Meglepő módon irányíthatja telefonját az új operációs rendszerben
Egészen meglepő vezérlési módot kínál az iOS 7 az iPhone-ok és iPadek számára.
Egészen meglepő vezérlési módot kínál az iOS 7 az iPhone-ok és iPadek számára.
Gyenge gazdasági eredményei miatt legkevesebb félezer főt küld el az IBM a szárazföldi kínai munkavállalói közül – írta több kínai hírportál is csütörtökön.
Már előrendelhető a Google Play áruházból a Samsung és a HTC csúcsmobiljának tiszta androidos változata.
Bár a Windowsnak is van időzítő alkalmazása, azért létezik ennél kezesebb és sokoldalúbb megoldás is.
A Google sokat remél a Motorola felvásárlása után elsőként kiadott, teljesen saját telefonjától. A mobil most képen is látható.
Bő egy évvel az után, hogy lezárult a Motorola felvásárlása, megújult, immár a tulajdonos Google színességéhez igazodik a mobilgyártó cég logója.
A Humble Bundle legújabb csomagjában 120 dollár értékű játékot tölthetünk le úgy, hogy szó szerint annyit fizetünk érte, amennyit szeretnénk.
A közösségi szolgáltatások kiegészítőinek könnyebb menedzselése, egyszerűbb videóhívás és értesítések is kerültek a Firefox 22-es verziójába.
Egyre több munkáltató figyeli meg tudatosan az alkalmazott facebookos tevékenységét, de olyan eset is előfordulhat, amikor egy főnök véletlenül fut bele beosztottja megosztásába. Mi lehet a következmény? Mikor történik jogsértés?
Az Egyesült Államokban nyitott, de várhatóan hamarosan hozzánk is érkezik a Nokia új alkalmazása. A kiterjesztett valóságon alapuló módszer forradalmasíthatja az álláskeresést, ennél egyszerűbbet nehéz elképzelni arra, hogy valaki a környéken találjon munkát.
Barack Obama amerikai elnök helikopterének képét oszották meg először a Fehér Ház Instagram csatornáján.
Az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet (EAO) legfrissebb évkönyvében, 39 országról közöl adatokat, a digitális átállással és TV sugárzással kapcsolatban – ebben meglehetősen érdekes adatok találhatóak a digitális földfelszíni televízió sugárzásra való átállást illetően nem csak az Unió tagországait, de hazánkat illetően is - írja közleményében az internetet.hu.
Több, egymásnak ellentmondó információ kiszivárgása után hivatalos közleményt tett közzé a Facebook a törökországi helyzettel kapcsolatban.
Érdekes fotók kerültek ki a Twitterre, állítólag az új LG-telefonról készültek.
A Microsoft szokás szerint ingyen tette elérhetővé a Windows legújabb, 8.1-es verziójának előzetes kiadását.
Míg a WizzAir kommunikáció egyszerűen kényszerleszállásként és biztonságos landolásként tálalta a HA-LWM lajstromjelű repülőgép futóhibás balesetét, addig a gyár, de főképpen az európai hatóság ennél kicsit komolyabbnak látja az ügyet – írja a Radarfigyelő.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellenőrzi a mobilszolgáltatókat, hogy gyakorlatban is érvényesítik-e a július elsejétől érvényes roamingdíj-csökkentést – írják az NMHH szerdai közleményében.
Bár arra, hogy a valóságban (azaz mobileszközeinken) is találkozzunk az iOS 7 rendszerikonjaival, egy kicsit még várni kell, azért a neten már zajlanak a szavazások róla.
A Káli-medencében lévő, összesen 16 km hosszú Theodora Tanösvények otthoni és helyszíni megismerését segíti egy új alkalmazás.
A szigetország szakemberei szerint Kirobo és egyelőre kispados társa, Mirata űrtörténelmet írnak.