Csendes-Erdei Emese




„Nekem a gyermekem jövője a legfontosabb, ha nyer a Fidesz, mi külföldre megyünk”

Megbünteti-e a kormányt Dunaújváros és térsége azért, hogy a nagy ígéretei ellenére sem tudta megmenteni a vasművet? Ez az egyik legfontosabb kérdés a dunaújvárosi központú, Fejér megyei 4-es választókerületben, hiszen családok ezrei kötődtek a Dunaferrhez, ahonnan tavaly rúgták ki az utolsó 2500 embert. A meccs viszont annyira nem lefutott, hogy személyesen Orbán Viktor tolta meg a helyi Fidesz-jelölt kampányát, akinek legfőbb riválisa a tiszás Nagy Ervin.


Az alkoholistákat leitatták, a szerfüggőknek drogot adtak, másokat a gyámhivatallal fenyegettek – beszámolók a Fidesz állítólagos szavazatvásárlásairól

A szavazat ára címmel készült dokumentumfilm arról, hogy a Fidesz rendszerszinten, gyakran alvilági figurák és polgármesterek segítségével tartja rettegésben a legszegényebb települések lakóit, akiknek sokszor nem is pénzt adnak a szavazatukért. Összesen hatvan interjúalany – köztük civilek és a szavazatvásárlói gépezet egykori tagjai – meséli el részletesen, hogyan él vissza szerintük a hatalom a legkiszolgáltatottabb emberekkel.



„A divatdiéták 95 százaléka fogamzásgátló hatású” – miért nem jön a baba, ha a párok papíron egészségesek?

Számos betegség és egészségügyi tényező mellett életmódbeli okai is lehetnek annak, ha egy párnak nem jön össze a gyerek. Tűű László belgyógyász-endokrinológussal és Erdélyi Aliz dietetikussal arról beszélgettünk, mennyire növelhető a sikeres fogantatás esélye az életmód megváltoztatásával, miért kell kerülni a műanyag vágódeszkát, és hogyan tudnak időt nyerni azok, akik tudatosan később vállalnának gyermeket.


„Egészen Bécsig követném” – hiába írtak petíciót és szerveztek tüntetést, 2600 beteg vesztette el eddigi háziorvosát a 13. kerületben

Horváth Ákos 23 évig látta el betegeit a 13. kerületben háziorvosként. Tavaly év végén azonban betegérdekre hivatkozva nem kötött vele új szerződést az önkormányzat. Épp azután történt ez, hogy Horváth Ákos 43 háziorvos nevében próbált jobb feltételeket kiharcolni a kerületi háziorvosoknak. A kerületben jelenleg 6 praxist tartós helyettes lát el.





Göncz Kinga: Szegény apám, ha ezt látná, nagyon elkeseredne

A Szőlő utcában leképeződött az a hatalmi struktúra, amely az egész országra jellemző – véli az egykori ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, aki szerint a Fidesz hiába próbálta egy kétségbeesett lépéssel letörölni a javítót a térképről.


A rák megváltoztatja a viselkedést

„Sok páciensem fogalmazta meg, hogy olyan rákosnak lenni, mintha siralomházba került volna, de nem tudja a kivégzés pontos dátumát” – mondja Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, onkopszichológus. Mit lehet kezdeni egy ilyen diagnózissal, és hogyan segíthet egy pszichológus felkészülni a halálra? Hol kaphatnak segítséget azok a betegek, akik nem tudnak terapeutát megfizetni?


„Egy diagnózis után elképzelhető, hogy el kell gyászolnunk bizonyos jövőképeket” – hogyan győzzük le a félelmet a szűrővizsgálatoktól?

Tudjuk, hogy fontos rendszeresen és időben elmenni bizonyos vizsgálatokra, mégis gyakran halogatjuk ezeket. Sokan nem képesek túllendülni saját félelmeiken, ezért vonakodnak az orvosi látogatásoktól – mondja Pető Dorina pszichológus, akivel arról is beszélgettünk, hogyan függ össze a vizsgálatok halogatása a fals kontroll érzésével. Miként tudjuk legyőzni magunkat, és hogyan segíthetünk szeretteinknek is, hogy időben jussanak el az orvoshoz?


„Brutális fix költségekkel működik a rendszer” – valóban a kórházak felét be kellene zárni Magyarországon?

Politikailag kockázatos kórházbezárásról beszélni, ám Újlaki Ákos szerint ez elkerülhetetlen, hogy hatékonyabbá váljon az egészségügy. Ehhez azonban jelentős előkészítő lépéseket kellene tenni, mondja a Boston Consulting Group vezetője, az egészségügy problémáriól szóló – tíz évre titkosított – szakmai anyag egyik szerzője.


Rendet vágnak a magánegészségügyben, de jobb ellátást kapunk-e majd a pénzünkért?

Piactisztító hatása lehet a magénegészségügyi szektorban annak, hogy kormányzati részvétellel megalakult egy olyan szakmai testület, amely átláthatóbbá tenné a szolgáltatók működését. Hogyan hat ez a mindennapi ellátásra? Drágulnak-e a szolgáltatások, ha kevesebb cég lesz a piacon? Többet kell-e várni egy-egy vizsgálatra? Lancz Róbertet, a szektor nagyobb szereplőit tömörítő Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnökét, a Doktor24 tulajdonos-vezérigazgatóját kérdeztük.


Egis-vezér: „Nem jó irány különadókkal arra késztetni az ágazatot, hogy visszafogja a fejlesztéseit”

A gyógyszergyártói különadó kivezetése nagy megkönnyebbülés volt az Egis Gyógyszergyár számára, hiszen sokmilliárdos kárt okozott nekik és befektetéseket is el kellett halasztaniuk – mondta a HVG-nek adott interjújában Poroszlai Csaba, a cég vezérigazgatója, aki szerint éppen ezért nagy gondot okozna, ha a kormány újra különadót vezetne be a gyógyszergyártókra.


Gazsi Zoltán: Ha a félelem töltené ki az életemet a rák miatt, elrontanám azt a keveset, ami még hátravan

A konyhakész salátatermékeket gyártó Eisberg korábbi vezetője mindig rendíthetetlen derűvel és nyugalommal beszél betegségéről. Saját energiáját igyekszik másoknak is átadni, külön figyelmet fordít a jótékonysági szervezetekre, mint mondja, nincs már bakancslistája, mindent elért az életben, amit csak lehet, ragaszkodik az élethez, ám a halál gondolatát is tisztelettel elfogadja.


„Egy infarktusos nem feltétlenül abba hal bele, hogy elzáródik az ér” – interjú Fekete Andreával, aki felfedezte, hogyan gyógyítja egy antidepresszáns a károsodott szerveket

Már a hetvenes évek óta használják azt az antidepresszánst, amely segíti a károsodott szervek regenerálódását. Mi az oka annak, hogy a nők a férfiaknál hamarabb regenerálódnak oxigénhiányos állapotok esetén? Mit jelent a hegesedés egy belső szervnél, miért veszélyes, és mit lehet tenni ellene? Fekete Andrea gyermekgyógyász, kutatóorvos, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati klinikájának professzora, a SigmaDrugs nevű biotech startupcég társalapító ügyvezetője magyarázta el a fejlesztés jelentőségét.