Super Aguri

A legkisebb kiscsapat. Nemcsak azért, mert sokáig a Forma-1 legszegényebb csapatának számított, hanem mert a motorszállító Honda is kihátrált mögüle. A Magna Grouppal kötött szerződés idén biztosítja az anyagi hátteret, a gyári japán istálló pedig a motort. Bár szó volt egy fizetős pilóta alkalmazásáról is, Davidson végül maradt az istállónál. A pénzügyi nehézségek miatt a csapat az első négy verseny után kénytelen volt kiszállni a Forma-1 2008-as küzdelmeiből.


Toyota

Bár a Toyota csapatként csak 2002-től résztvevője a Száguldó Cirkusznak, motorbeszállítóként már korábban feltűnt. Nagy terveik vannak a jövőre nézve, s mivel anyagilag biztos lábakon álló istállóról van szó, van is esély ezek elérésre. A Toyota egyelőre azonban erős középcsapat, idén elsősorban a tapasztalt Jarno Trullitól számíthatunk bíztató eredményekre.


Force India

A csapat újoncként indul a Forma-1-ben, bár korábban már (1991-től) Jordan, Midland és Spyker nevek alatt is versenyzett. Vijay Mallya indiai tulajdonos a jelek szerint hosszabb távra tervez elődeinél, hiszen korábban a Toyotát támogatta, és deklaráltan komolyan veszi a szerepét. A csapat várhatóan a mezőny végén kullog majd, de végre kezdetét veheti a lassú építkezés és tapasztalatgyűjtés.


A 2008-as világbajnokság állása

A 2007-es világbajnoki küzdelmet a finn Kimi Räikkönen nyerte – vagy a brit Lewis Hamilton veszítette el. A Brazil Nagydíjon – a sorozat utolsó futamán – a Ferrari pilótája nemcsak a győzelmet szerezte meg, de riválisai pont úgy futottak célba a versenyben, hogy a végelszámolásnál a Jégember mögött végezzenek. Idén a két fő esélyesen kívül a vb-címre érdemben pályázhat Felipe Massa (Ferrari), Robert Kubica és Nick Heidfeld (mindkettő BMW Sauber) is.


Renault

A Renault 1977-ben, motorbeszállítóként 1983-ban debütált a Forma-1-ben, de a csapat 1985-ben kiszállt a sorozatból. 2001-ben felvásárolta a Benettont, majd visszatért. 2005-ben és egy évvel később korábbi tesztpilótája, Fernando Alonso vezetésével egyéni és konstruktőri világbajnoki címet is szereztek. A spanyol pilóta 2007-es távozásával a franciák a középmezőnybe estek vissza, és ezen várhatóan Alonso idei visszatérése sem segít.


Toro Rosso

2005-ben a Red Bull felvásárolta a Minardit, hogy egy második számú csapatot hozzon létre a fiatal tehetségeknek. A tavalyi botrány óta azonban két istálló nem használhatja egyben az egyben ugyanazt a kasztnit. Bár a pilóták tehetségesek, és minden bizonnyal poontokat is szereznek majd, a Toro Rosso várhatóan továbbra is marad gyenge középcsapat.


Red Bull

Az osztrák csapat nagy reményekkel vágott bele első Forma-1-es szezonjába, ám az autóknak a mgbízhatatlanság lett az egyik fő tulajdonsága. A siker kulcsa a Williams és McLaren egyköri sikeres mérnöke, Adrian Newey lehet, akinek eddigi eredményei önmagukért beszélnek. A Red Bull egyelőre stabil középcsapat, idén borítékolható a javulás, az áttörés viszont még nem.


McLaren-Mercedes

A Száguldó Cirkusz történetének második legeredményesebb csapata nyolc konstruktőri és tizenegy egyéni világbajnoki elsőséget számlál. A tavalyi év jól alakult volna a bajnokesélyes istálló számára, ha ki nem robban a kémbotrány, miszerint Ferraris adatokat találtak a csapat dolgozóinál. Pontjaikat elvették, majd izgalmas versenyben pilótáik is elbukták az egyéni vb-címet.



Magyar Köztársasági Érdemrend Talmácsinak

Sólyom László államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Kitüntetést adományozta Talmácsi Gábornak, a motorsportban szerzett felbecsülhetetlen érdemei elismeréseként.



Agyhalott lett a bokszoló

Az orvosok agyhalottnak nyilvánították Cso Joj Szam dél-koreai profi ökölvívót, aki múlt keddi, szöuli győztes mérkőzése után esett össze.


