A mikroműanyagok ma már mindenhol ott vannak: az óceánokban, a levegőben és a hegyekben lehullott hóban is. A kutatók folyamatosan monitorozzák a terjedését, és úgy gondolták, hogy a Föld néhány elzárt, távoli régiójába talán még nem ért el a szennyezés. Most úgy tűnik, tévedtek ezzel kapcsolatban.
A Kentucky Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsapat arra a megállapításra jutott, hogy már az Antarktisz egyetlen őshonos rovara is elkezdett mikroműanyagokat enni, ami rámutat, milyen messzire terjedt el az emberi szennyezés. Az erről szóló tanulmány a Science of the Total Environment tudományos folyóiratban jelent meg.
A Belgica antarctica a világ egyetlen olyan rovara, amely kizárólag az Antarktiszon él.
Ez egy röpképtelen szúnyog, amely nagyjából akkora, mint egy rizsszem. A kontinensen nedves mohákban és algákban él túl, lárváiból pedig majdnem 40 ezer jut egyetlen négyzetméterre. Az élőlények segítik a tápanyag talajon keresztüli újrahasznosítását.
Jack Devlin, az egyetem doktoranduszhallgatója azután kezdett bele a munkába, hogy látott egy, a műanyagszennyezésről szóló dokumentumfilmet. Mivel a rovar ellenáll a hőmérséklet szélsőséges ingadozásának, az erős UV-sugárzásnak és a rendkívüli hidegnek, felmerült benne a kérdés, hogy a mikroműanyag jelentette stresszt vajon hogyan tűri az állat.
https://hvg.hu/tudomany/20251128_antarktisz-jeg-olvadasa-viz-melegedese-globalis-felmelegedes
A korábbi kutatások már kimutattak műanyagtöredékeket az antarktiszi hóban és tengervízben, de ennek koncentrációja továbbra is alacsonyabb, mint a világ más helyein. Az emberi tevékenység és az erős szelek azonban továbbra is jelentős mennyiségű mikroműanyagot szállítanak az Antarktiszra – írja az Interesting Engineering.
A kutatók 10 napon keresztül különböző mennyiségű mikroműanyagnak tették ki a szúnyoglárvákat. Az eredmények meglepők voltak: még a legmagasabb műanyag-koncentráció mellett sem csökkent a túlélési arány. Még az alapvető anyagcseréjük sem változott, így úgy tűnt, hogy jól vannak.
A további elemzések azt mutatták, hogy az állat szervezetében csökkent a zsír mennyisége. Devlin szerint az alacsony hőmérsékleten történő lassú táplálkozás és a természetes talaj komplexitása korlátozhatja a bevitt műanyag mennyiségét, ugyanakkor hosszabb vizsgálatot kell folytatni ahhoz, hogy pontosabb képet kapjanak a szakemberek a helyzetről.
A szakemberek a kifejlett egyedeket is megvizsgálták, ami alapján kiderült: a 20 helyszínről begyűjtött állatokban akár 4 mikrométeres részecskék is voltak.
A kutatók szerint a helyzet továbbra is az, hogy
az Antarktiszon jóval kevesebb a mikroműanyag, mint a világ más részein, ám a koncentráció növekedése valójában csak idő kérdése.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
