Új terápiákhoz vezet a gerincsérült majmokon végzett kísérlet
A neurális összeköttetések 60 százaléka állt helyre a sérülést követő 24 héten belül.
A neurális összeköttetések 60 százaléka állt helyre a sérülést követő 24 héten belül.
MTI
Zsiráf nagyságú repülő dinoszauruszok képesek voltak levegőbe emelkedni, és nagy távolságokat megtenni - állítják amerikai és brit kutatók, akik vizsgálataikról a PLoS ONE tudományos folyóiratban számoltak be.
MTI
Csipkártyás beléptető rendszert helyeztek üzembe hétfőn a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnáziumban.
MTI
A Google sokat vitatott "utcanézegetője", a Street View miatt fogyott le egy elhízott brit férfi, aki annyira megdöbbent a saját magáról látható felvételen, hogy a szigorú diéta mellett még sportolni is kezdett.
MTI
Romantikus bárdok Lengyelországban; hősködő és párbajozó zsidó írók, illetve konzervatív feminista írónők és nyilas lányok-asszonyok Budapesten – a közép-kelet-európai hőskultuszról rendezett konferenciáról szóló írásunk első részében két paradoxonról írunk: miért majmolták a Nyugat modernista írói a nemességet, és miért volt attraktív a nyilas párt a nők szemében.
Szegő Iván Miklós
Három brit fiatalember meglepő kísérletre vállalkozott: egy papírcsövekből készült, csaknem egy méter szárnyfesztávolságú repülőt juttattak fel közel 30 kilométeres magasságba. A Vulture-1 az indítóállástól mintegy 40 kilométerre sikeres landolást hajtott végre, a fedélzetére szerelt kamerákkal pedig lélegzetelállító felvételeket is készített.
hvg.hu
Letöröltem egy fájlt véletlenül, vissza kellene szerezni – hívja a rendszergazdát a felhasználó. Semmi gond, nézzük meg a Lomtárban – mondja a szakember, mire a felhasználó közli, hogy ő Total Commanderben törölt, mert az olvasta, úgy biztonságos.
hvg.hu
A népszerű energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.
MTI
Elárverezik az első Apple számítógépet azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek.
MTI
Főnök, van ennek egyáltalán valami értelme? Micike, ne szóljon bele abba, amihez nem ért!
techline.hu
Bár a felhasználók naponta százával ontják a tűzróka kiegészítéseket, a Mozilla elég ritkán jelentet meg egy-egy...
techline.hu
Eddig ehhez csak külön megoldásokat ajánlottunk: asztali naptárt például itt, háttérképcserélőket pedig itt, vagy...
techline.hu
A fenti (vagy ahhoz hasonló) történetet mindenki ismeri, a rendszergazda-szlengben „paraszt üt F8-cal” történetként...
techline.hu
Nem volt Compuserv előfizetésem, internetezni csak akkor kezdtem, amikor már több, viszonylag könnyen elérhető...
techline.hu
Chameleon Window ManagerIgaz, a Windows 7 Aero felülete némileg kényelmesebbé teszi az ablakok rendezgetését, és...
techline.hu
A kiemelt jelentőségű állami nyilvántartások - közte a nyugdíjbiztosítás - adatfeldolgozását csak az állami szférába tartozó, azaz az adatkezelő által közvetlenül ellenőrizhető szervezet láthatja majd el, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot.
MTI
Kunmadarasi és debreceni bázisokról indított bombázókkal mért volna atomcsapást a szovjet hadsereg Olaszországra és Ausztriára - derül ki a Légierő társbérletben című könyv most megjelent második kötetéből. A mű szerzője korábban titkos dokumentumok alapján megdöbbentő számot közöl a szovjet légierő hidegháború alatt hazánkban elvesztett repülőgépeiről - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan társadalomra van szükség, amely átérzi a történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével - mondta szombaton Nyárádszeredán Kövér László.
MTI
MTI
hvg.hu
Számos állat pusztult el szombatra virradóra a karlsruhei állatkerben egy tűzben.
MTI
Négyszázharminc éve, 1580. november 15-én született a Hunyad megyei Marosillyén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, megválasztott magyar király, aki alatt virágkorát élte Erdély.
MTI
MTI
hvg.hu