A TV-re költözik az internet

A Samsung okostévéi nem csak a webet képesek a nappaliba hozni, de alkalmazásokat is futtatnak a szokásos TV-funkciók mellett.





Okostévét mutatott be a Samsung

Az okostelefonok, azaz a nem csupán telefonálásra való mobilok után eljött az okostévék korszaka, miután a szórakoztató-elektronikai berendezések központi eszközének tekintett televíziók internetezésre és webes telefonálásra is alkalmassá váltak.







Bulgária törökjei és romái: sikersztori vagy konfliktusforrás?

A Balkán országai – Magyarországhoz hasonlóan – folyamatosan Kelet és Nyugat között ingadoznak: miközben állandó reformokkal próbálnak igazodni a folyamatosan változó európai normákhoz, társadalmukban komoly feszültségek keletkeznek. Az ott zajló folyamatokról csak ritkán kapunk képet a médiából, pedig például a bulgáriai törökök és cigányság helyzetét itthon is érdemes lenne jobban tanulmányozni.



Túl erős a repcemezők csábítása

Egy német kutatás tanúsága szerint a repcemezők fenyegetést jelentenek a veszélyeztetett és védett vadvirágokra. A repce ugyanis intenzív illatával és rikító sárga színével a poszméhek és vadméhek számára ellenállhatatlan vonzerőt képvisel, így kevesebb jut el belőlük a vadon növő növényekhez.


27 milliárd forintot költöttek internetes reklámra

Az online reklámköltés nettó 27,2 milliárd forintot tett ki 2010-ben, ez az összeg a teljes reklámtorta 15,9 százalékát teszi ki - közölte Novák Péter, az IAB Hungary elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.



Újabb dokumentumok Adolf Eichmannról, titkos levél Adenauernek

Változatlanul nagy terjedelemben emlékeznek a német újságok a náci háborús bűnös, Adolf Eichmann 50 évvel ezelőtt kezdődött izraeli perére, amely a közvetlen tanúk, azaz a túlélők vallomásai nyomán alapvetően megváltoztatta a nemzetközi és ezen belül a német közvélemény viszonyát a holokauszthoz.