A 2008-as világbajnokság állása

A 2007-es esztendő az ausztrál Casey Stoner végső győzelmét hozta - mérsékelt izgalmak között. A címvédésre ugyan van esély, de a spanyol Jorge Lorenzo üstökösként robbant be a mezőnybe, hogy a 250 kcm-t kinőve a királykatgóriában bizonyítson, és bizonyít is. Ugyanakkor természetesen az örök potenciális világbajon-jelölttel, Valentino Rossival is számolni kell, hiszen már sokszor és sok helyen bizonyította: szinte mindenre képes.


A 2008-as világbajnokság állása

A tavalyi év hajrája óriási izgalmakat hozott, melynek végén Talmácsi Gábor szerezte meg a világbanoki címet az utolsó futamon szerzett második helyével. Az idei szezon nem indult jól a magyar pilótának, több gond is felmerült az új Apriliával, de Talma már tárgyalt az olasz gyár vezető mérnökeivel. Az egyetértés teljes volt, így a hátralévő futamokon mindenképpen javulás várható.


MotoGP 125 kcm 2008-as szezon

A tavalyi világbajnoki sorozat végén magyar világbajnokot ünneplehettünk a 125 köbcentiméteres kategóriában. Talmácsi Gábor az utolsó futamon ugyan a második helyre szorult a nem mindig korrekt Hector Faubel mögött, az összetettben viszont övé lett a győzelem. A 2008-as szezon nem indult jól, az Apriliának nem sikerültek úgy az újításai, ahogy szerette volna. Ha ezen sikerül javítani, Talma is versenyben lesz az újabb világbajnoki címért.


A 2008-as világbajnokság állása

Sorozatban kétszer a spanyol Dani Pedrosa, majd újabb két évig honfitársa, Jorge Lorenzo ült a 250 köbcentiméteresek trónján. Idén a finn Mika Kallio igyekszik véget vetni a hispán uralomnak, de a frissen feljutott olasz Mattia Pasininek is nagyon fekszik a kategória. Érdemes figyelni a még Tóth csapat színeiben induló Hector Barberára, aki kis szerencsével odaérhet a dobogóra.


K-1 2008-as menetrend

A 2007-es év minden téren a holland harcosok végső diadalát hozt. A WGP katgóriában a a 212 cm magas és 137 kilós Semmy Schilt harmadszor diadalmaskodott, a döntőben idén is honfitársát, a szintén háromszoros K-1 bajnok Petrer Aertset győzte le. A nehézsúlyban ugyancsak Schilté lett a trófea, a középsúlyú kategóriűban (MAX) pedig Andy Souwer bizonyult a legjobbnak. Idén mindannyian újra versenyben vannak, a szoros mezőny miatt mégsem valószínű, hogy idén is érvényesül a németalföldi hegemónia.


Szávay Ágnes WTA-eredményei 2008-ban

Szávay Ágnes kitűnő évet zárt 2007-ben. A magyar lány szinte berobban t a profi tenisz élmezőnyébe, és decemberben már a 20. helyen állt a női világranglistán. Idén gyengén kezdett, de a jelek szerint sikerült újra megtalálnia önmagát, és a rangsorban is folyamatosan feljebb és feljebb ugrik. Mindenestre az elitben maradás nehéz lesz, és a tavalyihoz hasonlóan eredményes évre van szüksége a tavaly Év Sportolója-díjat nyert Szávaynak.


Scott Redding

A mezőny legfiatalabb versenyzője, egyben a sorozat újonca. Ehhez képest jól kezdett, hiszen élete első futamán az ötödik helyet szerezte meg, és nem maradt le sokkal a dobobóról. Bradley Smith-hez hasonlóan a britek egyik nagy reménysége, de az első szezonjai a tapasztalatszerzésről fognak szólni. Ügyes pilóta, hiányai (nem elég gyors, nem elég megbízható) rutintalanságából fakadnak, idővel ezt leküzdi.


Simone Corsi

Az olasz pilóta 2002-ben debütált a MotoGP negyedliteres kazegóriájában, az azóta eltelt időben a 2005-ös évadban a 250 köbcentiméteres kategóriát is kipróbálta. 2007-ben csak egy alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére, az idei szezon azonban szinte tökéletesen kezdődött számára. Ha lendülete később sem törik meg, akkor sok sikertelen év után az idei lehet számára az áttörés.