Itt van Tim Cook levele arról, hogyan segít Ukrajnának az Apple
Az Apple első embere szerint már számos intézkedést hoztak a régióban, amelyek közt Oroszországot érintő szankciók is vannak.
Az Apple első embere szerint már számos intézkedést hoztak a régióban, amelyek közt Oroszországot érintő szankciók is vannak.
hvg.hu
Nagy ugrás előtt áll az emberiség: a jövő technológiái alapjaiban változtatják majd meg életünket, gondolkodásunkat, gazdaságunkat. Kvantumalapú számítási kapacitás, kommunikáció és érzékelés, exponenciális intelligencia, affektív számítástechnika, emocionális mesterséges intelligencia – csak pár azok közül a hívószavak közül, melyek már karnyújtásnyira vannak – áll a Deloitte legfrissebb Tech Trends tanulmányában. A vállalat elemzői közérthető, érzékletes példák segítségével mutatják be, mivel jár majd mindez a mindennapokban.
hvg.hu
A brit férfi koffeintartalmú italport kevert magának, de lényegesen többet, mint amennyit meg lehetett volna inni.
hvg.hu
Egy videójátékra felkészített számítógép igen drága befektetés, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak. Ezt a problémát Japánban egészen újszerű ötlettel igyekeznek orvosolni.
hvg.hu
Több országban az eredeti omikron koronavírus-variáns mellett már az úgynevezett BA.2-es változat is terjed. A kutatók szerint egyelőre nem érdemes aggódni.
hvg.hu
A Covid-osztályokon dolgozók fizikai és lelki kimerülésének csökkentésére találtak egy viszonylag olcsó és egyszerű módszert amerikai kutatók. Néhány perc egy csodálatos környezetben (akár virtuálisan) csodákat tehet a megfáradt egészségügyisekkel.
hvg.hu
Néhány szolgáltatás elérhetőségét is korlátozták.
hvg.hu
15 és 16 hüvelykes változatban is kaphatók lesznek a Lenovo új, gamereknek szánt notebookjai. A drágább kiadásokban csúcskategóriás Nvidia-vezérlő dolgozik.
hvg.hu
Az AtlasVPN adatai szerint február 27-én 1906 százalékkal több letöltés érkezett a cég által kínált szolgáltatásra, mint egy átlagos napon. De a roham jóval hamarabb kezdődött.
hvg.hu
A roaming díjak után a Magyarországról Ukrajnába indított hívások árát is elengedi a társaság.
hvg.hu
A csernobili atomerőmű környékén lévő sugárzásmérő állomás február 25-én hallgatott el, és egészen február 28-án délutánig nem küldött újabb adatokat.
hvg.hu
A Realme két új telefont is bemutatott Barcelonában, amelyek közül a Realme GT2 Pro egy igazi zászlóshajó lett. A cég emellett arról is beszélt, milyen töltési technológián dolgozik épp.
hvg.hu
Az Edinburgh Flowcopter fejlesztése akár hat órán át is képes a levegőben maradni.
hvg.hu
Az Apple egy ideje már tervezi, hogy testhőt monitorozó funkciót helyez a fülhallgatójába, eddig azonban nem lépte meg. A Honor igen.
hvg.hu
Jack Sweeney egy automatizált Twitter-fiókot hozott létre, amely már azt is megmutatta, hogy a napokban Roman Abramovics helikopterrel járt a Karib-térségben.
hvg.hu
Tapsoló orosz katonák? Házak között cikázó vadászgépek? Figyeljen oda, mit oszt meg, mert sok felvétel egyáltalán nem ott és akkor készült, ahogyan azt beállítják. A Deutsche Welle videója az orosz–ukrán háború alatt terjedő álhírekről.
hvg.hu
És az is prototípus. A Kevlar–E ettől függetlenül egy hatásos szerkezet.
hvg.hu
Kisebb területen elfér, olcsóbb üzemeltetni, kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményez – mi az? A Huawei válasza az új mobilhálózati infrastruktúra, amelyről Barcelonában rántotta le a leplet a cég.
A Conti az egyik legismertebb kiberbűnözői csoport, amely zsarolóvírust használ ellenfelei gyengítéséhez. A minap nyíltan kiálltak Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett, és éltették az orosz csapatokat, de ők húzták rövidebbet.
hvg.hu
Az iOS 15-tel sok változás érkezett az iPhone-okra. Az előre telepített Időjárás (Weather) alkalmazás is látványosabb lett, és megjelent benne egy kis fehér pont. De vajon mit mutat?
hvg.hu