1989-ben, a rendszerváltás évében Budapesten 34,5 fokra szökött fel a legmelegebb nyári napon a hőmérő higanyszála, 11 980 autóbusz és 3 millió férfinadrág készült az országban, a személyi sérüléssel járó villamos- és trolibalesetek száma pedig 64 volt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján arra vállalkoztunk, hogy megpróbáljuk megválaszolni, a mostanihoz képest milyen volt az élet abban az évben, amikor még nem zártak be tömegével a gyárak, ám aki dolgozott, nem számíthatott igazán magas bérre. Abban az évben, amikor már szabadon lehetett utazni a világútlevéllel, de Nyugat-Európa legtöbb országába még vízum kellett, és valutát sem lehetett korlátlanul vásárolni, Ausztriából azonban már tömegével hozták be a családok a hűtőládát és a videomagnót.

Sorozatunk első részében azt nézzük meg, a hazai üzletekben hogyan alakult a fogyasztás, mire tellett egy átlagos fizetésből, mennyit kellett dolgozni azért, ha egy komolyabb gépbe akart beruházni valaki.

Az 1989-es adatokat a legfrissebb jelenleg elérhető számokkal vetettük össze, ezeknek a java része a 2018-as átlag vagy a 2017-es összesítés eredménye.

A képre kattintva galéria nyílik

Fortepan

Mi került a kosárba?

A fogyasztói kosár összetételét másképp számolják most, az viszont látszik, hogy a fő tétel nem változott: a kiadások legnagyobb hányadát az élelmiszer és az élvezeti cikkek teszik ki. Az is jól látszik azonban, hogy a rezsi jóval nagyobb tételt jelent már.

Alábbi infografikánkon az évszámokra kattintva hasonlíthatja össze az 1989-es és a 2016-os fogyasztói kosarakat:

De nézzük előbb, mit is vásároltunk 1989-ben a csaknem 67 ezer működő bolt valamelyikében.

Elsősorban ételt: a napi átlagos kalóriabevitel a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján majdnem 3500 kilokalória volt. Erről a csúcsértékről aztán fokozatosan csökkent, a legfrissebb, 2014-es adat már 3020 kcal, amely persze még mindig jóval magasabb a legtöbb felnőtt napi szükségleténél.

1989-ben húsból, hústermékekből és halból az egy főre jutó fogyasztás 81 kilogramm volt, 2017-ben 77,6 kilót fogyasztottunk ebből a termékcsoportból. Tejből és tejtermékekből is valamennyire csökkent a fogyasztás, igazán nagy különbséget azonban a tojásnál és a cukornál látunk – előbbinél kétharmadára, utóbbinál háromnegyedére esett vissza az elfogyasztott mennyiség. A zsiradékoktól viszont nem tudunk megszabadulni: a 39,2 kilós éves átlagfogyasztás csak 37,3 kilóra esett vissza. Legalább a sertészsírról kezd leszokni a magyar: harminc éve még átlagosan több mint 25 kilót fogyasztottunk belőle, mára ez 12,2 kilóra csökkent.

És ha már élvezet: a borfogyasztás 22,8 literről 2017-re 24,8 literre nőtt, sörből viszont jóval kevesebb fogyott: 104 liter helyett 67,8 liter. Az égetett szeszes italoknál még nagyobb a különbség, amíg 2017-ben 3 liter volt az egy főre eső fogyasztás, 1989-ben még minden magyar átlagosan 10,1 liternyit ivott meg ezekből. A dohányfogyasztás is jócskán csökkent, évi 2,2 kilóról 1,2 kilóra.

Örvendetes, hogy az évi zöldség- és gyümölcsfogyasztás jócskán megnőtt: előbbiből 1989-ben 82,1 kilót vettünk, 2016-ban már 115 kilót, gyümölcsökből pedig a fogyasztás 77,5 kilóról 89 kilóra emelkedett.

Nem csak evés-ivásból áll azonban az élet: 1989-ben 108,4 millió példányszámban keltek el könyvek – 2017-ben már mindössze 26,2 millió volt ez a szám. Moziba átlagosan 4,5-szer jutott el egy magyar akkor, két éve ehhez képest csak másfél alkalommal.

Mennyi pénzt is vitt el mindez?

