Korai vasárnapi vacsorának indult este hatos kezdéssel, ám este kilencig kellett várniuk, amíg valóban közös asztalhoz ültek. Hétfőn reggel viszont már közös reggelinél tartottak a tagállami vezetők, amelyet éppen ebédidőben, dél után nem sokkal hagytak abba – ekkor adták fel, hogy megegyezésre jussanak.

Az éjszaka jó része persze nem közös alkudozással, hanem kétoldalú tárgyalásokkal vagy szűkkörű egyeztetésekkel zajlott, így leginkább az ezeket levezető Donald Tusk egészségéért aggódhattunk. Eközben a Tanács sajtóteremnek berendezett aulájában ez zajlott:

Still no deal on top EU jobs despite all-night haggling. More here: https://t.co/luETrFXgW1 pic.twitter.com/bcAu55aga7

— Reuters Top News (@Reuters) July 1, 2019

Az EU történetében egy rekordot biztosan megdöntött az ülés – jegyezte meg egy (unatkozó) újságíró: ez az első, amely még az előző, román féléves elnökség idején kezdődött, ám már az újabb finn ciklusban zárult. Ennek azonban talán kisebb a jelentősége, mint annak, hogy harmadik nekifutásra, a kétoldalú tárgyalásokkal együtt bő húsz óra után sem sikerült megtalálni a megoldást.

Hasonlót akkor láttunk, amikor 2013 elején a 2014-2020-as költségvetésről született meg a döntés, és amikor bő két évvel később a harmadik görög mentőcsomagról sikerült megállapodni – sokadik nekifutásra, túlzás nélkül a 25. órában. Ez volt az a tárgyalássorozat, amelyiknek az egyik pontján Jean-Claude Juncker bizottsági elnök megjegyezte:

kialvatlanul nem lehet jó döntéseket hozni.

Nincs ez másképp most sem, és abban is hasonlít a két nyári éjszaka, hogy az idő most is ugyanúgy szorítja a tagállamok állam- és kormányfőit. Az EU négy vezetője – az Európai Bizottság, az Európai Tanács, az Európai Központi Bank elnöke, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselő – esetében a váltás csak ősszel várható, ám a döntést nem lehet elválasztani egy ötödik személytől: attól, ki lesz az Európai Parlament új elnöke. Márpedig a május végén megválasztott EP a héten már összeül, és mindjárt vezetőket is választ – a bizonytalanság egyik kézzel fogható jele éppen az volt, hogy a strasbourgi ülésszakon a szavazásokat áttették keddről szerdára.

A gond: minden mindennel összefügg, a tagállami vezetőknek így egy bonyolult puzzle megoldása a feladata, amelyben szerepet kell adniuk legalább két nőnek, legalább egy kelet-közép-európai politikusnak, tiszteletben kell tartani ugyanakkor a nagy európai pártok közötti egyensúlyt is. És nem utolsósorban: az EP által komolyan vett, ám több tagállam és maga Tusk által is kritizált csúcsjelölti rendszert sem ölhetik meg teljesen – vagy ha ezt teszik, akkor legalább a látszatot fenn kell tartani, hogy mégis, nyomokban, megőrizték.

MTI / EPA / Olivier Hoslet

Így került a képbe Frans Timmermans, a második legnagyobb frakció, a baloldali S&D Spitzenkandidatja. Az utólag sem világos, hogy az első helyre esélyes – és azt el is nyerő – konzervatív Európai Néppárt miért pont frakcióvezetőjét, a kormányzati tapasztalattal nem rendelkező Manfred Webert jelölte, akit már az első pillanattól számos kritika ért. Weber bírálatával kivételesen Orbán Viktor is felvette a fő irányt, más kérdés, mennyire volt elegáns a választási kampány idején saját pártcsaládja jelöltjét „alkalmatlannak” nevezni, mellesleg a szélsőjobboldali, később egy botrányba belebukott Heinz-Christian Strache oldalán.

Akármennyire is kritizálta azonban Weber a kormányt, és a Fidesz akármennyire a szélre szorult a Néppártban a jogállamisággal kapcsolatos ügyek miatt, a Donald Tusk által az Európai Tanács elé vitt megoldás ennél is rosszabb Orbán Viktor számára: a bizottság élére jelölt Frans Timmermans nem csak Soros embere, nem csak szociáldemokrata, de ráadásul az Európai Bizottság eddigi alelnökeként ő az, aki a jogállamiságot érintő ügyeket a legnagyobb – még a bizottságon belül sem mindenki által elfogadott – vehemenciával vitte előre többek között Magyarországgal szemben.

Erről persze Orbán mélyen hallgat, arról azonban nem, mennyire nincs ínyére ez a megoldás sem. Ezt a csúcs előtt, szokatlan módon egy a Néppárt elnökének címzett, a Miniszterelnökség EU-államtitkárságáról az Igazságügyi Minisztérium élére tartó Varga Judit által nyilvánosságra hozott levélben tudatta a kormányfő. Nyilván egyszerűbb lett volna, ha a bevett szokás szerint kiáll Orbán Brüsszelben az újságírók elé, de így legalább azt is megtudhatta mindenki, mennyire marginalizálódott a „saját kérésére” felfüggesztett Fidesz vezetője a brüsszeli körökben.

