szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre több, az 5G-tornyok ellen elkövetett támadást regisztrálnak a hatóságok, részben dezinformációs kampányok miatt. Néhány uniós tagország úgy véli: haladéktalanul cselekedni kell.

Tizenöt uniós tagállam írta alá azt a nyilatkozatot, melyben az 5G-vel kapcsolatos összeesküvés-elméletek elleni (higgadt) fellépésre szólítanak fel. Az érintett tagállamok szerint a koronavírus második hullámával ismét egyre több dezinformációs kampány fut a világban, melyek azt állítják, hogy összefüggés van a világjárványt okozó vírus és az újabb hálózati technológia térnyerése között. Ezt azonban még semmilyen tudományos vizsgálat nem bizonyította, és az 5G sem rejt semmilyen egészségügyi veszélyt a kutatók szerint.

A tagállamok aláíróit a Reuters név szerint közli. Magyarország ugyan nincs köztük, de ennek sok más oka lehet. A lehetséges magyarázatok egyike, hogy Magyarországon egyelőre nem történtek vandál cselekedetek az 5G-tornyok ellen, illetve, mint azt a HWSW írja, információik szerint kormányzati szinten sem feltétlenül egységes az álláspont az 5G-s hálózatokkal kapcsolatban. A portál szerint ennek következménye az is, hogy a magyarországi "5G Stratégia" nevű kezdeményezés a mai napig nem kapott zöld lámpát, holott (elméletileg) már tavaly a kormány elé került.

A nyilatkozatot aláíró tagállamok konkrét cselekvést várnak a projekthez csatlakozóktól. Ilyen például, hogy minden országban egységes tájékoztatás kezdődjön az 5G-ről, és edukációval is segítsék a polgárokat. A részletek ugyanakkor nem ismertek. A levelet három uniós biztos kapta kézhez, köztük Vera Jourova demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos, illetve Margrethe Vestager, aki a digitális korszakért felelős ügyvezető alelnökként is tevékenykedik. A harmadik címzett Thierry Breton belső piacért és a szolgáltatásokért felelős EU-biztos volt.

Az 5G-tornyok ellen elkövetett támadások súlyosságát mutatja, hogy csak áprilisban 20 ilyen berendezést tettek tönkre ismeretlenek, nem egy esetben pedig a telekommunikációs cég munkatársát is bántalmazva.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Szlávik: Sokan nem kérnek majd oltást, de 90 százalékos hatékonyság mellett ez is beleférhet

Szlávik: Sokan nem kérnek majd oltást, de 90 százalékos hatékonyság mellett ez is beleférhet

Mire számíthat Orbán, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?

Mire számíthat Orbán, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?