Soha nem látott felvételeket készítettek az Androméda-ködről

Eddig soha nem látott felvételeket készítettek a Földhöz legközelebb álló Androméda-galaxisról az Európai Űrügynökség (ESA) űrteleszkópjai, amelyek új gyűrűket és haldokló csillagokat is felfedeztek a több százmilliárd csillagból álló galaxisban.


Jégkutató expedíció indul a Balatonon

Tudományos méréseket végeztek a Balaton jegén vízügyi és meteorológus szakemberek vízirendészeti biztosítással szerdán Siófok és Alsóőrs között, mintegy 10 kilométeres távon - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság expedícióban résztvevő vezetője



A magyar médiatörvény ellen tiltakozik a Piratebay is

A népszerű torrentoldal, a Piratebay is csatlakozott az "Elsötétítés Magyarországért" mozgalomhoz, amely a hatályba léptetett médiatörvény ellen tiltakozik. Az akcióban magyar és külföldi weboldalak is részt vesznek.


Lenyűgöző tudományos felfedezések 2010-ből

Az elmúlt évben annyi fontos tudományos hír érkezett, hogy nem akartuk tízre csökkenteni – a szokásoknak megfelelően – a leglényegesebb eredményeket. Még akkor sem, ha néhány tavalyi siker megítélése egyelőre bizonytalan. Bemutatunk hat orvosi és biológiai, illetve hat-hat fizikai valamint csillagászati felfedezést, amelyek rendkívüli előrelépést jelenthetnek a tudomány fejlődésében.





Izraeli kémnek tűnt, ezért elfogtak egy keselyűt

A brit Daily Mail arról számolt be, hogy a szaúdi hatóságok "letartóztattak" egy gyanús izraeli kémet. Nem emberről, hanem madárról van szó, egy keselyűről, amelyről persze gyorsan kiderült, hogy nem hírszerző tevékenységet folytat Szaúd-Arábiában.


Megtalálták az örökletes kopaszodás okát

Amerikai kutatók megtalálták a jellemzően férfiaknál előforduló örökletes hajhullás okát: az érintettek fejbőrében lévő őssejtek nem fejlődnek tovább, ennek következményeként pedig a hajtüszősejtek utánpótlás nélkül maradnak, a hajnövekedés abbamarad.


Érdekes jelenség: megváltozott egy tó vize a chilei földrengés után

Tudósok vizsgálják az Argentínában fekvő Nahuel-Huapi-tó vízét, amely megváltozott a Chilét napokban megrázó erős földrengés után. A tó vizében tisztább áramlatok jelentek meg, vélhetően a földrengés miatt. A Nahuel-Huapi partján fekszik az Argentína legszebb téli üdülőparadicsomaként ismert Bariloche.





Angry Birds már Windowsra is

Aki ismeri az Angry Birds játékot okostelefonról, annak már nem kell bemutatni, aki még nem látta és esetleg nincs is...