Nem tudni, ki örökli az egyik leggazdagabb magyar, „a gyémántos ember”, Csebi Pogány Alajos mesés vagyonát, járta be a magyar sajtót a hír az után, hogy a fiatalon Magyarországról elmenekült, élete utolsó évtizedeire hazatért ékszerész meghalt. Pedig messze nem csak ez az egyetlen tisztázatlan részlet Csebi Pogány élettörténetében: a mesés vagyonhoz népmesei történetek is tartoznak, amelyeket nehéz ellenőrizni, vagy ha mégis sikerül, nem feltétlenül bizonyulnak igaznak. A róla szóló film sosem készült el, önéletrajzát saját maga írta meg.

Akárhogy is, a történet két végpontja bizonyos, és már az is lenyűgöző:

a nincstelen, 20 éves fiú mindenét hátrahagyva szökött át hetven éve az osztrák határon, és mire fél évszázaddal később visszatért, négy és félmilliárd forint értékű kastélyt húzott fel magának szülőhelyén.

Szegénylegény a mesekönyvből

Csebi Pogány Alajos 1932-ben született Dunakilitin, és bár olyan nemesi családból származott, amelyet a tizenharmadik századig vissza lehet vezetni, ennek jótéteményeiből nemigen részesült. Félárvaként nőtt fel, édesanyja meghalt Alajos hat éves korában, apja pedig a Szálasi-kormány egyik miniszterénél volt titkár, így őt a háború után bebörtönözték, a családtól pedig mindent elvettek, és még a továbbtanulás is lehetetlenné vált Alajos előtt – írta a családról Bächer Iván 2000-ben. Így aztán a fiatal a sporttal akart volna kitörni: focista lett, de egy balesetben, elmondása szerint Glasgow-ban, az ifjúsági válogatott mérkőzésén eltörött a gerince, így ez az út is lezárult előtte.

Miután hosszú lábadozással felgyógyult, más kitörési lehetőség után nézett, ezúttal már a szó fizikai értelmében: ha már munkája miatt egy agronómus mellett járta a környéket a határmenti településen, kihasználta, hogy olyan jól ismeri a tájat, és húszévesen egy barátjával a határról szerzett ismereteinek hála gond nélkül megszökött az országból.

Négy éven keresztül osztrák menekülttáborokban élt: ismerőseit sorra elvitték nehéz fizikai munkákra, például Kanadába fát vágni, de ő gerincsérülése miatt nem volt alkalmas ilyesmire. Ennek örült is: utólag azt mondta, ott hamar meghalt volna a kétméteres hóban. Így neki csak a kisebb hó jutott, osztrák szállodák előtt, ahonnan aprópénzért kellett ellapátolnia a járdáról. Ezzel a korszakkal kapcsolatban is úgy nyilatkozott, ami egész életében része volt a visszaemlékezéseinek:

Csebi Pogány mindig a népmesékből jól ismert szegénylegény történetébe ágyazta saját életének elbeszélését, akit kutyába se vettek, amíg szakadt ruhában, meztélláb járta az erdőt, hanem amikor megcsinálta a szerencséjét, korábbi rossztevői mindig elébe járultak szívességekért.

A hólapátolós történetre is úgy emlékezik vissza, hogy a szállodatulajdonos, aki korábban kiverte a szegénylegénynek forró teát vivő kisleány kezéből a bögrét, hogy ilyen kutyával ne is foglalkozzon, később őt kérte fel arra, hogy hoteljébe ékszereket szerezzen. A legnagyobb magyar focistákról azt mondta, hogy akik gyerekként kinevették, később mind hozzá fordultak segítségért, de még első villájának is hasonlóan mesélte a történetét: amikor először kimerészkedett a belga utcákra, egy olyan téren lyukadt ki - mondta -, ahol csak a pofátlanul gazdagoknak álltak fényűző palotái, ő pedig kijelentette, hát akkor majd ő is itt fog építkezni – és így is lett. A dunakiliti papról meg azt mondta, az csak egyetlen egyszer volt hajlandó rámosolyogni, „amikor kapott 2,2 milliót a templom fűtésére”.

