A Deutsches Grünes Kreuz (DGK) munkatársai szerint az emberi szervezet az ilyen hangokat vészjelzésként "értelmezi", és védekezésül borzolja fel a test szőrszálait. E műveletet az agy limbikus rendszere indítja be, vagyis az a központ, amelynek funkciója az érzések feldolgozása, s amely összeköttetésben van azokkal a szőrzet reakcióit vezérlő idegekkel.
Ugyanakkor nem minden ember reagál egyformán az egyes zajokra: a szakértők szerint a szervezet válaszadása attól függ, hogy az adott hangokkal kapcsolatban az adott személynek milyen tapasztalatai, emlékei vannak. Ezeket az élményeket a limbikus rendszer elraktározza, így aztán előfordul, hogy egyes érzékeny embereknél már az is elég a bőr- és szőrreakció beindulásához, ha az illető pusztán csak ilyen hangokra gondol.
Ugyanakkor a gyerekek alig reagálnak ezekre a kellemetlen zajokra, hangokra, az ő limbikus rendszerük ugyanis még nem gyűjtött össze ezekből olyan sok élményt.
Miért lúdbőrözünk csikorgó hangoktól?
Amikor kellemetlen hangoktól, például krétacsikorgástól vagy kemény tárgyat, például üveget kaparó körmöktől az embernek feláll a szőr a hátán vagy lúdbőrzés fogja el, akkor a szervezet védekező reakciójáról van szó - állapította meg egy német kutatócsoport.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.