Lengyelország saját törvénnyel akadályozná meg, hogy a térségben elérhető közösségi oldalak (például a Facebook) önhatalmúlag töröljenek bejegyzéseket, amelyek meglátásuk szerint sértik a mindenkori felhasználói szabályokat – adta hírül a The Guardian. A portál idézi Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy korábbi Facebook-bejegyzését, melyben a kormányfő arról írt: helytelennek találja, hogy amerikai nagyvállalatok döntsenek róla, mely nézetek helyesek, és melyek nem.
Morawiecki bejegyzésében nem tér ki rá, de az ötletelés alapját minden bizonnyal Donald Trump amerikai elnök közösségi médiás fiókjainak törlése vagy (határozatlan ideig tartó) felfüggesztése adja. Mint ismert: a republikánus vezető ma már szinte egyetlen fiókját sem használhatja a vele szemben alkalmazott szankciók miatt. A Twitteren soha többé, a Facebookon legalább a hivatali idejének végéig, azaz január 20-ig nem közölhet semmit Trump, amiért egyes bejegyzései is hozzájárultak a washingtoni Capitoliumnál kitört, öt halálos áldozattal járó zavargásokhoz.
A lengyel kormány alighanem a Trumpot ért tiltások hatására kezdett a törvénytervezet kidolgozásába, amely mentőövet dob(na) azoknak a bejegyzéseknek (és írójuknak), melyeket az adott szolgáltatás sértőnek bélyegzett. Így egy posztot csakis akkor lehetne törölni, ha az a lengyel törvények szerint is problémás – máskülönben nem. A dokumentum arra is kitér, hogy ha a vitatott bejegyzés valamiért mégis eltűnik, akkor a lengyel állampolgárok bíróságon kezdeményezhessék annak visszaállítását.
A Guardian megjegyzi, hogy a Facebook tavaly novemberben letiltotta a radikális pártszövetség, a Konföderáció (lengyelül Konfederacja) vezetőjének 780 ezer követővel rendelkező oldalát. Az amerikai cég azzal indokolta a beavatkozást, hogy az érintett többször a felhasználói feltételekbe ütköző tartalmat tett közzé. Janusz Korwin-Mikke a fasiszta módszerekhez hasonlította a Facebook eljárását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.