Élete nem egy népmesei, inkább egy romantikus film fordulatával változott meg: elmondása szerint Salzburgba tartott egy zsúfolt vonaton, ahol semmi hely nem volt, míg végül egyetlen ülőhely fel nem szabadult egy flamand lánnyal szemben, aki beszédbe is elegyedett vele. „Két óra hosszat beszélgettünk Claudette-tel, és a végére ő elhatározta, hogy elvesz engem férjül” – emlékezett vissza pár éve a Forbes riportjában, hozzátéve: a beszélgetésből levelezés lett, neki meg nincstelen menekültként éppenséggel semmi vesztenivalója nem volt, így beleegyezett a házasságba is.

Arról – állítólag – addig nem is tudott, hogy frissen szerzett apósa órásmester Belgiumban, és egy ékszerüzletben dolgozik. Így hát az ő alkalmazottja lett, kitanulta a szakmát – az órást, az ékszerészt is (állítása szerint utóbbiból doktorált is, így haza később már Dr. Csebi Pogány Alajosként tért), és a nulláról elkezdődött az a karrierje, amely végül mindent megadott neki, amire vágyott.

poganygaleria.hu

Szultánok és maharadzsák

A Csebi Pogányról szóló magyar nyelvű híradások mindig is hemzsegtek a hangzatosabbnál hangzatosabb kitételektől:

az angol királyi család ékszerésze, a belga és az angol királyi famíliák, valamint monacói és luxemburgi főhercegségek megbecsült ékszerésze, az antwerpeni gyémánttőzsde elnöke, a monacói herceg tanácsadója, törzsvevői pedig királyok, hercegek, grófok, szultánok és maharadzsák.

2006-ban még tovább bővült a rajzfilmek csillogó aranyrögeivel kirakott út, amikor a Kisalföldnek azt mondta: „Belgiumban, Knokke-Heist városában, amikor 1975-ben polgármester lettem, segítettem a szegényebb embereket.”

Csakhogy Knokke-Heist városának, ha nem is széleskörűen ismert, de azért dokumentált a történelme, és ismert minden eddigi polgármesterének a neve: 1975-ben éppen az 1973 és 1979 között a tisztséget viselő Emmanuel Desutter volt az, tőle pedig Leopold Lippens gróf vette át a vezetést, aki helyén is maradt idei haláláig. A nem olyan régen két településből összevont város történetét részletesen bemutató dokumentumban ugyanakkor valóban szerepel „Louis Pogany” neve, egy híradásban arról, hogy a haramiák betörtek az addigra már apósától átvett boltjába, kirabolták azt, őt pedig megsebesítették, és kórházba került.

Csebi Pogány büszkén is viselte harci sérüléseit: állítása szerint karrierje során hét lövedéket kellett kiszedni belőle. („Esetemben a véres gyémántok azt jelentik, hogy többször is folyt a vérem a gyémánt végett, amikor kirabolták az üzleteimet” – mondta.) A róla szóló híradások ellentmondásossága ugyanakkor ebben a témában is kibukik, mert míg egyszer arra panaszkodott, hogy a harmadik rablás után már nem akartak neki fizetni a biztosítók, később már azzal büszkélkedett, ő ugyan sose kötött biztosítást az ékszereire.

Csebi Pogány Alajos: Ha mindenről számlát adtam volna, nem élnék kastélyokban

A minap elhunyt milliárdos gyémántékszerész és -kereskedő üzletről, magánéletről, hazáról, Antall Józsefről, Horn Gyuláról és Bill Gatesről is mesélt a HVG-nek 2002-ben. Ezt a portréinterjút közöljük most újra.

Mesés címei közül nincs fellelhető nyoma az interneten annak sem, hogy az antwerpeni gyémánttőzsde elnöke – más forrás szerint tiszteletbeli elnöke – lett volna: a gyémánttőzsde honlapján semmilyen formában nem szerepel a neve, a vezetőség tagjai közt sem, de a keresőoldalak sem adnak találatot a szervezet és a név kombinációjára, ahogy arról sincs nyilvánosan elérhető híradás, hogy az angol királyi család épp nála vásárolt volna valaha. Igaz, több mint fél évszázados, bőven az internet előtti korban induló karrierről van szó, így biztos állításokat nem lehet tenni. Csebi Pogány mindenesetre állítása szerint még Donald Trumpnak is adott el ékszert, igaz, Trump csak kölcsönbe akarta elkérni azokat Ivanának, de a nőnek annyira megtetszettek, hogy muszáj volt mégis megvennie neki.

