Windows-ra és Macre is lesz Amazing Alex
A múlt héten megjelent, a kezdeti eredményak alapján sikeresnek látszó Amazing Alexet az iOS-en és Androidon kívül más platformokon is megjelenteti a Rovio.
A múlt héten megjelent, a kezdeti eredményak alapján sikeresnek látszó Amazing Alexet az iOS-en és Androidon kívül más platformokon is megjelenteti a Rovio.
A Windows 7 Tálcája sokkal kezesebb, mint a korábbi Windows változatoké, ám a kényelem még bőven fokozható az alábbi programmal.
A Google-tól igazol át Marissa Mayer, a Yahoo új vezérigazgatója. A mérnök végzettségű Mayer korábban a Gmail és az alapvető keresőmotor helyi tartalomszolgáltatával, valamint a Google Mapsszel is foglalkozott.
A helyzet ismerős lehet: a fontos csatolmányokat tartalmazó Gmail-leveleinket csillagozzuk, címkézzük, hogy később könnyen megtalálhassuk őket. Azonban ahogy gyűlnek, úgy válik egyre átláthatatlanabbá, milyen csatolmány volt érdekes számunkra. Szerencsére egy böngészőbővítmény ügyesen megoldja ezt a problémát.
A NASA ételtechnológiai laboratóriumában a Lockheed Martin kutatói azon kísérleteznek, hogyan fognak tudni pizzát sütni a 2030-ra tervezett Mars-expedíció űrhajósai.
Az Instagram rendszerébe feltöltött legelső képen pont olyasmi látható, mint az azóta feltöltött és lájkolt rengeteg utódján: valami aranyos és valami emberi.
Az ingyenes programok beszerzését és frissen tartását teszi nagyon egyszerűvé az alábbi alkalmazás, ráadásul, ha valamiből van magyar változat, azt is választhatjuk!
A pszichológus, a fiatal, csinos lány és a rendőr - ezek voltak a hívószavak, ami miatt Bándy Kata neve lett a legkeresettebb az interneten.
A várakozásoknak megfelelően a Microsoft bemutatta irodai szolgáltatáscsomagja legújabb verzióját. Előtérbe helyeztek minden most divatos dolgot: felhős alapok, letisztult felületek, érintés-optimalizáltság és közösség jön az irodai munkáséletbe.
A Skype megerősítette, hogy egy szoftverhiba miatt a címzett mellett olyanok is megkaphatják az üzeneteket, akinek a feladó nem szerette volna elküldeni.
Az itthon is sokak által használt AVG antivírus olyan szinten avatkozik bele a gépen lévő más szoftverek működésébe, hogy egy fejlesztő szerint ez már rosszindulatú tevékenységnek tekinthető.
Játszani mindannyian szeretünk, és szerencsére se szeri, se száma az online játékoknak. Mennyivel egyszerűbb azonban, ha ezek mindig kéznél vannak, például a böngészőnkben.
Előfizetői számának megduplázását várja a Sony a most már Magyarországon is hivatalosan elérhető PlayStation Plus szolgáltatástól. A prémium előfizetés éves díjáért cserébe 45 teljes játékot kapnak a felhasználók, és a konzol frissítései is időzíthetővé válnak.
A Facebook megkezdte a weben februárban Timeline-ra kapcsolat szervezeti oldalak idővonalasítását a mobilos felületeken is.
A BlackBerry mobiljairól ismert kanadai Research in Motion (RIM) vezérigazgatója szerint a mobilok és táblagépek szerint dolgoznak még egy másik érdekességen is.
Egy spanyol biztonsági szakértő egy kínos bugra bukkant a népszerű fotómegosztó szolgáltatásban.
Az online videók letöltését megkönnyítő alkalmazásokkal Dunát lehet rekeszteni. Mai ajánlatunk is csak egy a sok közül, viszont ha Chrome-mal böngészünk, érdemes kipróbálni, mert nagyon egyszerű a használata.
Újabb városokba ért el a 4G-vel a T-Mobile. A szolgáltatás már Kecskemét és Szombathely nagy részén is használható.
Növeli előnyét a Samsung az Apple és a Nokia előtt a globális okostelefon piacon - állapítja meg a Reuters hírügynökség 41 piaci elemző körében végzett felmérése.
A Microsoft időről időre ingyenes eszközökkel segít a felhasználóknak abban, hogy nagyobb biztonságban legyen a számítógépük.