A nap kütyüje - a világ legkockább mobiltelefonja
Természetesen nem a formája kocka, hanem a kivitelezése. Mitől is „kocka” ez a telefon?
Természetesen nem a formája kocka, hanem a kivitelezése. Mitől is „kocka” ez a telefon?
techline.hu
A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak, amikor sokkal gyakoribbak voltak a halálos végű balesetek, mint az év többi részében - olvasható a BBC hírei között.
MTI
Bármennyire nem tetszik is ez a klímaszkeptikusoknak, azaz az általános éghajlatváltozás tagadóinak, a szén-dioxid a felelős a Föld 10-20 ezer évvel ezelőtti felmelegedéséért egy szerdán közzétett tanulmány szerint. Eddig homályos, illetve egymásnak ellentmondó ismeretek voltak a szén-dioxidnak a jégkorszak ezen szakaszában játszott szerepéről.
MTI
Az Ink Battle egy igen érdekes egyvelege a Tower Defense és a „gyorsan gépelős” játékoknak.
techline.hu
A Google TV amerikai története nem igazán nevezhető sikertörténetnek. Magas árfekvés, ebből adódóan kevés értékesítés, gondok a szolgáltatással és a műsorok licenszelésével.
hvg.hu
Újabb internetes mémmel lettünk gazdagabbak (?) március végén.
techline.hu
Komplex dolgokat szemléltet egyszerűen, képpel, rajzzal, szöveggel. Napjaink felkapott, már-már „hájpolt” vizuális kifejezési eszközéről, az infografikáról beszélgettünk a közelgő HVG tartalommarketing szeminárium kapcsán a rendezvény két előadójával.
hvg.hu
A Game Developer Magazine ismét beszámolt a játékfejlesztő iparágban történő változásokról.
techline.hu
Egy sumér "kisherceg" sírját tárták fel olasz régészek Irakban, Ur városa közelében.
MTI
Etikai bizottság elé állíttatná a tiszaeszlári vérvádat a parlamentben felidéző jobbikos képviselőt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az LMP és az MSZP felszólította Baráth Zsoltot, hogy adja vissza mandátumát, szerdán pedig kezdeményezni fogják, hogy a parlament is tárgyaljon az ügyről. A kormány elfogadhatatlannak tartja a a jobbikos képviselő kijelentését, a Mazsihisz levélben fordult Lezsák Sándorhoz.
MTI
MTI
hvg.hu
Az alkalmazotti állomány mintegy 14 százalékának, kétezer dolgozójának elbocsátását jelentette be szerdán az amerikai Yahoo. Értesülések szerint a cég új vezérigazgatója, Scott Thompson célja megszüntetni azokat a munkahelyeket, amelyekre nincs szükség, hogy megfordítsa a pénzügyi nehézségekbe került cég sorsát.
MTI
A dinoszauruszok túl nagyok és súlyosak voltak a szárazföldi léthez, így nagy valószínűséggel vízben élhettek, vagy legalábbis ott tölthették idejük java részét - véli Brian J. Ford, a Cambridge-i Egyetem professzora, aki elméletét a Laboratory News című folyóiratban tette közzé.
MTI
Schmitt Pál lemondása után a következő köztársasági elnök hivatalba lépéséig nem üzemel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja - olvasható a keh.hu oldalon, ahol most csak a változásról szóló rövid üzenet látható.
hvg.hu
Érkezik a Nintendo legújabb játékgépe, a ránézésére igen furcsa, „kijelzővel kombinált kontroller”, azaz a Wii U.
techline.hu
Egy újszülött muflonbárány a Budakeszi Vadaspark legújabb lakója.
MTI
A kínai kormánynak és a kínaiaknak üzent az Anonymous hackercsoport, amikor az elmúlt napokban helyi kormányzatok weboldalait támadta meg, s helyezett el rajtuk üzenetet, többnyire angol nyelven.
MTI
A NetAcademia Oktatóközpont május 10-én immár ötödik alkalommal rendezi meg IT-biztonsági szakemberek részére az...
techline.hu
Az Instagram az egyik legkedveltebb fotószerkesztő és –megosztó alkalmazás, azonban eddig csak az iOS-es eszközök...
techline.hu
A címben található kérdést ebben a formájában nem mi tettük fel: a Face It kampány szervezői kérdezik.
techline.hu