Amikor panaszkodunk amiatt, hogy sokat fizetünk az élelmiszerboltban, érdemes felidézni az akkori, a fizetésekhez viszonyított árakat.

A kiadásokat átlagosan bruttó 10 018 forintos, nettó 7723 forintos bérből kellett kikalkulálni, ennek 28,41-szerese volt a tavalyi nettó átlagbér. Vagyis egy átlagos alkalmazott tavaly majdnem 30-szor annyi pénzt költhetett el, mint 30 éve – már ha nem volt visszafizetendő hitele, ami csökkentette ezt az összeget. Érdemes tehát a háztartások hitelállományát is összevetni: akkor összesen 347,5 milliárd forintot nyögtek a magyarok – a mostaninál jóval nagyobb kamatteher mellett –, 2018 végén a fennálló tőketartozás 5796,4 milliárdot tett ki.

Ha pedig a fogyasztást nézzük, akkor 1050,4 milliárd forintot tett ki, 2018-ban pedig már 21052 milliárdot – vagyis ez a kiadás a húszszorosára nőtt.

Ha megint csak átlagot veszünk, az árak átlagosan több mint 16-szorosukra nőttek – ezen belül azonban óriási eltéréseket láthatunk. A viszonylag nagyobb költséget jelentő sertéscomb például alig több mint a hétszeresére drágult, ám amíg egy akkori átlagfizetésből mindössze 45,7 kilót lehetett venni belőle, ma már (ebben az esetben 2018-es átlagos bérrel és árakkal számoltunk) több mint 181-et. Az alapvető élelmiszerek, például a kenyér ára ugyanakkor a 24,5-szeresére emelkedett – itt már nincs akkora eltérés. 

Ez a kettősség különösen érezhető az iparcikkeknél, és minél nagyobb tételről van szó, annál feltűnőbb, milyen óriási kiadásokkal kellett szembesülni akkor, ha elromlott egy nagygép vagy elszakadt egy ruhanemű. Egy női télikabát átlagára például 4640 forint volt – ma egy jobb leárazáson is előfordulhat, hogy nem szerepel sokkal több az árcédulán. Egy automata mosógép 1989-ben 19 550 forintba került – most egy hasonló teljesítményű gép ára ennek az ötszöröse. Akkor egy 56 centis, távirányítós színes (teletext nélküli!) tévékészüléket 36 060 forintért lehetett beszerezni, ma egy 76-82 centis, full HD-s LCD/LED készülék ára ennek alig több mint a duplája.

Itt megtalálhatja az 1989-es átlagárakat az iparcikkeknél:

Régi szép idők by HVG.hu on Scribd

Régi szép idők by HVG.hu on Scribd

Az energia esetében már szabad szemmel is jól látható a különbség: a gáz köbméteréért akkor 3,92 forintot kellett fizetni, 2018-ban 101 forintot. Egy kWh villanyáram akkor Budapesten 1,39 forintba került, vidéken 1,53 forintba – ma 36,6 forint az átlagár. A benzinnél a 92-es oktánszámú literenként 25,40 forint volt 1989-ben, 2018-ban a 95-ösért átlag 381 forintot kellett fizetni a kutaknál.

Persze erre a mostaninál jóval kevesebben költöttek: amíg a személygépkocsik száma akkor 1,73 millió volt, 2018-ban 3,64 millió volt forgalomban. És telefonszámlát is jóval kevesebben fizettek: akkor mindössze 915 ezer volt a főállomások száma, tavaly több mint 3 millió vezetékes fővonal volt, és ehhez még jön majdnem 12 millió mobil-előfizetés.

És ami ma már valóban távoli múlt: akkor 102 776 számítógép üzemelt a cégeknél, ebből összesen 3655 volt hálózatba kötve. Így érthető, hogy az akkori nagy telekommunikációs kiadás a tévé-előfizetés volt, amiért havi száz forintot kellett perkálni.

És hogy mit láthattak a tévében? Például ilyen reklámokat:

Cikksorozatunk következő részében azt mutatjuk be, hogy 30 évvel ezelőtt milyen életkilátásai voltak a magyar nőknek és férfiaknak, és hogy ahhoz képest sikerült-e előre lépnünk.