Semmiképpen se hagyja ki ezt az iPhone-frissítést, életmentő lehet a telefonjának
Úgy tűnhet, nincs nagy különbség az iPhone-ok, iPadek egyes kisebb frissítései között. Azonban az új update „életmentő” lehet e készülékek számára.
Úgy tűnhet, nincs nagy különbség az iPhone-ok, iPadek egyes kisebb frissítései között. Azonban az új update „életmentő” lehet e készülékek számára.
hvg.hu
A jegybank 360 fokos fotóján egészen közelről vizsgálhatók a fényes aranyrudak.
hvg.hu
Az IDC piackutató cég 2021. második negyedévére vonatkozó számai is megerősítik, hogy ki az egyértelmű uralkodó a tabletek piacán.
hvg.hu
A Skydweller nevű gépet napelem működteti, illetve tartja a magasban. Az amerikai haditengerészet is nagy lehetőséget lát benne.
hvg.hu
Olyan új felhőalapú számítástechnikai rendszert vizsgál a Pentagon, amely képes megjósolni a várhatóan bekövetkező eseményeket. Nem szuperhősök lettek, a mesterséges intelligencia előnyeit kamatoztatják.
hvg.hu
Bizonyos szempontból erősebb lesz a rendszer gyári vírusirtója által kínált védelem. A fejlesztés eddig is elérhető volt, de a felhasználónak kellett aktiválnia azt.
hvg.hu
Egyelőre nincs magyarázat arra a felvételre, amelynek egy része egy repülőgép mellett látható, fényes objektumot mutat be. A feltöltőnek viszont rögtön beindult a fantáziája, a tudományos tényeket is semmibe véve.
hvg.hu
A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Covid-19 tüneteitől hosszú távon szenvedő gyerekek száma nagyon alacsony egy új kutatás szerint.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Driveri nevű rendszer februárban állt munkába, hogy hatékonyabb munkavégzésre ösztönözze a cég hivatásos sofőrjeit. Többeket azonban kiráz tőle a hideg.
hvg.hu
Kutatók azt állítják, rátaláltak néhány geológiai formára, amiket az a szökőár alakíthatott ki, amit a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida becsapódása idézett elő. 66 millió éves nyomokról van szó.
hvg.hu
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint legalább szeptemberig várni kellene, hogy a hátrányos helyzetben lévő régiókban is beoltsák a lakosság egy részét.
hvg.hu
Azok, akik két oltást is kaptak, jóval kisebb eséllyel kapják el ezt a mutációt, mint azok, akiket egyáltalán nem oltottak be.
hvg.hu
A felhőalapú Windows 365-öt havidíj ellenében lehet igényelni, de a Microsoft ingyenes verziót is biztosít belőle, hogy a felhasználók fizetés nélkül kipróbálhassák. Az érdeklődők azonnal ráugrottak.
hvg.hu
Összesen tizenhat, magyar csillagászok által felfedezésű kisbolygó kapott most nevet. Tudta, hogy a bolygóelnevezés módszertana kifejezetten bonyolult folyamat?
hvg.hu
A korábbi vírusvariánsoknál elég lett volna a 60-70 százalékos érték is.
hvg.hu
Az Oppo elkészítette a kijelző alá rejtett szelfikamerája második generációs változatát, de még nem tudni, mikor dobja majd piacra.
hvg.hu
A napokban mutatta be a Huawei újabb csúcskategóriás okostelefonjait, a P50-et és a P50 Prót. A DxOMark független tesztlabor értékelése során utóbbi modell kiemelkedő összpontszámot ért el.
hvg.hu
Egy skót folyó medrében bukkant egy búvár a piros színű iPhone-ra, ami egy éven át hevert ott.
hvg.hu