Akárhogy is: az üzlete – szultánokkal vagy nélkülük, de – kétségkívül beindult.

Balsors, akit

Gyémántok és dollármilliók ide vagy oda, az élet korántsem hordozta mindig a tenyerén Csebi Pogány Alajost. Egy évtizeddel karrierje befutása után tátongó űr keletkezett addigra már Belgium vagyonosainak kedvenc terén felépült villájában: egy autóbalesetben elvesztette feleségét, Claudette-et és vele közös lányát.

Két év múlva újraházasodott, egy magyar nőt vett el: „Magyar feleséget akartam, az volt életem legnagyobb tévedése, magyar nőt venni feleségül” – nyilatkozott kissé meglepően 2006-ban. Arra a kérdésre, hogy akkor miért magyar harmadik felesége is, azt felelte: „Jó, de ő egy parasztlány volt, s az is akar lenni.”

A második asszony iránti indulatot explicite soha nem tisztázta, bár Bächer Iván portréjában szerepel egy utalás arra, hogy a válás talán túl sok pénzébe kerülhetett. Az illető Lóránt Éva volt, az Aranycsapat legendás focistája, Lóránt Gyula lánya, aki nem szeretett Belgiumban élni, így átköltöztek Franciaországba, Cannes-ba, ahol viszont az ékszerekre vonatkozó szigorú törvények nem kedveztek igazán az üzletnek. Két közös lányuk született, a 80-as évek közepén pedig elváltak – áll a Forbes portréjában.

Csebi Pogányra ugyanakkor még egy feleség és egy gyerek elvesztésénél is több elképzelhetetlen fájdalom várt: 2011-ben öngyilkos lett Franciaországban élő fia; Attila engedéllyel tartott fegyverével lőtte főbe magát. „Két hónapja járt nálam Dunakilitin, szeretett itt: halála előtt néhány nappal még beszéltünk telefonon” – mondta a megtört milliárdos akkor. „Bár én mindent megadtam a fiamnak, Attila anyja engem hibáztat a történtekért: azt mondta, túl sokat vártam a gyermekemtől” – tette hozzá.

Mindehhez képest az már alighanem súlytalan eset volt, hogy idős korában másodszor is eltörte a gerincét, ezúttal egy létráról lezuhanva. Ebből az esetből is felgyógyult.

Az ugyanakkor kérdés, miért írta róla a magyar bulvármédia, hogy „örökös nélkül” halt volna meg: egyik lánya Franciaországban, a másik Belgiumban él. Végrendelete ugyanakkor valóban nem ismert; korábban beszélt arról is, hogy alapítványt hoz létre, ilyenről viszont szintén nincs hír.

A szülőföld mint mágnes

Csebi Pogány Alajosnak elmondása szerint voltak kastélyai Cannes-ban, Luxemburgban és Belgiumban is, hazája mégis vonzotta. Pedig úgy gondolta, Belgiumban igazi nagy névre tett szert: „Belgiumban a 22 ezer magyarból talán csak két magyar név van, akit ismernek: az egyik a Pogány, a másik a Pándy, aki megette a családját.”

Se ez a falu, se ez az ország nekem tízperces boldogságot nem szerzett, de ez a magyarság egy különleges dolog. Amikor még útlevelem sem volt, eljöttem a magyar határig, úgy vonzott a szülőföld, mint egy mágnes. Nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy a sok becsmérlés volt az oka. Akkor már volt egy elég szép autóm, s meg akartam mutatni, hogy valaki lettem

– mondta a Kisalföldnek Dunakilitiről.

