Újra megrendezik Szegeden a fizika napját

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők betekinthetnek laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, s számos érdekesség mellett megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával.


Újra lesz Mindentudás Egyeteme

Négy év szünet után visszatér az előadótermekbe és a képernyőre Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Mindentudás Egyeteme - írja szerdán a nol.hu.


Ókori templom maradványaira bukkantak Szudánban

Cseh régészek egy ókori templom maradványait fedezték fel Szudánban - az aprócska szentélyben egy oroszlánistenségnek hódoltak. Feltártak egy kerek épületet is, amely az úgynevezett meroitikus korból származik.






A lézerközpont a szegedi önkormányzat és az SZTE legnagyobb közös projektje

Több projektben is együtt dolgozik a szegedi önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a jövőben; a legnagyobb közös munka az ELI-projekt lesz - közölte a keddi, városházi tanácskozást követően Botka László (MSZP) polgármester és Szabó Gábor rektor. A projekt kapcsán azt mondták, hogy van némi késés, de az még kezelhető.




Marad a Nyugati, de 40 méterrel kitolják a csarnok vágányait

Nem költözik el jelenlegi helyéről a Nyugati pályaudvar, de a hvg.hu-t arról tájékoztatta a MÁV, hogy a négy belső vágányt várhatóan negyven méterrel kijjebb tolják. Az így felszabaduló területen közösségi tér lesz. Az építkezés még idén megkezdődhet. A Déli és a Nyugati közötti vasúti alagút viszont csak a 2030-as években készülhet el legkorábban.


Igaziak vagy hamisak az egykilós erdélyi aranykarkötők?

Erdély egykori lakói hihetetlen gazdagok voltak aranyban: erről tanúskodik egy friss tanulmány, amelyet a National Geographic (NG) idéz. Kétezer éves leletek alapján a bukaresti fizikus, Bogdan Constantinescu - a tanulmány szerzője - azt állítja: nem spóroltak az arannyal a korabeli kézművesek, akik akár egykilós karkötőket is készítettek a nemesfémből.




Feltörték Nicolas Sarkozy Facebook-oldalát

Vasárnapról hétfőre virradóra ismeretlenek feltörték a francia elnök rajongói oldalát a közösségi oldalon és üzenetben tudatták Sarkozy rajongóival, hogy a politikus nem tervez ismét indulni a választásokon.





Hogyan spóroljunk az energiával a munkahelyen?

Életünk során annyi időt töltünk a munkahelyünkön, hogy jóformán azt mondhatjuk, az a második otthonunk. A Zöldtér cikksorozatának második része az irodai életben megvalósítható környezetvédelmi tippeket sorakoztatja fel.