Három év múlva már csak elektromos buszok kerülhetnek a közösségi közlekedésbe
Palkovics László pedig újabb fontos területet vehet át, ezúttal Varga Mihály pénzügyminisztertől.
Palkovics László pedig újabb fontos területet vehet át, ezúttal Varga Mihály pénzügyminisztertől.
A kormány határozatot hozott arról, hogy a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsa – "Magyarország külpolitikai kapcsolatainak erősítése érdekében" – magyarországi képviseleti irodáját nyisson. Ezzel újabb lépés történt a magyar nyelvre vonatkozó tudományos állásponttal szemben.
Csaknem 40 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításról döntött a kormány, amely az utóbbi években annyi szabadságot szerzett magának a büdzsé átalakítására, hogy az Oszággyűlés által elfogadott költségvetési törvénynek nem sok jelentősége maradt.
Augusztusban civilekre cserélték a Honvédelmi Minisztérium néhány szakképzett katonatiszt vezetőjét, de most Benkő Tibor miniszter egyiküket visszahozta széles hatáskörű miniszteri biztosként.
Feloszlott a Médiatanács jelölőbizottsága a Fidesz erőteljes asszisztálásával.
A hírek szerint Bódis József eddigi oktatási államtitkár viszi tovább az ITM-ben a felsőoktatást, azonban az áthelyezésnek még nincs nyoma.
Ez magyarázatot ad arra, hogy a jogásznő miért távozott a Nemzeti Bank igazgatói tisztségéből.
Kedden késő este közzétették a kormányrendeletet arról, hogy a felsőoktatást szeptember 1-től az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítja. De a jogalkalmazóknak nem lesz könnyű dolguk.
„A demokrácia forog kockán. Itt az ideje a szolidaritásnak.” Ezzel a jelszóval indított angol nyelvű nemzetközi hírlevelet a Gazeta Wyborcza, a legfontosabb lengyel ellenzéki napilap, felidézve az egykori Szolidaritás Szakszervezet 1980-as jelszavát is, amely szerint (bár akkor nagy „S”-sel írták) „Nincs szabadság szolidaritás nélkül.”
Az iraki vallási kisebbség támogatása azért meglepő, mert a jezidiek nem kifejezetten keresztények, vallásuk az iszlám távoli ágának tekinthető. Sokkal kevésbé voltunk barátságosak a hozzánk érkező jezidiekkel.
Lesznek új feladatai Káel Csabának, a Filmalap új vezetőjének, és van, amit kivesznek a kezéből, mint a film- és szórakoztatóipar és a turizmus összefüggő fejlesztésének ügye.
Bártfai-Mager Andrea kapta meg a volt háttérintézményt, de nem ez az egyetlen átalakítás.
Október 13-án választanak új parlamentet Lengyelországban, és jelenleg úgy látszik: a Jaroslaw Kaczynski vezette nemzeti-konzervatív kormánypárt, a Jog és Igazságosság megőrizheti abszolút többségét. Ebben saját ügyes taktikája éppúgy szerepet játszik, mint az ellenzék belviszályai.
A beruházás neve: Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.
Még akkor sem, ha amúgy lenne rá pénze. Így döntött a Kúria.
Közigazgatási államtitkár lesz Raisz Anikó, aki szerint hazánkban szabad a sajtó, virágzik a civil társadalom és a demokrácia.
„Amikor valaki komoly közjogi pozícióba kerül, akkor el kell döntenie, hogy mi a vezérfonala” – mondta pár éve egy közéleti beszélgetésen Stumpf István alkotmánybíró, akinek a héten jár le kilencéves megbízatása. Vajon mi volt az ő vezérfonala, s azt kompromisszumok nélkül tudta-e követni korábbi elvbarátainak kormányzása alatt?
Az Alkotmánybíróság visszadobta 51 ellenzéki képviselő panaszát a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának 2018 októberi megvonása miatt.
A rejtélyes, nem hivatalos Fidesz-tanácsadó kifogásolta, hogy képeket közöltek róla egy ibizai szórakozóhelyről. Hiába. Az Ab elhajtotta.