Több ezer hanghatás ingyen

A számítógép használatát sokszor nagyon megkönnyíti, hogy bizonyos műveletekhez hanghatásokat is rendelhetünk.





Online ügyekkel foglalkozik az európai fogyasztóvédelem

Az internetes vásárlásokhoz, szolgáltatásokhoz köthető a legtöbb határon átnyúló fogyasztóvédelmi panasz; az idén eddig 260 üggyel foglalkozott az Európai Fogyasztói Központ (EFK), ez 60 százalékkal több a múlt évi hasonló időszakhoz képest - mondta Kriesch Attila, a központ igazgatója szerdán Salgótarjánban.


Fordulat a "valdarói szerelmesek" sorsában

Állandó otthont keresnek a világ egyik legromantikusabb régészeti leletének számító hatezer éves "valdarói szerelmeseknek", akiket a múlt hétvégén láthatott először a nagyközönség.



Jön az XBox Live Windows 8-ra is

A következő Windows-verzióba már az eredeti XBox Live! lesz beépítve, így elvileg ugyanazt a felületet - és stabilitást - kapják a Windows-felhasználók is, mint konzolos társaik.



Mario mentheti meg a Nintendo 3DS-t

A Nintendo röviddel a Tokyo Game Show előtt egy tucat 3DS konzolra készített játékot jelentett be – húzónevek is vannak közöttük. Ezek hivatottak a konzoleladásokat ösztönözni.





47 órás a napja a ritka barlanglakó halnak

Sötét elzártságban, kétmillió év alatt fejlődött ki egy szomáliai barlanglakó hal, amelynek így 47 órás lett bioritmusa - idézte egy nemzetközi kutatócsoport megállapítását a BBC hírportálja.