"Ég veled, Cassini-i, missziód bevégzi-i" – íme a ma délután megsemmisülő űrszonda búcsúdala
Humoros szövegű minioperával búcsúztatják az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken megsemmisülő Cassini űrszondáját.
Humoros szövegű minioperával búcsúztatják az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken megsemmisülő Cassini űrszondáját.
Várhatóan sem az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), sem az X-men atyja nem fog elhatárolódni az Apple új telefonjától. Pedig mindketten megtehetnék.
Hosszú hetek egyre izgatottabb várakozását törte meg az Apple, amikor kedden végre bejelentette új telefonjait, valamint több más új készüléket. A legnagyobb durranás természetesen az új mobil, az iPhone X.
Pénteken a tízmillió futballedző országának lakói egytől egyik humánerőforrás-menedzserré változtak át. Mialattt a Tesco-dolgozók egy része sztrájkol, jószándékú segítők, csuklóból bérstratégiát írók és egyszerű vásárlók is folyamatosan írják hozzászólásaikat a vállalat Facebook-oldalára.
Nagyon ritka helyzetbe keveredtek a Delta Air Lines egyik járatának utasai és személyzete. A hurrikánba kerülő utasszállítónál talán csak az a ritkább, amikor óriási szakértelemmel sikerül kikeveredni minden idők második legnagyobb erősségű forgószelének karmaiból.
A Csillagok háborújából ismert holosakk, a jedik fénykardos gyakorlása és holocsaták is játszhatók lesznek otthon, a Lenovo és a Disney által közösen összerakott, kiterjesztett valóságra alapuló Star Wars-készlettel.
Hosszú üzemidővel, különféle módokba való áthajthatósággal és nem mellesleg különleges Star Wars-kiadásokkal érkezik a Lenovo legújabb Yoga laptopja.
A piacvezető szolgáltató korábbi élenjárásához képest szokatlanul későn, Magyarországon utolsóként vezetett be korlátlan mobilnetes tarifát a Magyar Telekom.
Világszerte tízmilliókat, de Magyarországon is 250 ezer embert érint a demencia. A közhiedelemmel szemben az “időskori elbutulás” néven is emlegetett jelenség egyáltalán nem természetes velejárója az öregedésnek. A betegséget nehéz diagnosztizálni, de tavaly nagyot léphettek előre a kutatások, idén pedig újabb jó év jöhet. Köszönhetően egy játéknak, és többek között sok magyar játékosnak.
Mindhárom tekintetben, telefonálás, sms-ezés és netezés terén is teljesen korlátlan használhatóságot kínál a Vodafone kedden bevezetett új díjcsomagja. A Telenornál már hónapok óta van hasonló, és a Voda lépése után a Telekomnál is nagyon itt lenne az ideje.
Webboltot nyitott a Magyar Katolikus Rádió. A virtuális áruházból hangjátékokat, meséket, irodalmi adaptációkat, felolvasásokat lehet letölteni. Ezután folyamatosan bővítik majd a kínálatot.
Ön is rendszerint visszatartja egy pillanatra a lélegzetét, amikor megnyit egy e-mailt? Ne legyen olyan biztos benne, hogy nem. Könnyen letesztelheti. Csak egy kicsit figyeljen oda magára internetezés közben – ez Giovanni Cucci olasz jezsuita szerzetes, pszichológus könyvének üzenete. A szerző nem oktat ki senkit, egyszerűen csak ráébreszti néhány rövid és néhány hosszabb távú következményre is a gépét és telefonját sokat nyomkodó átlagembert.
Faltól-falig képernyőről és a következő iPhone-nál is jobb készülékről beszél a Huawei fogyasztói részlegének vezérigazgatója. Persze ez utóbbi ígéret nem újdonság, minden második gyártó elsütni minden második hónapban. De Richard Yu ennél azért többet is elárult az új telefonjukról.
Érdekes különbség figyelhető meg a BKK e-jegyrendszerében kutakodó etikus hacker által közzétett képernyőkép és a Heti Válasz által hétvégén leközölt, teljes levélként emlegetett e-mail szövege között.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója a BKK-botrányt látva határozott választ írt a közlekedési vállalat e-jegyrendszerét fejlesztő T-Systems megkeresésére.
Szombat késő délután a vállalat Facebook-oldalán kért bocsánatot a gyenge lábakon álló e-jegyrendszerért és a rendszer egyik hibáját felfedő fiatal meghurcoltatásáért a T-Systems Magyarország vezérigazgatója. Kaszás Zoltán korszerűtlenségről, alázatról és együttműködésről ír.
Vagy hazudnak a BKK és a T-Systems vezérigazgatói, vagy napokon át egyáltalán nem voltak képben a két vállalat közös gyermekeként megszületett e-jegyrendszer témájában.
A rendőrök meglehetősen nagy hévvel dolgoznak, a BKK és a T-Systems viszont, úgy tűnik, hallgat az e-jegyrendszer egy hete tartó kálváriájának ügyében.
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltése után 85 ezer forintos ajándékutalványt ígér az a weboldal, amelyre tömegével kattantak rá a magyar netezők csütörtök délután.
Külföldön járva bárkinek hasznos lehet az a Travis nevű eszköz, amely sokszor jól jöhet megbeszéléseken, de akár a MÁV-pénztárakban is elférne. Pillanatok alatt fordítja, amit hall, és ami számunkra külön jó hír: ismeri a magyar nyelvet is.