„Erre igazán senki sem számított” – elárulta Verstappen, mi kellett a hungaroringi győzelemhez
A Red Bull holland világbajnoki címvédője immár 80 ponttal vezeti a pontversenyt.
A Red Bull holland világbajnoki címvédője immár 80 ponttal vezeti a pontversenyt.
Németországot győzték le a házigazdák. Nekik sikerült, ami tavaly nyáron a férfiaknak nem.
hvg.hu
A Boston Celtics-szel 11 bajnoki címet nyerő kosaras 88 éves volt.
hvg.hu
Negyven percig kellett ápolni Matt Wallst a Nemzetközösségi Játékokon.
MTI
Ez Verstappen nyolcadik futamgyőzelme idén. Bár a Ferrarinak komoly esélye lett volna arra, hogy lefaragjon a hátrányából, hiszen a Red Bull holland versenyzője csak a tizedik helyről indult, a saját stratégiájuk áldozata lett mindkét versenyzőjük. Nagyot ment viszont mind a két Mercedes: a pole-ról induló George Russell a harmadik, Lewis Hamilton a második lett.
hvg.hu
A négyszeres világbajnok igyekezett a szerelői keze alá dolgozni, miután megtörte az autóját.
Két perzselően forró nap után egy esős, változékony következett a Hungaroringen, ahol ezel a hétvégén zajlik a 37. Formula–1-es Magyar Nagydíj.
H. A.
Az egész mezőnyt meglepte a Mercedes versenyzője azzal, hogy megnyerte a Formula–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését.
A világbajnoki versenyt vezető Max Verstappen csak a tizedik lett.
hvg.hu
A versenyzők és a sportág vezetői arra kérik a rajongókat, hogy ne engedjenek teret a zaklatásnak sem a sportban, sem a társadalomban.
Az esetet már kivizsgálták.
Váratlanul leváltották a Boksz Világszövetség főtitkári posztjáról Kovács „Kokó” Istvánt, akit tavaly márciusban neveztek ki a szervezet élére.
hvg.hu
A szervezők remélték, hogy megtartható lesz a verseny, de végül lefújták, a nevezési díjat visszaadják.
MTI
Az Ukrajna ellen indított háború nyomán a Forma–1 azonnal törölte a versenynaptárból az Orosz Nagydíjat, a Haasnak azonban a csapat működésébe vágó döntést is meg kellett hoznia. A csapatfőnök a hvg.hu-nak azt mondta: helyes volt szakítani az orosz főszponzorral és az orosz versenyzőjükkel is, ma is ezt tenné.
Jól nyitott a Ferrari a Hungaroringen: az első szabadedzést Carlos Sainz, a másodikat Charles Leclerc nyerte meg.
H. A.
Ezen a hétvégén 37. alkalommal rendezik meg a Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ami azt is jelenti, hogy ez a pálya a legendák földje. Elképesztő sporttörténelem rakódott a Hungaroring aszfaltjára, még a legemlékezetesebb pillanatok is hosszú listát töltenének meg. Nem véletlenül mondta Carlos Sainz a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy már amikor 2010-ben először érkezett ide egy tesztelésre, egyből az ugrott be neki, hogy ezen a pályán látta versenyezni a hőseit, és hatalmas kiváltságnak élte meg, hogy ő is itt versenyezhetett. Összeszedtünk néhány szempontot, amely a magyar pályát klasszikussá tette az elmúlt csaknem több mint három évtizedben.
A szlovák drukkerek rasszista rigmusai miatt kapott súlyos pénzbüntetést a klub. A pályára hajított tárgyakat és a tűzijátékozást is „díjazta” az Európai Labdarúgó Szövetség.
MTI
Az ötszörös aranylabdás labdarúgó elhagyná a Manchester Unitedet.
MTI
MTI
hvg.hu
A felcsúti csapat két fontos játékosa is megsérült a meccsen.
MTI