Százezres stadiont épít a Manchester United az Old Trafford mellé, futurisztikus minivárosnak álmodták meg
A tervek szerint a futballcsapat új otthona öt éven belül felépül.
A tervek szerint a futballcsapat új otthona öt éven belül felépül.
Ha pedig mindkettőt megszerzi, akkor majd duplázik – nyilatkozta a Liverpool edzőközppontjában tartott sajtóbeszélgetésen.
MTI
Amerika egyre hangsúlyosabb szerephez jut az F1-ben, aminek fontos állomása lehet a Cadillac megjelenése.
Csató Martint a saját csapattársa rúgta fejbe, hosszú kihagyás vár rá.
HVG
Ötéves szerződést kötött a Liverpool és az Adidas, augusztustól már nem a Nike szállítja a sportfelszerelést a klubnak.
HVG
Bő kerettel vág neki a magyar csapat a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozónak.
Maureen Koster elesett, majd eszméletét vesztette, miután ütközött az egyik ellenfelével.
MTI
MTI
hvg.hu
Az OSC korosztályos csapatainál dolgozó szakember – akit társai Manónak becéztek – szombat éjjel tragikus hirtelenséggel halt meg .
MTI
MTI
hvg.hu
Szombaton érkezett meg a karib-tengeri szigetre, 75 napos szóló evezés után.
HVG
Hámori Luca bokszolót is felköszöntötte nőnapon Orbán Viktor miniszterelnök, dedikált bokszkesztyűket is váltottak.
HVG
Zajos közgyűlésen választottak újra a Magyar Taekwondo-szövetség vezetőjét, Márton Zsolt Krisztiánt.
Egy amerikai csapat, a Cadillac csatlakozik.
HVG
A Fővárosi Ítélőtábla szerint Sidi engedély nélkül ment be Péni István szállodai szobájába, ahol hosszasan elidőzött. Péni doppingmintájában később tiltott szert találtak.
HVG
A Fradit leszámítva a fővárosi klubok nem jöttek ki jól a NER-es hatalomátvételből. Az MTK 15 éve libikókázik az első és másodosztály között, a Vasas és a Honvéd pedig jelenleg az NB II.-ben sínylődik.
A döntés a szurkolók kezében van. Mutatjuk, hol szavazhat.
hvg.hu
A betegséget még a korai szakaszban azonosították.
A Bayer München kapusa „szép lassan öregszik”.
MTI
Jelentősen olcsóbban válhat meg tőle a Sporting, mint ahogyan az korábban tervben volt.
Ruben Amorim szerint az Európa-liga megnyerése nem oldaná meg a gondjaikat.