Kovács Gábor

Pintér Sándoré az új szupertárca, mutatjuk, mekkorára hízott

A Belügyminisztérium idei kiadási főösszegén hatalmasat dobott, hogy odakerült a közoktatás és az egészségügy. Közben az idei büdzsé november eleje óta terven felül működik a törvényhez képest, vagyis a valósághoz nem sok köze van. A jövő évi költségvetés is módosításra szorulna, bár az Orbán-kormánynál nem ritkák a "kreatív" megoldások.


Sokan járhatnak jól az összeroppanó lakáspiaccal

Nehéz idők jönnek a hazai lakáspiacon, a hitelezés leáll a magas kamatok miatt, a háztartások jövedelmét elviszi a száguldó infláció, az állami támogatások év végén kifutnak. Az ingatlanállomány jelentős része energetikailag pazarló, de a felújítások költségesek.




A kormány közzétette: Brüsszel szétbombázta Magyarországot – pénzzel

Csak a kohéziós programokra 1,2 ezer milliárd forint érkezett az uniótól Magyarországra 2021-ben, miközben az ország feleennyit fizetett be. A vártnál gyorsabb gazdasági visszapattanás miatt szinte minden adónemből több pénz folyt be az államkasszába a vártnál. Az állam 1,3 ezer milliárd forint adóbevételről mondott le a különféle adókedvezményeken keresztül – a sport tao-kedvezmény 140 milliárdba került.




Ezermilliárd forinttal több pénz folyt ki a tervezettnél Palkovics tárcájából

Az innovációs minisztérium kiadásai közel ezermilliárd forinttal teljesültek túl a költségvetési törvényhez képest 2021-ben. Be nem tervezett milliárdokat vitt el egyebek mellett a vadászati világkiállítás, a kínai Fudan egyetem, egy szerencsés vizsgálókesztyűgyár. A felsőoktatásra a tervezettnél sokkal több pénz ment el – a modellváltással kiszervezett egyetemekre is.






Az elszabadult infláció kezelése mutatja, mekkora Mekk mester a kormány

Hiába károsak az árstopok, és kérdéses, hogy fékezik-e egyáltalán az inflációt, a kormány bevezet még néhányat. Év végére a magyar infláció lehet a legmagasabb az egész unióban, akármennyi sapka is van rajta. A kormány a valós okokról nem beszél, a mély problémák még felvetnék a párt felelősségét, és esetleg a megoldásukra is ki kellene találni valamit.



Úgy csökkentek az adók Magyarországon, hogy nőttek

A kormány valóban jelentős adócsökkentést hajtott végre az elmúlt években – legalábbis a GDP-hez viszonyítva, az adóbevételek számszerűen azért szépen nőttek. A GDP-arányos adócsökkentés ráadásul elsősorban a társadalombiztosítás és az önkormányzatok kárára valósult meg.


Egy évtizede nem várt ilyen nehéz karácsony a magyarokra, de legalább a Black Friday nagy akciókat hoz

A magyar lakosság csökkenő reálbérekkel, csökkenő vásárlóerővel vág neki a karácsonyi szezonnak. A kiskereskedelmi forgalom már most csökken, a vásárlók egyre érzékenyebbek az árakra. Viszont a tavalyinál jobb áruellátottság, nagyobb készletek és fokozódó piaci verseny miatt az akciószezonban a kereskedők várhatóan nagy árleszállításokkal rukkolnak elő.




A kormány idén 210 milliárd forintot húz ki a lakosság zsebéből a rezsicsökkentéssel

A világpiaci energiaárak emelkedése 1600 milliárd forint pluszkiadást jelentett volna az államnak – ha a kormány tényleg megvédi a rezsicsökkentést. A költségvetés alakulása köszönő viszonyban sincs a költségvetési törvénnyel, a kiadások 2700 milliárddal haladják meg a tervezettet, a bevételek 2545 milliárddal. Az adóbevételeket a magas infláció, a béremelések és az adóemelések pörgetik. A pénzforgalmi hiány év végére nem 3300 milliárd forint lesz, hanem 4400 milliárd - derül ki az MNB összesítéséből.


Az októberi infláció „fölfelé mutató meglepetést okozhat” a jegybank szerint

A jegybank addig tartja fönn az október közepén bevezetett keretrendszert, benne a brutálisan magas irányadó kamattal, amíg az ország kockázati megítélése nem javul, és a pénzpiaci helyzet nem rendeződik. Az októberi infláció még kellemetlen meglepetést okozhat. Amúgy a tőzsdei gázárak csökkenése az infláció és a folyó fizetési mérleg szempontjából is jó hír.