„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

Mikor kerül valaki életmódorvos elé?

Ez azért nehéz kérdés, mert valahol minden orvos életmódorvos, de ha szigorúan az életmódorvoslást nézzük, akkor az látszik, hogy nagyjából a kétezres évekre gyűlt össze annyi információ és bizonyított tény az életmódbeli módszerek terápiás előnyeiről, hogy azok elkezdjenek beépülni a különböző orvosi gyakorlatokba. Jelenleg több mint harminc betegségről tudjuk, hogy kialakulásuk, illetve kezelésük összefügg az életmóddal. Ilyen például a depresszió, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések vagy a csontritkulás. E betegségek kezelésének ma már szerves része az életmódbeli változtatások előírása.

Jelenleg mennyire elfogadott ez a terület az orvostársadalom részéről?

Nem az a kérdés, hogy elfogadják-e, hanem hogy mennyire ismerik ezt a szemléletmódot és az életmódbeli változtatásokon alapuló evidenciákat. Azt tudja mindenki, hogy a mozgás jótékony hatású, és azt is, hogy az egészséges táplálkozás is előnyös. De hogy pontosan mennyi és milyen mozgás csökkenti a szívinfarktus kockázatát, az már nincsen benne a köztudatban. Ahogy az sem, hogy

a könnyű laza mozgás még nem fog eredményre vezetni, a tudományos eredményeink alapján ahhoz, hogy a testünk szemmel már jól látható szinten profitálni az aktív életmódból, muszáj hetente legalább 150 percen át közepes intenzitású kardió mozgást végezni.

Egyes nemzetközi tanulmányok szerint ha egy cukorbetegnek a kezelőorvosa csak tanácsolja a mozgást, akkor a beteg az esetek többségében nem fog rendszeresen számottevő mozgást végezni. Abban az esetben viszont, ha mozgásszakemberhez küldik, aki biztosítja számára ezt a heti 150 percet, már számokban mérhetően mutatható ki az állapotjavulás. A mozgás ugyanúgy működik, mint a gyógyszer, ha nem vesszük be az előírt adagot, akkor nem hatásos. Persze minden testmozgás jobb, mint a semmi, de kimutatható egészségnyereség elérésre bizonyos minimumokat kell teljesíteni.

Visszatérve a kérdésére, jelenleg a megelőző orvostan és népegészségügyi szakvizsgához előírás egy féléves életmódorvostani modul, az egészségügyi államtitkárság asztalán jogszabályi megjelenésre vár a négy orvosképző egyetemmel közösen kidolgozott Életmódorvostan és prevenció licencképzés, és a tervek szerint Pécsen külön életmódorvostani tanszék is fog indulni.

Ez a fiatalabb generációknak szól, mi a helyzet az idősebb orvosokkal?

Az Életmód Orvostani Társaságban működik egy munkacsoport, amelynek pontosan az a feladata, hogy a már praktizáló orvostársadalom felé ismertesse a saját szakterületüknek megfelelő életmódorvostani eredményeket, ismereteket. Néhány éven belül már nem lesz orvos, aki ne hallott volna erről a területről.

Babai László

Fazekas István

Mostanában sok szó esik arról, hogy az ülőmunka egyfajta csendes gyilkos, és számos megbetegedést okoz, ha valaki nem mozog munka közben. Elég óránként felállni, vagy fél óránként kellene?

Azt szoktam mondani, hogy amikor lejöttünk a fáról, akkor két dolgunk volt: futni az antilop után és futni az oroszlán elől. Tehát a biológiai egyedfejlődés során a testünk arra lett predesztinálva, hogy rendszeresen sokat mozogjunk. Nincsen olyan része a szervezetünknek, amelynek optimális működéséhez ne kellene a mozgás. Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, renyhül a bélrendszerünk, és az agyunk vérellátása sem lesz jó. Ami az ülőmunkából való felállást illeti, vizsgálatok bizonyították, hogy nagyobb az egészségnyeresége, ha félóránként állunk fel, viszont ha valaki csak óránként szakítja meg az ülést, az is jobb, mintha nem tenné. Itt fontos megint megjegyeznem, hogy ez nem váltja ki az említett heti 150 percet.

A mozgáson kívül van-e még olyan életmódbeli tényező, amit alulértékelnek a páciensek?