Kovács Bálint










Kultúra a NER-ben: több százmillió lovas színházra, Vidnyánszkyék milliárdokról dönthetnek

Szépen kirajzolódik az előadó-művészeti többlettámogatások listájából, milyen színház igazán fontos a kormánynak: a lovas színházak mindent visznek, a független, „kísérletező” alkotók érjék be az apróval. A most kimaradt pályázókat senki nem tájékoztatta, mire számíthatnak, és százmillióért igazgathatja az ország új színházát az államtitkár kedves intézménye.





Tudta? Megjelent egy csomó világsztár új filmje

Mire kettőt pislogunk, a Netflix kihoz egy újabb olyan filmet, amelyet pár éve még hónapokig hirdettek volna óriásplakátokon, és mire még kettőt, már le is nyomta a következő ugyanilyen. Megnéztünk öt újdonságot.





Nemcsak az állatok, minden más is elpusztul ennél a tónál

Hosszú várakozás után végre bemutatták a Spirál című magyar filmet Kiss Diána Magdolnával és Borbély Alexandrával, és olyan mérgező levegővel, hogy szinte kipárállik a nézőtérre. Igazi, nagyvászonra való, gyönyörűen fényképezett film az újranyitás utáni első hazai bemutató.