Balla István

Balla István
Az ön gyereke zaklatott már másokat a neten?
 

Az ön gyereke zaklatott már másokat a neten?

Ahogy a világon mindenütt, a XII. kerületben is sorra érkeztek a hírek a középiskolákból a különböző netes zaklatásokról, kiközösítésekről. Erre Pokorni Zoltán szerint nem jó válasz a kriminalizálás, ezért egy, a szülőket, tanárokat és gyerekeket is célzó programot dolgoztak ki a kerületében. Ennek része a kortárs segítő program, amikor nem a tanárok, hanem gimnazista diákok érzékenyítik a net veszélyeire a felsősöket. És a módszer működik: mérhető eredményeket hozott.


Kepes András:
 

Kepes András: "Az a király, akinek nincs bolondja, maga bolondul meg"

Gátlástalan NER-lovag, a privatizáció során meggazdagodott baloldali oligarcha és a milliárdosok inasává lett pedagógus – fájóan ismerős alakokat zár össze egy alpesi villába a hatalom pusztító természetéről szóló új regényében Kepes András. Az író-tévés szerint nincs veszélyben a nyugati kultúra, csak egyes csoportok politikai érdeke diktálja, hogy propagandacélból ennek az ellenkezőjét állítsák. Hogy jön ide a pornográfia? Miért néma a próféta? Lehet-e még érvekkel meggyőzni embereket? Interjú.


Csepregi Éva: „Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt”
 

Csepregi Éva: „Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt”

Bár a Távol-Keleten és Európában is nagy sikere volt a 80-as években, világsztár nem lett a Neoton Família, pedig Erdős Péter belengette ezt a lehetőséget és mindent meg is tett érte. A zenekar a „popcézár” vezetésével tudatosan vált a Varsói Szerződés ABBA-jává, és az őszinte kemény rock alternatívájává. Szombaton az Arénában koncerteznek – belestünk egy próbájukra, és beszélgettünk Csepregi Évával.





 

"Ne az döntsön, hogy most épp valaki jól fekszik az oktatásirányításnál, vagy sem"

Minden irodalmi művet ki lehet parodizálni, de csak akkor, ha ismerjük és szeretjük azokat – mondja a nemrég megjelent Sortalanság szerzője. Ördögh Ottó a kötelező irodalomnak állít görbe tükröt, és középiskolai tanárként állítja, humorral bármely szöveg közel hozható a gyerekekhez. Kell-e változtatni a kötelezőlistán? Van-e bármilyen keresnivalója a politikának az irodalmi életben? Mi az ember egyetlen isteni tulajdonsága? Interjú.




A rendszerek és az erkölcsök változnak, az alaptanterv ugyanaz
 

A rendszerek és az erkölcsök változnak, az alaptanterv ugyanaz

Kisebbfajta csodavárás előzi meg az új Nemzeti alaptanterv megjelenését, már elkészült annak a vitaanyaga, de még csak nagyon szűk kör ismeri. Annyit tudunk, hogy hazafias lesz, erkölcsileg is nevel, és persze a kornak megfelelő műveltséget írja le. Na, és? Minden tanterv ilyen.


B. Tóth László: „Mint kiderült, jó irányba formáltam az emberek ízlését”
 

B. Tóth László: „Mint kiderült, jó irányba formáltam az emberek ízlését”

Feléledt a Poptarisznya: augusztus végétől vasárnap délutánonként a Retro Rádióban hallható újra a 80-as évek legendás rádióműsora. Alapító-műsorvezetője azt állítja, sem a Kádár-kori, sem most, a Fidesz-közeli rádióban nem szólnak bele, mi mehet műsorba. B. Tóth Lászlóval beszélgettünk, aki ma is meg tudja mondani, mely dalokból lesz a jövőben retro-sláger.


 

"Ha van olyan matektanár, aki ki tudja mondani a nevét, már felvesszük"

A magyarországi pedagógushiányról megbízható, nyilvános adatok nincsenek. A Klebelsberg Központ elnöke szerint nincs itt semmi látnivaló, nincs tanárhiány, a terepről, az iskolákból azonban súlyos esetekről hallani. A gyerekek nem maradnak persze ellátatlanul, kérdés, mennyire tudja nekik megtanítani a Pitagorasz-tételt egy magyar szakos.




 

"Összefogta a farmer a bugyiját, ezért hasaltunk el" – 40 éves a Trapper

A nyugati életérzést jelképező farmer viselését a pártállam először tiltotta, majd megtűrte, végül annyira elfogadta, hogy engedte a hazai gyártását is. Ez egyszerre mutatta be a diktatúra puhulását és a szocialista ipar sikereit. Negyvenéves a Trapper, néhány lelkes csillaghegyi mérnök „gyermeke”, amelyet mellesleg még ma is beszerezhetünk. Kis magyar farmerológia.



Rövidebb nyári szünet? Nem is lenne teljesen hülyeség
 

Rövidebb nyári szünet? Nem is lenne teljesen hülyeség

Sok szülőnek probléma, mit csináljon a két és fél hónap alatt a gyerekkel, és az is tény, hogy a nyári szünetben tovább nő a szakadék a szerencsésebb és kevésbé szerencsés családokba született gyerekek teljesítménye között. A megoldás viszont nem a kötelező tanévhosszabbításban van. Úgy tudjuk, uniós pénzekből készülnek a programok a tervezett kéthetes táborokhoz, csak a szakmaiság hiányzik belőlük.


Winkler Márta:
 

Winkler Márta: "A nehezen kezelhető diákok edzettek tanítóvá"

A 60-as évektől próbálta szétfeszíteni az akkori egyenoktatás kereteit, majd 1988-ban megalakította az első alternatív iskolát, a most 30 éves Kincskeresőt. Úgy véli, a játék, a mozgás, a gondolkodni tanítás a legfontosabb az iskolában, és ezeket bármilyen rendszerben, bármilyen felügyelet mellett el lehet érni, ha a tanító rendelkezik belső szabadsággal. Winkler Mártával beszélgettünk, aki szerint az értelmetlen iskolai szabadság ugyanolyan káros, mint az értelmetlen előírások betartása.


Jár-e a tanárnak a szülőktől tanév végén
 

Jár-e a tanárnak a szülőktől tanév végén "hálapénz"?

A legtöbb tanár nagy jutalomra nem vágyik, de jól esik neki, ha év végén meglepik őket a gyerekek kis, személyes ajándékokkal. Sok helyen viszont extrém drága ajándékokat vesznek a szülők a pedagógusoknak. A dolog kicsit az orvosi hálapénzhez hasonló: nincs szabályozva, de a rendszer része.


Tegye a szívére a kezét, ön mit ad a gyereke kezébe: Jókait vagy J. K. Rowlingot?
 

Tegye a szívére a kezét, ön mit ad a gyereke kezébe: Jókait vagy J. K. Rowlingot?

„Nem vagyok én szadista, hogy a 15 évesekkel Goethét olvastassak” – fakadt ki Imre Flóra egy minapi konferencián. A szakemberek szerint igencsak át kellene alakítani a kötelezők listáját, hiszen számos mű egyszerűen nem érthető a legtöbb mai gyerekek számára. De lenne megoldás arra, hogy meg is maradjon Jókai meg nem is: a nagyobb tanári autonómia.