1989: amikor egy mosógépért három hónapig kellett dolgozni
Most élünk jobban, vagy harminc éve? Az árak alapján válaszoljuk meg a kérdést.
Most élünk jobban, vagy harminc éve? Az árak alapján válaszoljuk meg a kérdést.
A Brexit körül kialakult patthelyzet feloldását remélte mindenki attól, hogy lemond Theresa May. A brit kormányfő távozásával azonban a helyzet még kiszámíthatatlanabbá válik – az Egyesült Királyságban és az EU-ban is.
Óvodákra kevesebb jut, mint a babaváró hitel kamattámogatására és a nagycsaládosok autóvásárlására együttesen. Az oktatást sem kényezteti el a kormány, kivéve, ha sportról van szó. Pedig a helyzet jó, és jövőre még jobb lesz. Itt vannak a 2020-as büdzsétervezet fő számai.
Az EP-választás csak a kezdet volt, most kezdődik igazán a harc az európai politikusok között. A tét: kik kerüljenek az EU három vezető testületének az élére.
Színesebbé vált az EU újjáalakuló parlamentje, a nagy frakciók mellett komolyabb szerepet kaphatnak a kisebb pártcsaládok és az euroszkeptikus, szélsőséges erők is. Ám ez legfeljebb a tárgyalási taktikát változtatja meg, az irányt aligha.
Az európai alkotmány lehetne az az erő, amely visszatartja az uniós alapértékeket megsértő államokat - véli Heller Ágnes, aki Európa jövőjéről beszélgetett a francia államfővel. A filozófus a hvg.hu-nak beszélt arról is, mi lehet az akadálya Orbán Viktor és Matteo Salvini szövetségének, és hogy miben tér el egy másik szövetségesnek tartott, a napokban megbukott politikus, Heinz-Christian Strache példája a Fidesz körüli botrányoktól.
Nem érti, miért nem zavarja a magyar választókat az országot behálózó korrupció, és úgy látja, nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani Orbán Viktor washingtoni látogatásának. Anne Applebaum világhírű amerikai történész-publicista a hvg.hu-val osztotta meg az EP-választásokkal és az európai politikai irányzatokkal kapcsolatos gondolatait, mielőtt Emmanuel Macron francia államfő meghívására a párizsi Élysée-palotában beszélt volna erről.
Az utóbbi időszakban több hír is megjelent az autóipar problémáiról, ami azért fontos, mert a magyar gazdaság közismerten nagy mértékben függ a járműgyártók teljesítményétől. Utánajártunk, mitől és mennyire kell félni.
Még a nyilvános bírálatokkal is kíméletesek voltak a politikusok, hogy ne rontsák el a hangulatot.
Orbán Viktor "árulásától" egy demokratikusabb Európáig minden a terítékre kerül Nagyszebenben, ahol az EP-választás előtti utolsó találkozójukat tartják az EU vezetői. A hangulat paprikás, ám minden arra utal: a mostaninál is durvább viták jöhetnek a közeljövőben.
Francia galambokkal a francia minőséget célozza Dunaföldváron egy fiatal tenyésztő. Bálint Csaba azonban azzal is szembesülni kénytelen, hiába van nagy hagyománya nálunk is a galambhús fogyasztásának, sok minden hiányzik ahhoz, hogy az ágazat újból felvirágozzon.
Gyakorlatilag semmi nem valósult meg abból, amivel tavaly Palkovics László innovációs minisztert megbízták.
Kilépni nem fogunk az EU-ból, de megnehezítjük az életét - ma így látnak Nyugaton bennünket, vagyis azokat az országokat, amelyektől a 2004-es bővítés előtt még amiatt féltek, hogy a kiáramló kelet-európaiak elveszik a munkájukat. Sikertörténet a visegrádi országok uniós tagsága?
A Mol nem csak pénzt ad a Corvinust fenntartó új alapítványba, de ennek kuratóriumát is a társaság elnök-vezérigazgatója fogja vezetni – derült ki az egyetemen tartott sajtótájékoztatón. A kormány a jövőben más intézményeknél is hasonló átalakítást tervez.
Több mint 700 milliárdos forintos eredményt ért el 2018-ban a Mol-csoport, amelynek vezetője értékelte a tavalyi évet. Hernádi Zsolt beszélt arról is, milyen jelenleg a cég viszonya a horvát állammal, és hogy áll az INA megvásárlása miatt zajló pere.
A Keressük Európát című monodrámáját április 10-én Budapesten előadó francia filozófus elfogadta a kormányfő meghívását egy kávéra, mert felidézné neki azt az Orbán Viktort, akire ő 1989-ből emlékszik.
Napról napra változik a helyzet a britek uniós kilépésével kapcsolatban, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete azonban úgy látja: a mostani zűrzavar csak a jéghegy csúcsa, alatta jól működő kapcsolat van. Sőt, paradox módon a britek a Brexit miatt jobban tudják most értékelni az európaiakat.
286 igen szavazattal 344 ellenében harmadszor is elveszítette a brit kormány a Brexit-megállapodásról szóló szavazást. A képviselők azon a napon szavaztak, amelyiken a tervek szerint az Egyesült Királyság kilépett volna az EU-ból. Döntés helyett további bizonytalanság vár a britekre, és folytatódhat az elmúlt hónapokban egészen abszurddá vált politikai szappanopera. Ennek kilenc legbizarrabb momentumára emlékezünk vissza.
Szigorítást indított el a jegybank, de továbbra is laza marad – mondta el Matolcsy György újraválasztott jegybankelnök azt követően, hogy az MNB hét év lazítás után óvatos szigorításba fogott, ezzel egy időben azonban egy kötvényvásárlási programot is elindít a hazai vállalati szektor erősítésére. Az alapkamatról az infláció függvényében dönthetnek.
Pénteken valószínűleg nem lép ki az Egyesült Királyság az EU-ból, ám annyira kaotikus a helyzet, hogy valójában ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. Felvázoljuk a többi lehetséges forgatókönyvet is, amíg a britek meg nem találják a megnyugtató megoldást.