Hazatért, és előbb Budapesten építkezett, a Svábhegyen, nem messze Fenyő János szintén új villájától. De a mágnes továbbra is működött, olyannyira, hogy 1995-ben kápolnát, pontosabban mauzóleumot építtetett Dunakilitin, hogy annak idején szülőföldjén, hozzá méltó körülmények között tudja elhelyezni saját és felesége hamvait. Az építkezés a korabeli sajtó szerint megosztotta Dunakiliti lakosságát, ahol az arisztokratikus nevű Alajost a bevett Lojzi forma helyett Lujzinak becézték – talán, a Hyppolittal szólva, mert annak legalább van értelme (mint a hippodromnak a Hyppolit helyett). A morgolódók viszont kisebbségbe kerültek, a helyi képviselőtestület egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy a kápolna érték a falu számára, ezért területet is adtak hozzá a temető szegletében.

Csebi Pogány jelleme ugyanakkor összetett volt: ha sok jót nem is mondott soha a magyarokról vagy Dunakiliti népéről, azért támogatta a templom mellett a faluház és egy szobor felépítését is.

Az igazi nagy építkezéshez képest viszont a kápolna semmi se volt: 2000-ben 4,5 milliárd forintos palotát épített Dunakilitin, tízhektáros parkkal, golfpályával, a hotelrészben huszonöt kétágyas szobával és egy elnöki lakosztállyal, római fürdővel, jacuzzival, bormúzeummal, könyvtárral, összesen 152 kilométernyi stukkóval és 52 kilogramm füstarannyal ékesítve. Itt tartotta az esküvőjét Árpa Attila, de Csebi Pogány elmondása szerint „a Demján Sanyitól a Csányi Sándorig volt itt mindenki. A Csányi meg akart venni tőlem egy tálalót. Franciaországban voltam, odatelefonáltak, mert itt éjszakáztak Dunakilitin. Mondtam neki, hogy nem eladó.”

A kastélyról is úgy nyilatkozott, az Dunakiliti érdekében épült. „Akárcsak a kastélyt, a golfpályát is Dunakilitinek építettem: hasznot ezek nem hoznak. Idejárnak mindenhonnan az emberek, miattam ismerték meg a település nevét. Fiatalon, a kommunizmus legdurvább éveiben elhatároztam, hogy én más ember akarok lenni, mint az itt élők: a vitát, a brutalitást gyűlölöm, azzal nem lehet megoldani semmit.”

Google Maps

A sok fáradozásnak végül meg is lett az eredménye: 2007-ben megkapta a Dunakilitiért-díjat, és 15 milliárdosra becsült vagyonával bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé is, noha helyezésével nem volt elégedett: „Bekerültem a száz leggazdagabb magyar közé, ám az újság szerint csak a középmezőnybe, holott én vagyok az első.”

2010 körül elterjedt a hír, hogy Gyémánt címmel film készül az életéről; már 2007-ben elkészült az első vázlat a forgatókönyvhöz, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon forgatókönyvírója, Divinyi Réka írta. A film azonban végül sosem készült el; Divinyi Réka most a hvg.hu kérdésére azt mondja, a projekt sosem jutott el még a gyártás-előkészítés fázisába sem, emlékei szerint azért nem, mert Csebi Pogánynak túl sok kikötése lett volna hozzá, ők pedig nem feltétlenül akartak volna olyan filmet készíteni, amely egyszerűen csak szobrot állít valakinek.

Csebi Pogány arról is beszélt, hogy többen meg akarták írni az élettörténetét, de az életrajza végül saját szerzősége alatt jelent meg A gyémánt fénye és árnyéka címmel, 2013-ban.

Hány ilyen ember vágyik vissza arra a vidékre, ahonnan elindult? Pogány doktor szereti a faluját, példát vehetnének róla az elszármazó fiatalok. Némelyik gyerek csak Óvárig vagy Győrig jut el, mégis úgy fennhordja az orrát, hogy beleesik az eső

– idézte egyik földijét 1995-ben a Népszabadság. És valóban: Csebi Pogány Alajos, az ország egyik leggazdagabb embere, aki két kezével és ékszerész-felszerelésével csinálta meg a szerencséjét, végül nem a belga dúsgazdagok közt, nem a francia Riviérán, de még csak nem is a Svábhegy környékén halt meg, hanem ott, ahol annak idején néhány évig szalmazsákon, most viszont már az örökkévalóságig egy saját kápolna pompájában térhetett nyugovóra.