Ennél egyszerűbben nem is válogathatna az androidos háttérképek között
A kínálata miatt is remek háttérkép alkalmazást ajánlunk, de a vezérlése miatt igazán különleges, hiszen nagyon egyszerű váltogatni benne.
A kínálata miatt is remek háttérkép alkalmazást ajánlunk, de a vezérlése miatt igazán különleges, hiszen nagyon egyszerű váltogatni benne.
hvg.hu
A floridai Cape Canaveral Kennedy űrközpontjából helyi idő szerint csütörtök este útjára bocsátották a NASA Osiris-Rex aszteroidakutató űrszondáját.
MTI
Ha most rácsodálkozik a 6 GB RAM-mal szerelt telefonokra, akkor mit szól ahhoz, hogy hamarosan ennek a háromszorosa lesz bennük?
hvg.hu
A Baracktrema obamai nevet adták egy újonnan felfedezett parazitafajnak, derül ki a Journal of Parasitology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból.
hvg.hu
Korábban pókot, halat és egy kihalt gyíkfajt is neveztek már el tudósok a leköszönő amerikai elnökről.
MTI
Már biztos, hogy első naptól kapható lesz az új iPhone, sőt a Telekomnál az új óra is.
hvg.hu
Ismerős volt valahonnan az Apple új veezetéknélküli fülese, az AirPods alakja? Két mesére is tippelhet.
hvg.hu
A képkockáról képkockára készített animáció technikájának több mint 100 éves fejlődését foglalja össze néhány percben egy látványos videó. Vajon hányat ismer fel a filmek közül?
hvg.hu
Genetikai elemzések szerint nem egy, hanem négy zsiráffaj létezik - derítették ki német kutatók.
MTI
A jövőre érkező új sorozatban, de ami talán még jobb, hamarosan a telefonjainkon élhet tovább a sci-fi sorozat számítógépének hangja.
hvg.hu
Engem nem változtat meg a pénz – mondja ezt sok vagyonos ember, de a pszichológiai kutatások ennek ellenkezőjét állítják, ugyanis a gazdagság nagyon furcsa hatással van a gondolkodásra.
hvg.hu
Nem mindennap történik meg, hogy valakinek megtiltanák, hogy a saját nevét használja.
hvg.hu
Egy kézzel is játszható lesz a Nintendo telefonokra készülő új játéka.
hvg.hu
Rosszul járhat az a cég, amelyik nem vigyáz a felhasználók személyes adataira, ugyanis az Európai Unió új szabályozása nem finomkodik többé. Míg Magyarországon eddig 20 millió forint volt a legnagyobb kiszabható bírság, addig az új, egész Unió számára egységes rendelkezés értelmében ennek többszázszorosa, akár 20 millió euró (vagyis több mint 6 milliárd forint) is lehet.
hvg.hu
Évente több ezer esetben diagnosztizálnak limfómát Magyarországon; sokarcú betegségről van szó, csaknem hatvan alfaja ismert.
hvg.hu
Brazíliában állatokon kezdik el tesztelni azt a hatóanyagot, amely a kokain elleni antitestek termelésére ösztönzi az immunrendszert.
MTI
Nem az Apple, hanem az olcsó repülőjegyek keresésével foglalkozó Skyscanner tette közzé azt a grafikát, ami egy jóslatnak is beillik: jó eséllyel ez lesz a sorsa a megszokott 3,5 mm-es audio csatlakozónak.
hvg.hu
Neil deGrasse Tyson, többek között a Kozmosz című ismeretterjesztő sorozatnak köszönhetően, korunk egy legismertebb tudósa. A tudománnyal Carl Sagan tanítványaként ismerkedő asztrofizikus-csillagász még három éve kapta meg egyik rajongójától a kérdést: melyik könyveket kellene minden intelligens embernek elolvasnia? Íme a tudós listája a könyvekről, melyekhez egy-egy megjegyzést is fűzött.
hvg.hu
A kutyák veszélyesebbnek tartják a férfiakat, mint a nőket - bizonyították kísérletekkel az ELTE etológiai tanszékén. Kiderült, hogy nem az embertestméretétől függ a kutyák pánikreakciója, hanem a fenyegető ember nemétől.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Villámgyorsan megosztható linket és szerkesztési lehetőséget kap a képernyőképekhez, ha ezt az oldalt használja.
hvg.hu