Az Azori-szigetektől az Urál hegyvonulatáig eltűnőben vannak a madarak, amelyek az európai ökoszisztéma sarokpillérei. A legutóbbi, 2015-ös jelentés szerint három faj kihalt Európában: a talpastyúk (Syrrhaptes paradoxus), a rozsdástorkú guvatfürj (Turnix sylvaticus) és a fenyősármány (Emberiza leucocephalos) – írja a The Guardian.
Az európai madarak aktuális vörös listája (European Red List of Birds 2021) 544 Európában honos madárfaj megfigyelésein alapul, melyeket 54 ország és terület több ezernyi szakértője és önkéntese végzett. A 2019-ben gyűjtött adatokon alapuló eredmények a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) vörös listájának kategóriáit és kritériumait alkalmazták.
A friss dokumentum szerint Európában a madarak 13 százalékát fenyegeti a kihalás, további hat százalékuk mérsékelten fenyegetett. Egy faj regionálisan kihaltnak számít, ha minimum öt éven át egyszer sem látták a kontinensen. A három korábbi, 1994-ben, 2004-ben és 2015-ben kiadott vörös lista összehasonlításából kitűnik, hogy a csökkenés változatlanul folytatódik.
„Az eredmények riasztóak, de nem vagyunk meglepve” – mondta Anna Staneva, a BirdLife Európa és Közép-Ázsia vezetője.
„Kifutunk az időből, az óra ketyeg. Nem akarjuk látni a drámai változásokat, amelyek a következő 5-10 évben bekövetkeznek.”
Az élőhelyek eltűnése, az intenzívebbé váló mezőgazdaság, a források túlzó kihasználása, a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan erdészeti gyakorlat okozza a csökkenést, amelyet a klímaválság gyorsít fel. „Ez rendszerszintű fenyegetés, ami szoros kapcsolatban van azzal, ahogy a társadalmunk működik és ahogyan használjuk forrásainkat. Annak a jele, hogy valami komolyan rosszul működik. Meg kell változtatnunk az életmódunkat, ez a kulcsüzenete az eredményeinknek” – emelte ki a szakértő.
100 ezer óra munka eredménye: elkészült Magyarország madáratlasza
Több száz madárfelmérő és -kutató tízévnyi munkájának eredményeként megjelent a Magyarország madáratlasza című könyv - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Jó hírekkel is szolgál azonban a jelentés. Két fajról, a sztyeppi liléről (Charadrius asiaticus) és a sivatagi poszátáról (Curruca nana) 2015-ben úgy vélték, kihalt, ám azóta ismét megjelent Európában. A bölömbika, az azori-szigeteki süvöltő és a fakó keselyű esetében a populációk megmentésére tett intézkedések működni látszanak. Bizonyos ragadozók, mint például a vörös kánya állománya is növekedett a rovarirtók betiltása és a jogi védelem hatására.
Néhány faj profitál is a melegebb klímából. A nagy goda például a sebezhetőből a nem fenyegetett kategóriába került 2015 óta. Mivel az európai populáció 47 százaléka Izlandon él, megmenekülésük a megnövekedett tavaszi hőmérséklet számlájára írható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.