Hangtompítóként működő függönyt kezdett forgalmazni az IKEA
A Gunnlaug függöny tompítja a mindennapokban hallható zajokat, így például a tányérok és evőeszközök csörömpölését is.
A Gunnlaug függöny tompítja a mindennapokban hallható zajokat, így például a tányérok és evőeszközök csörömpölését is.
hvg.hu
A jelek szerint még az eredetileg tervezettnél is később vezetheti be a Meta azt a biztonsági funkciót, amivel tejeskörűen megvédené a Messengeren és az Instagramon kommunikálókat.
hvg.hu
Az űr tele van olyan objektumokkal, melyek közül legalább kéttucatnyi a Földdel is összeütközhet. A NASA ezért is kezdett bele az úgynevezett aszteroidaeltérítő projektjébe, melynek egyik igen fontos missziója ezen a héten esedékes.
hvg.hu
Magyar, osztrák és cseh kutatók együttműködésben kivételes, 90 millió évvel ezelőtti ősgerinces lelőhelyet fedeztek fel Salzburgtól nem messze, St. Wolfgang település határában.
hvg.hu
A NASA napszondája, a Parker Solar Probe a hétvégén érte el az eddigi legnagyobb sebességét, de a java még csak ezután jön.
hvg.hu
Új kutatóintézetet alapítanak Budapesten, amely a látásvisszaállítás területén úttörő eredményeket elérő Roska Botond Svájcban dolgozó professzor tevékenységéhez végezhet alapkutatásokat. A BrainVision Center a világ egyik legjelentősebb humán transzlációs központja lehet.
hvg.hu
A Google Play áruháza hosszú évek óta változatlanul néz ki, de a jelek szerint a cég most változtatna ezen.
hvg.hu
Otthonában kapott görcsrohamot egy 38 éves férfi, akinek korábban semmilyen hasonló problémája nem volt. Az orvosok a koponyavizsgálat után jöttek rá, mi okozhatja a tüneteit.
hvg.hu
Geoffrey Huntley ausztrál programozó szerint az, hogy valaki több százmillió forintnyi dollárt képes kifizetni egy mémért, a tulipánláz modernkori megfelelője.
hvg.hu
Eddig nem ismert barlangot fedeztek fel Mátraverebély-Szentkúton, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusai a nemzeti kegyhelyen található bazilika közelében, egy elhagyott kőbányában találtak rá.
MTI
A Microsoft két olyan hibát is talált a különböző Windowsokban, amelyek bezavarhatnak a számítógép működésébe. Megoldás egyelőre nincs rájuk.
hvg.hu
Az ACCEL nevű projekt eredményeként született vasmadár egy teszten 623 km/órás csúcssebességet ért el.
hvg.hu
A pórul járt nő azt hitte, a tablettát tartja a kezében, de nem így volt. 2019-ben egy tajvani férfi járt hasonlóan, ő alvás közben nyelte le a kiegészítőt.
hvg.hu
Egy új megközelítéssel próbálják kezelni és esetleg oltással megelőzni az Alzheimer-kórt brit és német tudósok. Mind az antitestalapú kezelés, mind a fehérjealapú oltás csökkentette az Alzheimer-kór tüneteit állatkísérletekben.
MTI
A Logirintus már negyedik alkalommal szervez több napon át tartó logikai versenyt. Egyéniben és csapatban is lehet indulni, de családok jelentkezését is várják.
hvg.hu
A programot a Szfera-projekt keretében bonyolítják le. Már 2024-től működhet.
hvg.hu
Ambiciózus terveket dédelget a Samsung a jövő évvel, azon belül is elsősorban az igen profitábilis összehajtható telefonokkal kapcsolatban.
hvg.hu
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett – derül ki a világ teknőseiről készült atlasz legújabb kiadásából.
MTI
A TOI 1789b egy úgynevezett forró Jupiter, a felszíni hőmérséklete 1800 Celsius-fok körül van.
hvg.hu
Az Atacama-sivatag felett nagyjából 1,6 kilométerrel robbanhatott fel az az aszteroida, amitől olyan forróság keletkezett, hogy megolvadt tőle a talaj.
hvg.hu