szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Duda Ernő szerint az mRNS-alapú oltások keverhetőek a vektorvakcinásokkal.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Mindegy, hogy az első és második alkalommal ugyanazt az oltást kapja-e a páciens, vagy egy másikat – mondta Duda Ernő a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professor emeritusa a Keljfeljancsiban.

Az immunológus szerint az AstraZeneca és a Szputnyik V vektorvakcinák keverhetőek. Úgy fogalmazott: az eredmény ugyanaz lesz, ha valaki az egyiket kapta elsőnek, a másikat pedig másodiknak.

Duda ennél tovább is ment, úgy gondolja, hogy az amerikai, mRNS-alapú Pfizer–BioNTech és Moderna vakcinák is keverhetőek a vektorvakcinákkal. Azzal magyarázta mindezt, hogy egy messenger alapú oltás az embert az S-fehérje ellen immunizálja. Ha ezek után egy vektorvakcinát kap, az a vektor és az S-fehérje ellen immunizál: ez a fehérje lesz az, amit emlékeztet az oltás, ez ellen alakul ki az igazán hatásos védettség. A két oltástípus között az S fehérje tehát a közös nevező – mondta.

A Duda Ernő által elmondottakkal kapcsolatban egyébként már zajlanak a kutatások a Nature cikke szerint.

Az ország szép lassan elmerül a vakcinairigységben - és ezzel nincs is semmi baj

Alig pár hónapja oltanak Magyarországon a koronavírus ellen, de máris egyre többen érzik azt, hogy türelmetlenek, irigylik azokat, akik már megkapták, aztán persze emiatt rossz érzésük lesz. Pedig a vakcinairigység természetes dolog, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele mit kezdeni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Serdült Viktória hvg360

Az ország szép lassan elmerül a vakcinairigységben – és ezzel nincs is semmi baj

Alig pár hónapja oltanak Magyarországon a koronavírus ellen, de máris egyre többen érzik azt, hogy türelmetlenek, irigylik azokat, akik már megkapták, aztán persze emiatt rossz érzésük lesz. Pedig a vakcinairigység természetes dolog, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele mit kezdeni. Ronthat azonban a helyzeten egy átláthatatlan oltási sorrend, és ha nem tudjuk, mikor kerülünk sorra.

Elhunyt 206 koronavírus-fertőzött, a beoltottak száma 2,83 millió

Elhunyt 206 koronavírus-fertőzött, a beoltottak száma 2,83 millió

Nem indul minden választókerületben a Jobbik

Nem indul minden választókerületben a Jobbik

Egy 4 éves fiú halála miatt nyomozott a brazil rendőrség, feltörték a gyanúsítottak iPhone-jait

Egy 4 éves fiú halála miatt nyomozott a brazil rendőrség, feltörték a gyanúsítottak iPhone-jait