Dzindzisz Sztefan

Dzindzisz  Sztefan


„Csak azt szeretném tudni, hol fogok meghalni, mert akkor nem megyek oda
 

„Csak azt szeretném tudni, hol fogok meghalni, mert akkor nem megyek oda" – egy rendkívüli üzletember rendkívüli élete

Charlie Munger neve talán nem sokat mond a kedves olvasónak, pedig egészen elképesztő pályafutás áll mögötte, és nem kis nyomot hagyott a pénzügyi világban. Buffett szerint jobb ember lett általa, de visszaemlékezésünkből kiderül az is, miért fontos jól kártyázni, miért kell egy kollégium szobáiba ablak, mi köze a halászatnak a befektetésekhez, illetve az is, hogy milyennek tűnik a világ, ha csak egy kalapács van a kezünkben.



Az EU és az USA bemutatna Kínának, de nem lesz az olyan egyszerű
 

Az EU és az USA bemutatna Kínának, de nem lesz az olyan egyszerű

Új vasútvonalakkal, villamosenergia-kábelekkel, a hidrogénvezetékkel és nagysebességű adatkábelekkel kötnék össze Indiát, a Közel-Keletet és az EU-t egy új program keretében. A hatalmas fejlesztési tervek szinte minden minden bizonnyal egy hasonló kínai kezdeményezés ellensúlyozására születtek meg, ám sikerük egyelőre kérdéses.


Miért érzi az Apple, a Google, a Microsoft és szinte minden techóriás kötelezőnek, hogy beszálljon ebbe a cégbe?
 

Miért érzi az Apple, a Google, a Microsoft és szinte minden techóriás kötelezőnek, hogy beszálljon ebbe a cégbe?

Az Arm Holdingsot a chipek Svájcaként szokás emlegetni, mivel egyik gyártóhoz sem köteleződött el, miközben a technológiája az okostelefonok 99 százalékában megvan. A legtöbb nagy cég célja nem is csak az, hogy könnyebben hozzáférjen tulajdonosként a technológiához, hanem hogy elérje, semelyik vetélytárs ne tudja bekebelezni egymaga a brit céget.






A választást megnyerte, de az igazi feladat csak most jön Erdogan számára
 

A választást megnyerte, de az igazi feladat csak most jön Erdogan számára

Úgy tűnik, egyelőre csak a könnyebb feladaton van túl az újjáválasztott török elnök, akinek most minden mozdulatát lélegzet-visszafojtva várják az elemzők. A fő kérdés, hogy hoz-e fordulatot a gazdaságpolitikájában és így megnyugvást az újabb győzelem vagy kitart eddigi, országát lassan csődbe vivő, ám választásokat nyerő politika mellett.


„Az EU-s pénzek leállásával sok NER-közeli cég küszködni kezdett
 

„Az EU-s pénzek leállásával sok NER-közeli cég küszködni kezdett"

Egykor bezzegország voltunk, ma már azonban mi kullogunk a régió után, ha az ország versenyképességét nézzük – mondja Czakó Erzsébet, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék egyetemi tanára. Szerinte hiába hangoztatja a kormány, hogy versenyképességünket az mutatja, hogy folyamatosan beruházási rekordokat dönt az ország, az adatokat jobban megnézve már nem lehetünk olyan büszkék az eredményeinkre. A NER-lovagok cégeinek utóbbi időben mutatott teljesítménye pedig azt is elárulja, hogy nem sikerült az elmúlt évtized nagy terve, hogy hosszú távon is erős magyar cégeket hozzanak létre. Interjú.


Audi, OTP, Mol, IKEA – mire használják a mesterséges intelligenciát a hazai nagyvállalatok?
 

Audi, OTP, Mol, IKEA – mire használják a mesterséges intelligenciát a hazai nagyvállalatok?

Manapság egyre többször az az érzése az embernek, hogy nem nagyon van olyan terület, amit ne uralna a mesterséges intelligencia. De valóban ez a helyzet? Ennek próbáltunk utánajárni, amikor több hazánkban dolgozó céget kérdeztünk meg arról, jelenleg miben segíti a munkájukat a mesterséges intelligencia. Ráadásként megkérdeztük a ChatGPT-t is, hogy szerinte ezek a cégek mire tudnák használni azt.



Satuféket nyomott az autóiparát és a saját magát is féltő német kormány
 

Satuféket nyomott az autóiparát és a saját magát is féltő német kormány

Németország az utolsó pillanatban megtorpedózta azt a korábban már mindenki által elfogadott uniós javaslatot, miszerint 2035-től nem lehet új, belső égésű motorral hajtott autót értékesíteni. Bár azt gondolhatnánk, hogy a német autóipar védelme miatt logikus ez a lépés, a későbbiekben igen komoly bonyodalmakat okozhat az EU-nak a német ellenállás.


Oké, a vaj ára csökken, de mi lesz a többi élelmiszerrel?
 

Oké, a vaj ára csökken, de mi lesz a többi élelmiszerrel?

Van egy rossz hírünk: nagy esély van rá, hogy nem lesznek olcsóbbak az élelmiszerek. Vagy ha igen, akkor sem akkora mértékben, mint amennyivel az elmúlt időszakban drágultak. Az élelmiszerpiacon egyelőre annyira bizonytalan a helyzet, hogy biztosat nemhogy fél-egy évre, de pár hónapra sem mer senki mondani.


Wizz Air vagy Ryanair? Sokkal nagyobb a különbség, mint gondolná
 

Wizz Air vagy Ryanair? Sokkal nagyobb a különbség, mint gondolná

Bár utasként legtöbbször csak a jegy ára számít, amikor légitársaságot választunk egy-egy útra, valójában szinte alig van valami, amiben megegyezik a két fapados cég. Most végignéztük apránként, mekkora különbség van a két légitársaság között, ebben pedig Bukta Gábor, a Concorde részvénypiaci elemzője volt a segítségünkre.