben egyedülálló módon egymást követő három olimpián is bajnokok lettek. Ezt az időszakot idézik fel A nemzet aranyai – az a 21 játékos, aki részese volt az elképesztő sikersorozatnak – és a legnagyobb ellenfeleik. Sztoriznak, ugratják egymást és vallanak csapatszellemről, bajtársiasságról, kitartásról meg arról, milyen sokat jelentett számukra Benedek Tibor, a kapitány, aki már nincs velünk.
Az orosz sajtó szerint Viktorija Gyivaknak nem volt oka az öngyilkosságra.
hvg.hu
Marozsán Dzsenifer mindenesetre örül, hogy sosem kellett Magyarország ellen játszania német válogatottként.
hvg.hu
A második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, a magyar csapatnak óvást kellett benyújtani az éremért.
MTI
Harmadik alkalommal nevezhetik ki a Hertha BSC élére Dárdai Pált, ha igaznak bizonyulnak a Sky Germany újságírójának értesülései, miszerint vasárnap este kirúgják Sandro Schwarz jelenlegi vezetőedzőt – írja a Sportal.
hvg.hu
Constantine Hatzidakis esetét kivizsgálták, a partjelző azt állítja, nem szándékosan könyökölt.
hvg.hu