A marginalizálódásnak komoly jelentősége lehet a személyi döntéseknél (értsd: mennyit számít Orbán vagy a hasonló helyzetben levő cseh, román és lengyel kormány szava). Bár azt sem árt tudni, hogy a magyar kormányfő még a V4-ekkel összefogva sem tud vétózni, ha a többiek elfogadják ezt a megoldást. A személyi döntésekhez az EU lakosságának csaknem kétharmadát képviselő 22 tagállami vezető jóváhagyása szükséges. Délelőtt azonban olyan hírek keringtek, hogy Timmermans személyét tíz ország tartja elfogadhatatlannak, ám az alku része éppen az is, hogy ezeket a vezetőket mivel próbálja kiengesztelni Donald Tusk. Azt nem tudni, hogy Timmermans ellen feszültek be, vagy a többi jelölt személye nem volt szimpatikus, mindenesetre annyi jelölt nevét dobták be mindenféle források, hogy egy idő után már valóban nehéz volt kiigazodni. És az is biztos: Tusknak minden igyekezete ellenére sem sikerül elvinni odáig a dolgot, hogy szavazzanak is jelöltekről. 

AFP / Pool / Virginia Mayo

A szuperválogatott. Vagy mégsem

A hétfő déli pletykák szerint a következőkből állhat az EU vezetése:

• Az Európai Bizottság elnöke: Frans Timmermans (holland, S&D)
• Az Európai Parlament elnöke: Manfred Weber (német, EPP), esetleg Guy Verhofstadttal (belga, liberális)
• Az Európai Tanács elnöke: Krisztalina Georgieva (bolgár, EPP)
• Az Európai Központi Bank elnöke: egy francia
• Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője (egyben az Európai Bizottság alelnöke): Margrethe Vestager (dán, liberális).

Ebben a körben találunk ugyan két nőt, és a nagy pártok között is kiegyensúlyozott a helyzet, ám ezzel még nem teljesült minden kívánság. Nem látunk például olyan jelöltet, aki valamelyik visegrádi országból érkezett volna, a déli országok sem képviseltetik magukat, és Weber számára a parlamenti elnökség nyilván alacsonyabb rendű pozíció a bizottságinál.

Akármennyire is azt mutatják azonban a politikusok, hogy ezen dőlhet el az alku, a valóság ennél sokkal bonyolultabb. A néppárti bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov például Timmermansszal pózolt az éjjel – hogy másnap saját honfitársáról és párttársáról mondja el a csúcs után, hogy már nincs esélye sem a főképviselői, sem a tanácsi elnöki címre –, olasz kollégája, Giulio Conte pedig a sajtóteremben mondta azt a holland jelöltről, hogy „nézzük meg!”.

Krisztalina Georgieva

MTI / EPA / Stephanie Lecocq

De ki is Timmermans?

Frans Timmermans 1961-ben született Maastrichtban, abban a hollandiai városban, amely mára az európai gazdasági szigor szinonimájává vált. Európaisága azonban másban nyilvánult meg: tanulmányait holland iskolák mellett előbb egy angol magángimnáziumban, majd egy francia egyetemen végezte, nyelvtudását pedig ezen túl is tökéletesítette, így most egyik fontos erényének tartják, hogy folyékonyan beszél angolul, németül, franciául, de olaszul és oroszul is. Utóbbi tudását hazája moszkvai nagykövetségén diplomataként kamatoztatta.

Politikai pályára 1998-ban lépett, a Munkáspárt képviselőjeként ekkor választották a holland képviselőház tagjának. Első kormányzati pozícióját 2006-ban szerezte, ekkor külügyi államtitkár lett. 2014-ben lett az Európai Bizottság tagja, első alelnökként többek között a jogállamiság és az alapjogok tiszteletben tartásáért felel a Jean-Claude Juncker vezette testületben.

Soros emberének nevezni túlzás, de nemrég elismerte, bő két évtizede állandó kapcsolatban van az üzletemberrel, illetve az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítvánnyal. A Népszava akkor idézte a politikust, aki így írt Sorosról: "közelről láttam, hogy milyen elkötelezetten és nagyvonalúan segítette a különböző országokat abban, hogy megszabaduljanak a totalitáriánus és kommunista rendszerektől”.

AFP / Aris Oikonomou

A magyar kormány azonban valójában nem emiatt, és még csak nem is feltétlenül pártállása miatt orrolt meg a politikusra. Úgy tudjuk, Timmermans időnként még Junckerrel is szembemenve hajtotta előre a jogállamisággal kapcsolatos eljárásokat.

A teljesség igénye nélkül többek között ezt mondta el a magyar kormányról:

• Ha Orbán Viktor politikája folytatódik, Magyarország egyre inkább elszigeteli majd magát az Európai Unióban
• Ne bújjon el Orbán Viktor a kormány bírálata elől azzal, hogy aki a kormányt bírálja, az az országot bírálja. Ez a gyávák mellébeszélése.

Hogy (remélhetőleg) kedden kinek a neveit jelentik majd be a huszonnyolcak, felelősséggel nem lehet megmondani. Azt sem állíthatjuk, hogy a vasárnapi-hétfői találkozót azért rekesztette be Tusk, mert ugyan közel volt a megegyezés, de érdemes aludni rá egyet: Marc Rutte holland kormányfő azt nyilatkozta, hogy már úgy nézett ki, sikerül megegyezniük, ám a végén az egész alku elemeire esett szét. Így gyakorlatilag bármi elképzelhető, talán még az is, hogy Manfred Weber lesz az Európai Bizottság új elnöke. Vagy mégsem.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.